Ásványi anyagok fontossága és hatásuk

Ma már mindenki tudja mennyire fontosak szervezetünk számára a vitaminok, azonban azt már kevesebben, hogy a vitaminok felszívódását befolyásolja  a megfelelő ásványi anyag bevitel is. Manapság már minden reklámban azt hallhatjuk, hogy a vitaminok milyen fontosak és mennyire nagy szükségünk van rájuk. Azt azonban kevesebben tudják, hogy nemcsak vitaminokra, hanem az ásványi anyagokra is szükségünk van, hiszen azok nélkül a vitaminok nem tudnak hasznosulni szervezetünkben, nem tudják érvényesíteni hatásukat, nem tudják elvégezni feladatukat.

Szervezetünknek az ásványi anyagok közül is eltérő mennyiségre van szüksége, némely ásványi anyagból több míg más ásványi anyagból sokkal kevesebb mennyiség bevitelét igényeljük. Egy egészséges felnőtt testtömegének nagyjából 4-5%-át teszik ki az ásványi anyagok. Ezek jó része a csontokban található.

Az ásványi anyagok mennyisége és aránya nem elhanyagolható, de ezt befolyásolják az életkor, a nem, az egészségi állapot és az is, hogy végez-e valamilyen fizikai megterhelést az ember.

Az Amerikai Táplálkozástani Intézet meghatározta hat, az emberi szervezet számára legfontosabb, működéséhez elengedhetetlen ásványi anyag napi beviteli mennyiségét is.

A szervezet számára elengedhetetlen a kalcium, a jód, a vas, a magnézium, a foszfor és a cink. A szabályozó mechanizmus megfelelő működéséhez további 12 úgynevezett aktív elemre is szükség van, ezek a fluor, a kálium, a kén, a klór, a kobalt, a króm, a mangán, a molibdén, a nátrium,  a réz , a szelén és a vanádium. Ezek közül az ásványi anyagok közül, ha egy is hiányzik a szervezetből vagy bevitele nem elegendő, hiánya a többi ásványi anyag munkáját gátolja vagy akadályozza meg. Szervezetünknek nagyobb beviteli igénye van a foszforból,  kalciumból, káliumból, magnéziumból valamint a kloridokból

Miért van szüksége ásványi anyagokra?
Többek között az alábbi élettani funkciókban játszanak szerepet a különféle ásványi anyagok:

Az ásványi anyagok energiát nem adó, ám létfontosságú elemei táplálkozásunknak. A szervezet számos működésében hasznosak, a szívműködéstől a csontok, fogak felépítésén át egyes enzimatikus folyamatok szabályozásáig. Hiányuk és túlzott fogyasztásuk egyaránt problémákat okozhat. Az ásványi anyagok összességükben szervezetünk 4-5%-át teszik ki.

A makroelemek a test tömegének kevesebb mint 0,005%-át adják, a mikroelemek vagy más néven nyomelemek pedig még ennél is kisebb mennyiségben vannak jelen a szervezetben. Ellentétben egyes vitaminokkal ezen elemek szintézisére nem vagyunk képesek, így kizárólag táplálékkal juthatnak a szervezetünkbe. Hogy miből mennyi az elég, azt sok esetben meghatározza az életkor, a nem és egyéb olyan körülmények, mint pl. a rendszeres nehéz fizikai munka vagy aktív sport, illetve az általános egészségi állapot.
Mikroelemek / nyomelemek: Cink, fluor, jód, króm, mangán, molibdén, réz, szelén, vas

Energy Fytomineral 100 ml
Fytomineral ásványi anyagok kolloid oldata. FONTOS ÁSVÁNYI ANYAGOK, NYOMELEMEK FORRÁSA ERŐSÍTI AZ IMMUNRENDSZER MŰKÖDÉSÉT
Az USA-beli Utah államból származó több mint 60-féle ásványi anyagot és nyomelemet könnyen felszívódó, folyékony formában tartalmazza. Mivel a legtöbb krónikus egészségügyi probléma együtt jár az ásványi anyagok és nyomelemek hiányával, a Fytomineral ilyen szempontból az egyik legértékesebb forrás.
Természetes kolloid oldat formájában tartalmazza a Mengyelejev-féle periódusos rendszer több mint 60 elemét. Olyan növényekből készül, amelyek 100 millió évvel ezelőtt éltek a Földön. Egyetlen üveg kolloid oldat elfogyasztásával pótolni tudjuk az ásványi anyagok és nyomelemek egész sorát. Szervezetünk kolloid ásványi anyagokból kevesebbet igényel, ráadásul képes kiválasztani közülük, hogy az adott állapotban éppen melyikből mennyire van szüksége.
A kolloid formájú ásványi anyagok felszívódása több mint 98%-os mértékű! Összehasonlításképpen: például a magnéziumot és kalciumot tartalmazó, őrölt dolomitból a szervetlen kötésű ásványi anyagoknak csupán a 4–5%-a épül be a szervezetbe. Az aminosavakhoz kelát kötésben kapcsolódó ásványi anyagok hasznosulása kb. 45%. Láthatjuk tehát, hogy a növényekből származó, kolloid ásványi anyagok felszívódása a legmagasabb mértékű. 
A talajban található mikroorganizmusok oly módon alakítják át a szervetlen ásványi anyagokat, hogy azok felhasználhatóvá váljanak a növények számára. 

Összetétel mg /l (ppm) http://www.energy.sk/info/menu_x2040x.asp

Magnézium Mg 2000
Alumínium Al 870
Kálium K 600
Kalcium Ca 300
Vas Fe 300
Kén S 300
Nátrium Na 300
Szilícium Si 10
Klór Cl 60
Foszfor P 30
Mangán Mn 20
Lítium Li 5
Prazeodímium Pr <10
Neodímium Nd <10
Cink Zn 6 Tellúr <5
volfrám W <5
tórium Th <5
Cérium Ce <5
Stroncium Sr 4
Réz Cu 4
Rubidium Rb 4
Nikkel Ni 2
Gallium Ga 1
Molibdén Mo 1
Hafnium Hf 1
Europium Eu 1
Terbium Tb 1
Cobalt Co 1
Niobium Nb 1
Iridium Ir 1
Dysprosium Dy 1
Scandium Sc 1
Zirconium Zr 1
Samarium Sm 1
Erbium Er 1
Chromium 0,8
Boron B 0, 8
bizmut Bi 0,5
palládium Pd 0,5
ródium Rh 0,5
lantán La 0,5
germánium 0,5
Vanádium Va 0,5
Cézium Cs 0,05
Platinum Pt 0,5
Ruténium Ru 0,5
Gadolinium Gd 0,5
Tallium Tl 0,05
Indium 0,5
Báriumban Ba 0,02
Ozmium Os 0,5
Rénium Re 0,5
Holmium Ho 0,5
Ytterbium Yb 0,5
Antimon Sb 0,3
Arany Au 0,3
Szelén Se 0,2
Ytrium Y 0,1
Lutecium Lu 0,1
Berillium Be 0,1
Titán Ti 0,1

Az üveg tartalma 100 ml, ami kb. 30 napra elegendő. Használat előtt jól rázza fel.3–12 éves gyermekeknek: 1-2 ml naponta (naponta 2x7-15 csepp).12 éves kortól felnőtt korig: 3 ml naponta (naponta 3x15 csepp).
A kolloid ásványi anyagok napi adagját keverje el egy pohár vízben, és ha lehet, étkezés után fél órával igya meg. Három hét alkalmazás után tartson egy hét szünetet.

Joel D. Walach, D.V.M., N.D., M.S. kolloid kémia területén alkotott nagyszerű munkáit már több évvel ezelőtt bemutatta az orvostudománynak. A kolloid ásványok csodálatos tulajdonságai c. művéért 1991-ben Nobel díjra jelölték. Dr. Poppa, az ismert német biofizikus bebizonyította, hogy a kolloid ásványok őskori növényszármazékai egyáltalán nem toxikusak, és növelik a sejtek energetikai teljesítményét. 
Az összetétel  ismertetőben az Al nem szerepel. Más közleményben ez olvasható: „Alumínium: pozitív hatással bír az Alzheimer-kór esetén. Ezzel szemben a szakemberek azt feltételezik, hogy az Al fém formájában felgyorsítja az agy öregedését.”
>https://www.arcanumpatika.hu/id/04345-Fytomineral-100ml-Energybeszerzese-hosszadalmas

A kolloid ásványi anyagok hozzájárulnak továbbá a hormonrendszer működéséhez, és fontos szerepet játszanak a DNS-szintézisben. A növényi eredetű kolloid ásványi anyagok fontos sajátossága a méregtelenítő és helyettesítő funkció. Például a kolloid formájú nikkel (Ni), bárium (Ba), alumínium (Al), stroncium (Sr) és a Mengyelejev-féle periódusos rendszer további elemei képesek kiválasztani, eltávolítani a testből ugyanazon elemeknek a mérgező (toxikus) formáját. Ez azt jelenti, hogy a kolloid ásványi anyagok az emberi szervezetben méregtelenítő hatásúak. Az ásványi anyagok nem megfelelő formáinak a szervezetbe való bekerülése a salak- és méreganyagok lerakódásához vezethet. Ezek létfontosságú szerveket károsíthatnak, és korai öregedést idéznek elő. Ezzel szemben a Fytomineralban megtalálható, kolloid formájú ásványi anyagok megszabadítják a testet a felesleges salak- és méreganyagoktól, és mélyreható regenerációt indítanak el. 12 éves kortól felnőtt korig: A kolloid ásványi anyagok napi adagját keverje el egy pohár vízben, és ha lehet, étkezés után fél órával igya meg.
https://www.greenpatika.hu/energy-fytomineral-100-ml-1357?utm_source=argep&utm_medium=cpp&utm_lin


BioTech USA Multi Mineral Complex 100 db tabletta
Hatóanyagok

Magnézium 400 mg
Molibdén 25 µg
Mangán 5 mg
Kálium 50 mg
Króm 25 µg
Foszfor 150 mg
Kalcium 1 000 mg
Szelén 25 µg
Réz 2 mg
Cink 15 mg
Vas 18 mg
Jód 150 µg

Beszerzés:    https://multi-vitamin.hu/asvanyi-anyag-komplex/biotech-usa-multi-mineral-complex-100-db-tabletta-p938

 

Full Spectrum – Multivitamin
Komplex összetétel - 27 összetevő
Elnyújtott felszívódás
Ahol lehet szerves kötés, az optimális felszívódás miatt
Legújabb EU szabvány szerint

ÖSSZETEVŐK:
Béta-karotin 0,9 mg
E-vitamin 7 mg
B1-vitamin 1 mg
B2-vitamin 1,1 mg
Niacin 10 mg
Pantoténsav 5 mg
B6-vitamin 1,2 mg
Kolin 20 mg
Inozitol 20 mg
PABA 5 mg
Biotin 40 mcg
Folsav 200 mcg
B12-vitamin 1 mcg
C-vitamin 60 mg
Rutin 4 mg
Citrus bioflavonoid komplex 4 mg
Heszperidin komplex 2 mg
Jód 80 mcg
Kalcium 50 mg
Vas 4 mg
Magnézium 57 mg
Réz 1,5 mg
Cink 10 mg
Króm 25 mcg
Szelén 20 mcg
Mangán 3 mg
Kálium 10 mg
Molibdén 10 mcg
Adagolás
3x1 tabletta naponta, étkezés közben.

Beszerzés: https://webvitaminbolt.com/yis/full-spectrum-multivitamin

 

Teljes spektrumú ásványi kapszula, 240 Vega Kapszula

A Full Spectrum Mineral Caps a test által használt legfontosabb étrendi ásványok átfogó kombinációja. Ez a formula tartalmazza az alapvető ásványi anyagok ajánlott potenciálját, beleértve a kalciumot az erős csontokhoz és a fogakhoz, valamint a cinket az immunrendszer támogatásához. Ráadásul a Full Spectrum Mineral Caps vasmentes kiegészítő, és a kalcium és magnézium aránya 1:1

Mennyiség adagonként
D3-vitamin (kolekalciferol formájában) 5 mcg (200 NE)
Kalcium [a kalcium-karbonátból (az Aquamin tengeri moszatból származtatott ásványok)] 250 mg
Jód (kálium-jódból) 112,5 mcg
Magnézium (magnézium-oxidból, magnézium-citrátból és az Aquamin tengeri moszatból származó származékokból) 250 mg
Cink (cink-biszglicinátból) (TRAACS) 7,5 mg
Szelén (L-szelenometioninből) 50 mcg
Réz (rézbiszlicinátból) (TRAACS) 1 mg
Mangán (a mangán bisglicinátból) (TRAACS) 2,5 mg
Króm (króm-pikolinátból) 100 mcg
Molibdén (nátrium-molibdátból) 50 mcg

https://hu.iherb.com/pr/Now-Foods-Full-Spectrum-Minerals-Caps-240-Veg-Capsules/690

 

Full Spectrum Mineral Caps - 120 Capsules

Napi adag:2 kapszula

Mennyiség adagonként
Vitamin D3 (as Cholecalciferol) 5 mcg (200 IU)
Calcium [from Calcium Carbonate (Aquamin®) 250 mg
Iodine (from Potassium Iodide) 112.5 mcg
Magnesium (from Magnesium Oxide, Magnesium Citrate and) 250 mg
Zinc (from Zinc Bisglycinate) 7.5 mg
Selenium (from L-Selenomethionine) 50 mcg
Copper (from Copper Bisglycinate) 1 mg
Manganese (from Manganese Bisglycinate) 2.5 mg
Chromium (from Chromium Picolinate) 100 mcg
Molybdenum (from Sodium Molybdate) 50 mcg
Potassium (from Potassium Chloride) 50 mg

Beszerzés: Now Foods Mintabolt
1092 Budapest, Erkel utca 14/a.
Telefon
305746640

 

Vasmentes multi ásványi anyagok és bór

https://www.lifeextension.com/vitamins-supplements/Item16276/Iron-Free-Multi-Minerals-Plus-Boron

Ezt a nagy hatékonyságú, vasmentes multimineral kiegészítőt fejlett kelátképző szerekkel állítják elő, beleértve aszpartátokat, citrátokat, pikolinátokat és hisztidinátokat. 180 kapszula:
Kapható könnyen nyelhető növényi kapszulákban a maximális asszimiláció és felszívódás érdekében. Vegetáriánus formula.
Adagolás: naponta négy kapszulát, lehetőleg étkezés közben.

Mennyiség adagonként
Kalcium (citrát, karbonát) 1000 mg
Magnézium (aszpartát, oxid) 500 mg
Kálium (aszpartát) 99 mg
Cink (pikolinát) 30 mg
Mangán (hisztidinát) 10 mg
Réz (hisztidinát) 2 mg
Króm (pikolinát) 200 mcg
Szelén (szelenometionin) 200 mcg
Jód (kálium-jodid) 150 mcg
Molibdén (molibdénsav) 100 mcg
Bór (citrát, aszpartát, glicinát) 3 mg

 

Vitaking MultiMega (Multi Mega Mineral) + D-vitamin tabletta 90db

Ahogy létezik c-vitamin vagy d-vitamin hiány, éppen úgy ismerjük a cink vagy a magnézium hiány tüneteit. Nyomelemekből (cink, mangán, vas, réz, króm, molibdén) naponta mindössze néhány ezred vagy milliomod grammnyit használ fel a szervezetünk, ennek ellenére elengedhetetlenek egészségünk megtartásához. Ásványi anyagokból (kalcium, magnézium, kálium) nagyobb mennyiségre van szükségünk. Az ásványi anyagok és nyomelemek számos biokémiai folyamatban együttesen vesznek részt és erősítik egymás hatását.

Élettartam-meghosszabbítás, csak nyomelemekkel, 90 vegetáriánus kapszula

Mennyiség adagonként
Cink (OptiZinc cink-monometionin formájában) 20 mg
Réz (TRAACS réz-bisz-glicinát kelát formájában) 2 mg
Mangán (mangán-szulfát formájában) 2 mg
Króm (mint TRAACS króm-nikotinát-glicinát kelát) 400 mcg
Molibdén (TRAACS molibdén-glicinát kelát formájában) 250 mcg
Bór (bór-citrát, aszpartát, glicinát komplexként) 3 mg
Vanadil-szulfát (750 mc vanádiumot biztosít) 3,75 mg

https://hu.iherb.com/pr/Life-Extension-Only-Trace-Minerals-90-Vegetarian-Capsules/39328

 

Multi Mega minerals / 100 db

2 tabletta tartalmaz
Amount Per Serving Kalcium 500 mg
Vas (as Ferrous Gluconate) 10 mg
Foszfor (as Dicalcium Phosphate) 200 mg
Jód (from Kelp) 150 mcg
Magnézium (as Magnesium Oxide) 250 mg
Cink (as Zinc Gluconate) 10 mg
Szelén (as Selenium Yeast) 26 mcg
Réz (as Copper Gluconate) 0,25 mg
Mangán 10 mg (as Manganese Gluconate) 10 mg
Króm 20 mcg
Nátrium 20 mg
Kálium (as Potassium Citrate) 66 mg
Bór 2 mg

Nyomelemekből (cink, mangán, vas, réz, szelén, króm, molibdén) naponta mindössze néhány ezred vagy milliomod grammnyit használ fel a szervezetünk, ennek ellenére elengedhetetlenek egészségünk megtartásához. Ásványi anyagokból (kalcium, magnézium, kálium) nagyobb mennyiségre van szükségünk. Az ásványi anyagok és nyomelemek számos biokémiai folyamatban együttesen vesznek részt és erősítik egymás hatását.
https://vitaminbolt.eu/termek/multi_mega_minerals__100_db.html