A sztrók kialakulása gátlásának gyógyszeres és alternatív lehetőségei


"IDŐNKÉNT ELMEGYEK AZ ORVOSHOZ, ÉS MEGVIZSGÁLTATOM VELE MAGAM, MERT AZ ORVOS IS ÉLNI AKAR. AZTÁN ELMEGYEK A GYÓGYSZERTÁRBA, ÉS KIVÁLTOM AZ ORVOSSÁGOT, MERT A PATIKUS IS ÉLNI AKAR. AZTÁN A GYÓGYSZERT A CSATORNÁBA dobom  - MERT ÉN IS ÉLNI AKAROK!" - MARK TWAIN

Röviden a sztrókról


Sztrók vagyis az agyi infarktus

A nyugati világban a sztrókok 85%-a a vérrögök hatására alakul ki. (BMC Med,2009; 7: 53). Az agyi infarktus rizikóját nem lehet teljesen kikapcsolni. Néhány intézkedéssel azonban öt agyi infarktusból négyet megakadályozhatunk.

Az orvosi szakfolyóiratok az érrendszeri betegségekről tudósítanak, a szívet érintő veszélyek uralják a cikkeket. Közben az agy infarktusai gyakrabban fordulnak elő, mint a szívé,

és a következmények is sokszor súlyosabbak. A túlélőknek több mint felénél jelentős akadályozottság marad vissza, segítségre vagy akár ápolásra szorulnak.

Ebben az a tragikus, hogy a stroke gyakran elkerülhető, vagy legalábbis jelentősen késleltethető lenne. A túlnyomórészt idősebb betegeknek ezáltal hosszabb aktív és önálló életfázis válna lehetségessé. Sokaknak ehhez gyógyszerekre van szüksége, de legalább ugyanolyan nagy szerepet játszik az életmód.


Leggyakrabban egy agyi érben fokozatosan alakul ki egy vérrög (arteriális elzáródás), ami végül az agy érintett részében megakadályozza a vérellátást (ezt az elzáródást nevezzük infarktusnak). Ez a terület oxigén hiányában elhal. Az agyi trombózis, vagy vérrög különböző mértékben károsítja a szövetet, gyakran halálhoz is vezethet. 

Az orvostudomány számára a sztrók a legzavarbaejtőbb kórkép, mivel nem lehet egyetlen kezelhető okra visszavezetni. Számos tényező befolyásolja, ami lehet organikus (a szervezet fizikai állapotából eredő) és iatrogén (orvosi vizsgálatból vagy kezelésből származó). Ebből következően a sztrókmegelőzés gyakorta véletlenszerű módon történik és annak ellenére, hogy óriási összegeket költenek a sztrók és a vele összefüggő érrendszeri rendellenességek tanulmányozására, még mindig nagyon keveset tudunk erről a pusztító betegségről. ( BMJ, 1995; 377: 139-40)



Öt életmentő szabály

Bostoni orvosok két nagy hosszú távú tanulmány alapján több mint 115.000 résztvevővel elemezték, hogy a stroke mennyire hatékonyan előzhető meg öt faktor segítségével:


Aki mindezeket a szabályokat megszívlelte, az nem kevesebb, mint 80%-kal csökkentette az agyi infarktus kockázatát azokkal szemben, akik mind az öt pontban „bűnöztek”.



Duplán hatékony: a mozgás Kétszeres haszna van a mozgásnak: közvetlenül csökkenti az agyi infarktus rizikóját, és más károsító faktorokat is ellensúlyoz, pl. a túlsúlyt, a magas vérzsír értékeket és a magas vérnyomást.

Ajánlatos hetente legalább háromszor 30 percet mozogni. A stroke legjelentősebb rizikófaktoramagas vérnyomás. Ez nemcsak az érrendszeri lerakódásoknak kedvez, hanem agyvérzéseket is kiválthat, melyek az agyi infarktusok 15-20%-át okozzák.


Tudatosabb táplálkozás

Az étrendben a gyümölcsök és zöldségek, a hal és a teljes kiőrlésű termékek domináljanak, kevesebb húst együnk, a kalóriabombák pedig ritkaságszámba menjenek.



A sztrók kialakulása gátlásának gyógyszeres és újabb alternatív lehetőségei

Enzim terápia


Szerrapeptáz enzim

A szerrapeptáz a Serration E15 elnevezésű baktériumból természetes úton nyert enzim. Ezt az enzimet Európában receptre lehet kapni és a Dasen®. nevű vényköteles gyógyszer formájában árulják, A szerrapeptáz egy rendkívül biztonságos anyag, amelynek nincsenek ismert mellékhatásai, szájon át alkalmazva.


Serrapeptase  enzyme bélben oldódódik 5 mg/tabl  A Life Extension minőség beszerzése: http://vita-min.online/termek/serraflazyme/

Amikor ezt az enzimet tabletta formájában előállították, kiderült, hogy gyulladáscsökkentőként és fájdalomcsillapítóként alkalmazható ugyanúgy, mint az aszpirin, az ibuprofen és más, nem szteroid gyulladáscsökkentők  csak nincsenek mellékhatásai.

Megtisztítja a beszűkült ereket, javítja egyes szervek vérellátását és segít elkerülni az érszűkületi műtéteket. Lebontja a halott szöveteket, a vérrögöket, cisztákat és érben lévő plakkokat.

A szerrapeptáz, vagy más néven serratio peptidaz, egy proteolytikus enzim, ami azt jelenti, hogy feldarabolja vagy felemészti a fehérjéket. A selyemhernyók bélcsatornájában lévő baktérium állítja elő és a báb megemésztése a feladata. Amikor ezt az enzimet izolálták és tabletta formában előállították, bebizonyosodott róla, hogy gyulladáscsökkentőként és fájdalomcsillapítóként alkalmazható ugyanúgy, mint az aszpirin, az ibuprofen és más, nem szteroid gyulladásgátlók (NSAIDs).

Mi több, kutatások szerint a szerrapeptáz még az érfali lerakódásokat is gátolhatja, ezáltal megelőzve az érelmeszesedést és az ennek következtében kialakuló infarktust vagy agyvérzést. Így, hasonlóan az aszpirinhez, ez a természetes eredetű enzim megakadályozhatja a gyulladás, a fájdalom, a szívinfarktus és az agyvérzés kialakulását.

Klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a Szerrapeptáz az alábbi hatásokkal rendelkezik:

A Serrapeptase enzimet sérülések és duzzanatok kezelésére már évtizedek óta használják Európában és Ázsiában, ám újdonságnak számít a fájdalomcsillapításban. Az Arthur Andrew Medical Serracel nevű készítménye egyszerűen a legjobb Serrapeptase enzim mind a betegek, mind pedig a szakemberek véleménye szerint.

A Szerrapeptázt egyre gyakrabban használják a legtöbb gyulladáscsökkentő gyógyszer természetes alternatívájaként.

Moriya N, Nakata M, Nakamura M, Takaoka M, Iwasa S, Kato K, Kakinuma A. Intestinal absorption of serrapeptase (TSP) in rats.

Biotechnol Appl Biochem 1994;20(Pt 1):101-8.


A Szerrapeptáz enzim készítményt ismertető szakirodalom néhány tudományos publikációja

1 Harris Interactive Over-The-Counter Pain Medication Study Sponsored by the National Consumers League. January 30, 2003. Chairman of Harris Poll, New York, NY: Humphrey Taylor.

Contact: www.harrisinteractive.com and www.nclnet.org.

2. Mazzone A, et al. Evaluation of serratia peptidase in acute or chronic inflammation of otorhinolaryngology pathology: a multicentre, double-blind, randomized trial versus placebo.

J Int Med Res.; 1990; 18 (5); 379-88.

3. Tachibana M, et al. A muti-centre, double-blind study of serrapeptase versus placebo in post-antrotomy buccal swelling. Pharmatherapeutica; 1984; 3(8); 526-30.

4. Panagariya A, Sharma AK. A preliminary trial of serratiopeptidase in patients with carpal tunnel syndrome.

J Assoc Physicians India; 1999; 47 (12); 1170-1172.

5. Kee WH, et al. The treatment of breast engorgement with Serrapeptase (Danzen): a randomized double-blind controlled trial.

Singapore Med J.; 1989 30 (1); 48-54.

6. Sasaki S, et al. Serrapeptase-induced lung injury manifesting as acute eosiniphilic pneumonia. Nihon Kokyuki Gakkai Zasshi. 2000; 38 (7); 540-4.


Beszerzés:


Doctor's Best, Best High Potency Serrapeptase, 120,000 SPUs, 270 Veggie Caps


Serracel contains 99.9% pure Serrapeptase in an all-natural acid-protected capsule. This newly designed capsule protects the enzymes from stomach acid, increasing their bioavailability without the use of chemicals and plastic found in artificial enteric coatings. Serrapeptase has been clinically shown to break down mucus and manage injury-related inflammation. Serracel may be safely taken to aid in facilitating a normal inflammatory response by those suffering from a wide range of autoimmune conditions.



Serrapeptase is a highly potent protein-dispersing enzyme that has been used in Europe and Asia for more than a quarter century. Serrapeptase is prepared under highly controlled conditions from cultures of the non-pathogenic bacterium Serratia 15. Best High Potency Serrapeptase is standardized in modern enzyme activity units and formulated with Serrateric, a superior, all-natural, vegetable based alternative to enteric coating that protects the individual enzyme molecules until they can reach the intestine to be absorbed.

Tachibana M, Mizukoshi O, Harada Y, Kawamoto K, Nakai Y. "A Multi-Centre,  Double-Blind Study of Serrapeptase Versus Placebo in Post-Antrotomy Buccal

Swelling."

 Pharmatherapeutica. 1984; 3(8): 526-30.


Magyarázat SPU

Az SPU vagy SU az enzim aktivitását mérő szám, amely meghatározza, az enzim működésének hatékonyságát. Ez a szám alkalmas arra, hogy összehasonlíthassuk a szerrapeptáz helyettesítők hatását és kiválaszthassuk a leghatékonyabbat.



Serracel  és fejlesztett változata a Serretia

 

Arthur Andrew Medical, Serracel, 500 mg, 30 Capsules A Serracel új névvel és külsővel került forgalomba! A Serracele neve mostantól Serretia, és 10.000 SPU-val többet tartalmaz adagonként, tehát összesen 250.000 SPU-t/ gramm. Ha szerette a Serracell, a Serretia-t az még kedvezőbb az Ön számára .

Hígítja a vért és optimalizálja a véráramlást az egész szervezetben.


A készítményben található tiszta serrapeptise képes az elhalt proteinek megemésztésére, ezzel akadályozva a vérrögök, az eltömődött artériák, a hegszövetek és a ciszták kialakulását. Mindemellett a Serracel serkenti a véráramlást, így gyorsítja a felépülést, gyógyulást. Egy Serracel kapszula 99,99%-os tisztaságú serrapeptase tartalmával a jelenleg kapható legjobb Serrapeptase enzim a piacon. Sav védő bevonatú.

Alkalmazás: étkezés közben 1-2 kapszula


Serracel contains 99.9% pure Serrapeptase in an all-natural acid-protected capsule. This newly designed capsule protects the enzymes from stomach acid, increasing their bioavailability without the use of chemicals and plastic found in artificial enteric coatings.

ake 1-2 capsules between meals with ox of water or as recommended by your health care practitioner. Serracel can be safely taken with other dietary supplements


The product we recommend is "Serracel" which is the strongest on the market. Serracel is made by Arthur Andrew Medical and is currently 240,000 SPU's per serving. If you would like to take your supplementation to the next level we recommend you add an additional product to your Serracel regimen. The additional product is called Neprinol, which has 45,000 spu's of Serrapeptase in each capsule, in addition to several other proteolytic enzymes including, Nattokinase, Protease, Bromelain and Lipase. If you decide to take our advice on Serracel, Neprinol or both, we know you will definitely feel a difference. 

we would recommend Neprinol a blend of 5 different systemic enzymes including Nattokinase and Serrapeptase. This product along with Serracel (100% Serrapeptase) would be the strongest combination to get rid of your scarring issue


Recommend that you take an aggressive dose of both products. 3 capsules of Neprinol and 2 capsules of Serracel 3 Times per day on an empty stomach would make a big difference in how you currently feel. It is impossible to overdose on these enzymes, as your body will use them to break down proteins and any excess will go towards your daily protein needs. Enzymes are just amino acids with a specific role in the body.

https://disqus.com/home/discussion/serrapeptaseorg/serrapeptaseorg_q_a_blog/oldest/


Ajánlják, hogy a Serracelt a Neprinol termékkel együtt szedjék, amely bevételi adagonként 240.000SPU. fibrin oldó hatást biztosít.



Neprinol.

NEPRINOL AFD a világ első orális szisztémás enzimkeveréke, amely tizenegy összetevőből áll, köztük a Serrapeptase, Nattokinase és Co-Q10 legtisztább formáiból. Legfejlettebb széles spektrumú enzimkeverék, amely képes a súlyos fehérje-polimerizáció és az oxidált termékek eltávolítására a véráramból, és visszaállítja a normál értékeket.  Több mint 10 éve használják világszerte  

A Neprinol fibrinlebontó képességének tulajdonítható, hogy a memória megjavult, majdhogynem visszatért a normális szintre  A Neprinol por grammja legalább 50 ezer egységnyi fibrint bont le. Az életkor előrehaladtával szervezetünk kevesebb enzimet termel, lehetővé téve, hogy a fibrin felhalmozódjon. Ez komoly betegségekhez vezethet vagy járulhat hozzá, az Alzheimer-kórt is beleértve.  Neprinol szedésével csökkenthető a trombus kialakulásának kockázata a vérben levő alvadási tényezők csökkentésével, a fibrint is beleértve

A Neprinol egyik fő összetevője a gyógyszerészeti minőségű szerrapeptáz. A Neprinol Nattokináz nevű enzimet is tartalmaz, amelyről klinikai vizsgálatokban beigazolódott, hogy elpusztítja a toxikus baktériumokat a bélben és az egész szervezetben * Az enzimek óriási mértékben tehermentesítik az immunrendszert, a májat és a veséket.

A Neprinol Nattokináz tartalma megelőzheti a szív és érrendszeri betegségek kialakulását, és a vérrögképződést, csökkenti a lerakódások kialakulását. Klinikai vizsgálatban az asztmás tünetek a résztvevők 73%-ban javultak  Az idiopathiás tüdőfibrózis (IPF) a világon mintegy 5 millió embert érint, a magyarországi betegek száma 300-1000-re tehető. A hegszövet csökkenésével, illetve teljes eltávolításával a tüdőfibrózis (IPF) fulladásos tünetei is megszűnnek.

Papain egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy kitűnően tisztítja az érfalakat, képes javítani az elmeszesedett artériákon  A Neprinolban található hatékony emésztőenzimek, mint amilyen a Bromelain és Papain elősegítheti a fehérjék, zsírok és szénhidrátok lebontását a gyomorban és ezzel hozzájárulnak a reflux kezeléséhez. 


Papaya (papayin enzim) reflux ellen

Számos papaya tartalmú készítmény van ma forgalomban Magyarországon, de olyan magas enzim tartalommal egyik sem rendelkezik, mint a nálunk kapható termék. 1 kapszula 500 mg papaint, 3 kapszula pedig 50,4 mg papain enzimet tartalmaz.

A papayában található papain enzim egy proteáz, tehát fehérjebontó enzim, mely segít a különféle húsokat és egyéb fehérjetartalmú ételeinket megemészteni. Egyes kísérletekben a rákos betegeknél a papaintartalmú enzimkomplexek fogyasztása olyan panaszok ellen is hatásos volt, mint a szájszárazság vagy a nehéz nyelés. Ráadásul az immunrendszer működését is javítja, így elősegíti a tumoros sejtek elleni küzdelmet. 

 Az erjesztés következtében felszabaduló Saccharomyces boulardii nevű hasznos bélbaktérium felerősíti a papaya enzimeit, melyeknek megnövekszik emésztést elősegítő, gyulladáscsökkentő, immunrendszer erősítő és védő, valamint anibakteriális hatásuk. Az ital formájában árusított változatuk igen alkalmasak a reflux és egyéb gyomor- vagy bélbántalmak kezelésére


A Neprinol 5 különféle enzimet tartalmaz beleértve a Nattokinase és Serrapeptase enzimeket. Nattokinase is produced by a bacterium, Bacillus natto, found in a fermented Japanese soybean product similar to cheese. It first was discovered by University of Chicago scientist Dr. Hiroyuki Sumi, MD, who dropped some of his lunch into a petri dish containing an artificial thrombus, or blood clot, causing it to dissolve completely within 18 hours.


Neprinol has no known side effects, but is not recommended for use in hemophiliacs or in patients taking prescription blood thinners like Coumadin, Heparin, or Plavix.


Several years of scientific research and clinical studies have gone into each and every component of NEPRINOL AFD. Now, for the first time ever, all of these enzymes are available in one powerful product.  Neprinol AFD is the most scientifically advanced broad-spectrum enzyme blend available.  Neprinol uses a proprietary blend of enzymes with Serrapeptase, Nattokinase and Co-Q10 that both enhance cardiovascular health as well as defend the body against a number of other conditions.  

http://www.fibromedica.com/neprinol


Nagyobb hatás elérésére 3 capsules of Neprinol and 2 capsules of Serracel 3-szor naponta üres gyomorba szedve.  Nem kell félni, mert túladagolás nem lehetséges

https://www.iherb.com/pr/arthur-andrew-medical-serracel-500-mg-30-capsules-discontinued-item/38276


A Neprinol véd a vérrög képződésétől, feloldja a külsődlegesen lerakódott fehérjéket  és csökkenti a gyulladást, javítja a keringést miközben nem okoz zavart a béltraktusban, A fibrin olyan fehérje,amelya véralvadáskor a vérszövet fibrinogénjéből keletkezik.  Nagyobb aggregátumokat képez. Vízben oldhatatlan, fonalas szerkezetű, ami  jelen van a trombózis és az érelmeszesedés kezdeti szakaszaiban is.

Muszbek L, Bagoly Z, Bereczky Z, Katona E (2008. July). „The involvement of blood coagulation factor XIII in fibrinolysis and thrombosis”. Cardiovascular & Hematological Agents in Medicinal Chemistry 6 (3), 190205. o. 


Neprinol Advanced Fibrin Defense regulates blood coagulations and dissolves exogenous protein deposits resulting in lowered inflammatory levels, and improved circulatory response. This is achieved with Nattokinase rated at over 40,000 FU's (fibrinolytic Units) blended with other proteolytic enzymes for reducing systemic inflammation. Even after integration Neprinol maintains strengths at well over 15,000 FU's per capsule (500mg). At these potency levels Neprinol remains extremely well tolerated in the GI tract. 


As a blood clot forms and begins to decay fibrinolytic enzymes, such as Nattokinase or Serrapeptase, will slowly begin to digest it and carry it away.  If a substantial amount of prescription blood thinners are present the clot would likely not form in the first place.  Taking too much Nattokinase and thinning the blood enough to cause a harmful effect is just as likely as over-hydration.


Serratiopeptidase, Bromelain and other proteolytic enzymes help by breaking down these proteins in the injured tissue thereby facilitating the rapid removal of cell debris. It works synergistically with the natural repair mechanism of our body. Unlike aspirin and some anti-inflammatory drugs, enzymes do not inhibit the production of prostaglandins and thus reduce swelling and pain without interfering in the natural process of healing.

.  Nakamura S, Hashimoto Y, Mikami M, Yamanaka E, Soma T, Hino M, Azuma A,

     Kudoh S. "Effect of the Proteolytic Enzyme Serrapeptase in Patients with Chronic

     Airway Disease." Respirology. 2003. Sept; 8(3): 316-20.

 

.  Nouza K. "Physical Activity and Immune System. Systemic Enzyme Therapy in

     Prevention and Treatment." Medicina Sportiva Boh. Slov. 1997. 6(2)



Aszpirin

Az Aszpirin nem gátolja a prosztaglandinok kedvező munkáját

A prosztaglandinoknak két származékuk van: a prosztaciklinek és tromboxánok. Az előbbiek a véredények falaiban képződnek, hatékony helyi értágítók és a vérlemezkék összecsapzódásának akadályozásával gátolják a véralvadást és vérrögképződést. A gyulladási folyamatban is részt vesznek. Ezzel szemben a vérlemezkékben szintetizált tromboxánok összehúzzák az érfalak simaizmait és elősegítik a vérlemezke-aggregációt.

A szintetikus prosztaglandinokat alkalmazhatják értágítóként iszkémiás betegekben, zöldhályog kezelésében.


Magyarázat

Az iszkémia (latin írásmóddal ischaemia, helytelen ejtéssel isémia) a vérellátás csökkenését jelenti, többnyire a vérerekhezköthető okokból, ami szövetelhaláshoz és funkcióvesztéshez vezet

A lábujjak cianózisa (elkékülése) iszkémiára utal.(foto)


Aszpirin, mint vérhígító és vérrögképződést gátló

Fontos megjegyezni, hogy a megfelelő rizikójú betegeknél az aszpirin az első kardiovaszkuláris esemény pl. a szívinfarktus vagy iszkémiás stroke kockázatát is csökkenti.(1) Mint minden gyógyszer, az aszpirin sem való mindenki számára. Azt, hogy valaki megfelelő alany-e az alacsony dózisú aszpirinterápiához, a beteg és orvos közötti konzultáció során kell eldönteni.

Egy mérföldkőnek számító tudományos közlemény szerint (2) , az aszpirinterápia következtében 20%-kal csökkent a koszorúér-események száma, amilyen a szívinfarktus, a koszorúér eredetű halálozás vagy a perifériás érbetegségben szenvedők hirtelen halálozása. Fontos, hogy az aszpirin az első kardiovaszkuláris esemény pl. a szívinfarktus vagy iszkémiás stroke kockázatát is csökkenti.(3) 

 (1) Garcia Rodriguez LA, et al. Increased risk of stroke after discontinuation of acetylsalicylic acid: A UK primary care study. Neurology 2011;76:740746


A kutatások azt igazolták, hogy a megfelelő betegek kombinált aszpirin és sztatin kezelésével több visszatérő szívinfarktus és iszkémiás stroke előzhető meg, mint bármelyik kezeléssel önmagában. (4)

(4) Hennekens, et al. Additive Benefits of Pravastatin and Aspirin to Decrease Risks of Cardiovascular Disease. Arch Intern Med. 2004;164:40-44.

(2) Antithrombotic Trialists (ATT) Collaboration. Aspirin in the primary and secondary prevention of vascular disease: collaborative metaanalysis of individual participant data from randomised clinical trials. The Lancet 2009; 373:1849-1860


 A tabletta a gyomornedvnek ellenálló bevonata miatt kíméli a gyomornyálkahártyát, ami hosszan tartó kezelés során előnyös.


Aki már elkezdte az aszpirin szedését, annak hirtelen abbahagyása - különösen a korábban szívinfarktuson, stroke-on, vagy más kardiovaszkuláris megbetegedésen átesett betegeknél - fokozott kockázatot jelent. (5-9)

(5) Prevention of Cardiovascular Disease: Guidelines for assessment and management of cardiovascular risk;

World Health Organization 2007; Part 2, Page 20 

(6) Ferrari E, Benhamou M, Cerboni P, Marcel B. Coronary Syndromes Following aspirin withdrawal; a special risk for late stent thrombosis. J Am Coll Cardiol 2005;45 (3) :456 -459. 

(7) Maulaz AB, Bezerra DC, Michel P, Bogousslavsky J.; Effect of discontinuing Aspirin therapy on the risk of brain ischemic stroke.; Arch Neurol. 2005 Aug; 62(8):1217-20. 

(8) Ferrari E, Benhamou M, Cerboni P, Baudouy B. Coronary syndromes following Aspirin withdrawal [abstract]. CHEST 2003 Oct. 29;124:148S. 

(9) Garcia Rodriguez LA, et al. Increased risk of stroke after discontinuation of acetylsalicylic acid: A UK primary care study. Neurology 2011;76:740746. (9) Garcia Rodriguez LA, et al. Discontinuation of low dose aspirin and risk of MI : case-control study in UK primary care BMJ 2011; 343: d4049 doi:10.1136/BMJ.d4094. 


A vérkeringés lelassul az érelmeszesedés miatt, ezért vérrög képződik, ami a sztrók nagyobb kockázatát okozza

Circulation is the movement of the blood through the heart and blood vessels. One of the major circulation problems is atherosclerosis, progressive fatty deposits in the arteries that cause hardening and buildup of cholesterol plaque. Atherosclerosis can clog up arteries blocking the flow of blood to the brain, making a person more at risk for a stroke, transient ischemic attack (TIA), or other heart disease. Circulation problems can be treated with medications or surgery.


High blood pressure, atrial fibrillation (AFib), high cholesterol, diabetes and circulation problems are all medical risk factors, which are controllable, for stroke. Medical risk factors are often caused by a combination of things including family history. Medical risk factors are treatable by medications and special diets. Talk to your healthcare professional about options available and together come up with a plan that best fits 

http://www.stroke.org/understand-stroke/preventing-stroke/medical-risk-factors



Sztrók kezelése Ramipril gyógyszerrel

Our results indicate that patients who are at high risk of stroke should be treated with ramipril, irrespective of their initial blood pressure levels and in addition to other preventive treatments such as blood pressure lowering agents or aspirin. Widespread use of an angiotensin converting enzyme inhibitor such as ramipril in patients at high risk of stroke is likely to have a major impact on public health.



A remapril és egyéb termékek hatása a sztrókra a táblázat foglalja össze



Impact of ramipril on stroke based on baseline blood pressure







A Ramipril 1 A Pharma tabletta egy ramipril hatóanyagot tartalmazó gyógyszer. Az un ACE-gátlók (angiotenzin konvertáló enzim gátlók) csoportjába tartozik.

A Ramipril 1 A Pharma tabletta az alábbiak szerint hat:

- Csökkenti a szervezetben azoknak az anyagoknak a termelését, amelyek emelhetik a  vérnyomást

- Ellazítja és tágítja az ereket

- Megkönnyíti a szív számára a vér keringtetését a szervezetében.

A Ramipril 1 A Pharma tabletta alkalmazható:

Ramipril mellékhatása:Gyakori (10 beteg közül egynél kevesebbet érint)

- Fejfájás, fáradtság

- Szédülés. Ez a tünet gyakrabban jelentkezik a Ramipril 1 A Pharma tabletta kezelés kezdetén, illetve az adag emelése esetén.

- Gyengeség, hipotenzió (rendellenesen alacsony vérnyomás), különösen amikor gyorsan áll fel vagy ül le.

- Száraz, ingerlő köhögés, arcüreggyulladás (szinuszitisz) vagy hörghurut, légszomj

- Gyomor- vagy bélfájdalom, hasmenés, emésztési zavar, hányinger vagy hányás

- Kiütés mely lehet kiemelkedő 

http://www.webbeteg.hu/gyogyszerkereso/ramipril-1a-pharma/18638/betegtajekoztato



A Ramipil megelőzheti a sztrókot

Use of ramipril in preventing stroke: double blind randomised trial

BMJ 2002;324:699


Objective: To determine the effect of the angiotensin converting enzyme inhibitor ramipril on the secondary prevention of stroke.


267 hospitals in 19 countries  The relative risk of any stroke was reduced by 32% (156 v 226) in the ramipril group compared with the placebo group, and the relative risk of fatal stroke was reduced by 61% (17 v 44).

Conclusion: Ramipril reduces the incidence of stroke in patients at high risk, despite a modest reduction in blood pressure.


Ramipril, an angiotensin converting enzyme inhibitor, reduces strokes in patients at high risk whose blood pressure is not elevated, despite only a modest lowering of blood pressure

The benefits are observed even when patients receive aspirin and other blood pressure lowering treatments


Warfarin

Jellemzően csökkenti a nem vérző rossz vérellátás miatti sztrókot

Adjusted-dose warfarin significantly reduced the risk of ischaemic stroke or systemic embolism compared with aspirin 


Ximelagatran

Ez a gyógyszer helyettesítheti a warfarint és néha az aszpirint és heparint  olyan betegségeknél, mint a mély vénás trombózis és a sztrók 

Ximelagatran was expected to replace warfarin and sometimes aspirin and heparin in many therapeutic settings, including deep venous thrombosis, prevention of secondary venous thromboembolism and complications of atrial fibrillation such as stroke. The efficacy of ximelagatran for these indications had been well documented, except for non valvular atrial fibrillation.






Az aszpirin kisebb kockázatot jelent  a gyomor vérzésre a warfarinhoz képest

However, aspirin and placebo had a lower risk of major bleeding compared to warfarin 

Aspirin and common non-steroidal anti-inflammatory medications, such as ibuprofen and naproxen lead to 16,500 deaths a year from gastric bleeding.


Az egyikfő probléma az aspirinnel az, hogy a gyomorban mikro vérzéseket, gyomorégést  és a gyomorban kellemetlen érzéseket okoz. A naponkénti aszpirin szedés  komoly orvosi problémát jelent Az aszpirin növekvő kockázatot jelent az emésztőrendszer  és az agyi vérzés esetekre  

One of the main problems with daily aspirin is that it causes microscopic bleeding in the lining of the stomach. Repeated use of aspirin aggravates the stomach and leads to significant heartburn and stomach discomfort.

The side effects of daily aspirin can cause serious medical problems. Consider the latest research from the June 6, 2012 issue of the Journal of the American Medical Association. Aspirin is associated with an increased risk of major gastrointestinal bleeding and brain bleeding episodes.  

http://www.digestionreliefcenter.com/resources/blog/aspirin-may-cause-GERD.html

 


Reflux vs aszpirin

A   Barrett-szindróma a reflux-betegség egyik legsúlyosabb, legveszélyesebb szövődménye. A nyelőcső sejtjei átalakulnak, és bár a gyomorsavnak jobban ellenállnak, könnyen daganattá fejlődhetnek. A nyelőcső rák  egyre  elterjedtebb betegség a  nyugati világban

The main cause of Barrett's esophagus is thought to be an adaptation to chronic acid exposure from reflux esophagitis.[3] The incidence of esophageal adenocarcinoma has increased substantially in the Western world in recent year

 Stein HJ, Siewert JR (1993). "Barrett's esophagus: pathogenesis, epidemiology, functional abnormalities, malignant degeneration, and surgical management". Dysphagia. 8 (3): 27688. 


Rossz irány a savasság csökkentése, de miért is? Több szakértő szerint a savasság csökkentése nem eredményezi a reflux javulását az alábbi okok miatt:


Az  aszpirinnek komoly mellékhatása van. A napi aszpirin szedése orvosi hatáskörbe tartozó problémát jelent, mivel az emésztőrendszer vérzése és az agyi vérzési epizódok előfordulnak. Tudnunk kell, hogy a napi aszpirin szedés és a reflux megjelenése együtt jár.   Az aszpirin és a nem szteroid gyulladás gátlók (ibuprofen, naproxen) 16.500 halált okoznak évente a gyomorvérzés miatt.


Aspirin can have serious side effects. The evidence is overwhelming that the side effects of daily aspirin can cause serious medical problems. Consider the latest research from the June 6, 2012 issue of the Journal of the American Medical AssociationAspirin is associated with an increased risk of major gastrointestinal bleeding and brain bleeding episodes.  Thats why long term aspirin and gerd often occur together. You may be tempted to say you can handle a little discomfort to ease your pain… but can your stomach handle it? Aspirin and common non-steroidal anti-inflammatory medications, such as ibuprofen and naproxen lead to 16,500 deaths a year from gastric bleeding.


A folyamatos aszpirin szedés esetén a beteg nagyobb veszélynek teszi ki magát, mint amilyen az elvárt gyógyhatás. Sokkal inkább helyes eljárás az, ha megkeressük a gyomor probléma okát és véget vetünk az aszpirin szedésnek.. 

If youre taking aspirin on a regular basis chances are you are doing yourself more harm than good. Maybe its time to look for the root cause of your stomach problems and improve your health without the costly side effects of medication and put an end to aspirin gerd. 

http://www.digestionreliefcenter.com/digestion-problems/about-acid-reflux-gerd-/aspirin-may-cause-GERD.html

http://www.digestionreliefcenter.com/resources/blog/Aspirin-Safe.html


FDA megváltoztatva korábbi álláspontját, kijelenti, hogy akinek nincsenek szív problémái az ne szedjen minden nap aszpirint

For decades the US Food and Drug Administration (FDA) has supported taking a daily aspirin for the prevention of heart attacks. 

The FDA has now reversed their point of view. The recommendation  is that if you have not experienced a heart problem - even if you have a family history of heart disease- you should NOT be taking a daily aspirin.


A vérrög a vénában fejlődhet  és leválva onnan a szívhez és az agyhoz kerülhet a véráram segítségével és szívrohamot illetve sztrókot okoz. Az aszpirin lassítja a véralvadást, a vérrög képződését, emiatt csökken a szívroham és a sztrók előfordulási kockázata. Meggátolja a vérben úszó vérlemezkék vagyis trombociták összecsapzódását. Kikapcsolja azonban azt az enzimet is, amely egy gyomor nyálkahártyáját védő anyag szintézisében működik közre.
www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/2281/az-aszpirin
Az aszpirinnek melékhatása, hogy megfeszíti a gyomor belső falának rétegét és gyomorégést, refluxot sőt vérzést okoz

The idea is that blood clots can develop in the veins, which can break free and travel to the heart and brain, causing a heart attack or a stroke. Aspirin slows blood clotting, which should then reduce the incidence of these types of heart attack and stroke. However, aspirin therapy has a side effect it stresses the lining of the stomach and can cause heartburn, gastroesophageal reflux disease, even bleeding


Effect of Aspirin on Vascular and Nonvascular Outcomes Meta-analysis of Randomized Controlled Trials Arch Intern Med. 2012;172(3):209-216. 


Az aszpirin vaszkuláris és nemvaszkuláris hatása tisztázatlan, ezért vizsgálták, hogy az aszpirinnek milyen hatása van ezen betegségek megelőzésére. Mérsékelt a hatás írják a dolgozatban. A rák miatti halálozásra nem volt szignifikáns. Az aszpirin előnyeinek kimutatására további vizsgálat szükséges  A vizsgálatban 100 ezer paciens vett részt. Megállapították, hogy az aszpirin kezelés 10%-kal csökkentete  a kardiovaszkuláris események számát Az aszpirin kezeléssel a CVD események kockázata 10%-kal  csökkent.


Background The net benefit of aspirin in prevention of CVD and nonvascular events remains unclear. Our objective was to assess the impact (and safety) of aspirin on vascular and nonvascular outcomes in primary prevention.

Data Sources MEDLINE, Cochrane Library of Clinical Trials (up to June 2011) and unpublished trial data from investigators.

During a mean (SD) follow-up of 6.0 (2.1) years involving over 100 000 participants, aspirin treatment reduced total CVD events by 10% here was increased risk of nontrivial bleeding events (OR, 1.31; 95% CI, 1.14-1.50; number needed to harm Aspirin treatment was associated with a significant 10% reduction in risk of total CVD events






The conclusion, we found rather modest benefits of aspirin treatment on nonfatal MI and total CVD events in primary prevention, while the effect on cancer mortality was nonsignificant. Because the benefits of aspirin treatment were accompanied by a significant increase in risk of bleeding, further study is needed to identify subsets of participant having favorable risk to benefit ratio for aspirin use in primary prevention and/or involving more high-risk participants. In the absence of such information, a reappraisal of current guidelines appears to be warranted, particularly in countries where a large number of otherwise healthy adults are prescribed aspirin, since a significant proportion of them may develop bleeding complications.

Ajani UA, Ford ES, Greenland KJ, Giles WH, Mokdad AH. Aspirin use among US adults: behavioral risk factor surveillance system.  Am J Prev Med. 2006;30(1):74-77



A legújabb kutatások óvatosságra intenek: a rendszeres aszpirinszedés kockázatai és jótékony hatásai nincsenek egyensúlyban. Az elmúlt 20 évben a sztrók általi halálozás visszaesett az Egyesült Királyságban, ennek fő okaként az aszpirint jelölték meg. A számadatok azonban nem vonatkoznak a 75 éven felüliekre akiknek a halálozási adataik négyszeresre emelkedtek ugyanezen időszakban.

Peter Rothwell, az Oxford University sztrókmegelőző vizsgálati részlegének professzora, 2007-ben egy tanulmányt tett közzé, amelyben azt állította, hogy az aszpirin a 75 éven felüli korcsoportban a sztrók egyik fő oka is lehet!

Különösen idős korban az aszpirinszedés kockázatai számosabbak, mint az előnyei. (Lancet Neurol,2007; 6: 487-93)  Az a baj, hogy az aszpirin amennyire jótékony, annyira káros is. 27 randomizált ellenőrzött vizsgálat eredményeit összegezve a Warwick team megállapította, hogy a gyógyszer 37%-kal növeli a gasztrointesztinális (gyomor-bél) vérzések, és 38%-kal  az agyvérzéses sztrók kockázatát.

Az egész világra kivetítve ezeket az adatokat, az aszpirin évente 100 000 halálért és 500 ezer sürgősségi ellátásért lehet felelős Ma világszerte kb. 35 000 tonna aszpirint fogyasztunk el évente - ez 100 milliárd tablettának felel meg - és ez a szám évente 15%-kal nő. Az aszpirint továbbra is egy jóindulatú fájdalomcsillapítónak tekintik, ami elősegíti az egyre növekvő alkalmazását 

Az aszpirint szedőknek az a rossz hír, hogy az emberek 28%-a aszpirin-rezisztens, azaz esetükben az aszpirin szedése nem gátolja meg a vérrög képződést (Chen WH, Cheng X, Lee PY, Ng W, Kwok JY, Tse HF, Lau CP. Aspirin resistance and adverse clinical events in patients with coronary artery disease. Am J Med. 2007 Jul;120(7):631-5.)

Egy lehetőség, hogy omega-3 halolaj szedésével fokoznia az aszpirin hatását, ugyanis az omega-3 képes megszüntetni az aszpirin-rezisztenciát (Lev EI, Solodky A, Harel N, Mager A, Brosh D, Assali A, Roller M, Battler A, Kleiman NS, Kornowski R. Treatment of aspirin-resistant patients with omega-3 fatty acids versus aspirin dose escalation. J Am Coll Cardiol. 2010 Jan 12;55(2):114-21) Mivel korábban az omega-3-nak igen erős szívvédő hatását találták számos vizsgálatban, ha korlátozott is a vérrögképződést gátló hatása is, ennek ellenére érdemes szedni, mert az omega-3-nak rengeteg egyéb kardiovaszkuláris védőhatása van.

https://www.tenyek-tevhitek.hu/az_aszpirin-megov_minket_a_sztroktol.htm