Az érelmeszesedés megelőzése, korlátozása, visszafordíthatósága

Az érelmeszesedést azért fontos tárgyalnunk, mert sok más betegségben is komoly szerepe van.. A betegségek kialakulásában alapvető szerepet tölt be az érelmeszesedés.

Érelmeszesedés általános áttekintése
A civilizált társadalmakban, így Magyarországon is a vezető halálokok közé tartoznak az érelmeszesedés következtében kialakuló betegségek. Az érelmeszesedés létrejöttében alapvető szerepe van a táplálkozásnak, az életmódnak, ugyanakkor az örökletes gének is döntően befolyásolják a folyamat kialakulását és súlyosságát.

Előfordulása Az európai és az észak-amerikai lakosok között rendkívül nagy az érelmeszesedésre való hajlam, míg az ázsiai földrész egyes keleti régióiban igen alacsony. Az érelmeszesedés nem jár együtt a korral – már huszonéveseknél is kialakulhat. Sőt, kutatások kimutatták, hogy genetikailag sérült embereknél akár már sokkal fiatalabb korban is elkezdődhet a folyamat. Minden évben emberek milliói halnak meg szívrohamban, mert nem áll rendelkezésre a szívkoszorúér-megbetegedések megállítására vagy visszafordítására szolgáló hatékony kezelési módszer. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikái szerint évente több mint 12 millió ember hal meg szívrohamban. A kezdeti érelváltozások már a korai 20-as években elkezdődnek. A szervkárosodásra utaló tünetek a 40-50-es években jelennek meg, a súlyos szervkárosodás és a halál általában a 60-as évek után következik be infarktus és agyvérzés következtében.

Az érfalakban keletkező lerakódások és az érfalak merevvé válása nem időskori jelenség, hanem már csecsemőkorban elkezdődik. Életmódunkkal akaratlanul is szorgalmasan rongáljuk ereinket, de ezt 40-50 évig nem is jelzi semmi. Amíg a szervezet még képes kompenzálni az egyre szűkülő, egyre merevebb ereket, addig látszólag tünetmentesek vagyunk. Az igazi veszélyt az ezt követő, érfalba beépülő zsír és kalcium lerakat, az ezt körülvevő kötőszövet és az ezzel járó gyulladásos folyamatok jelentik. Ezek a plakkok azok, amelyek szűkítik az erek keresztmetszetét. Minél előrehaladottabb az atheroszklerózis, annál valószínűbb a korai halál. Azaz, a valódi életkort az erek állapota mondja meg.
http://nelegybeteg.hu/tanulmany-erelmeszesedes.php

Az érelmeszesedés tipikus helyei:

Az agyi érelmeszesedés a nyaki erek és a közvetlen az agyat ellátó erek meszesedésének következménye. Létrejön az ér részleges vagy teljes elzáródása. A rossz vérellátás miatt ezek következménye lehet a szédülés, az egyensúlyzavar. Eredménye lehet a gutaütés (stroke) teljes érelzáródás miatt.

Ha a szív koszorúserében történik a részleges elzáródás, akkor a szívizomzat vérellátási elégtelenségéről (angina pectoris) beszélünk. Teljes elzáródás esetén szívinfarktus alakul ki. A szív- és érrendszeri betegségek alapvető oka nem a magas koleszterinszint, hanem az érfalak törékenysége. Ez a felfedezés elsőként ad magyarázatot arra, miért kapnak az emberek szívrohamot, de nem fül- vagy orrinfarktust

Ugyanígy az alsó végtagon is kialakulhat érszűkület. Részleges érelzáródás esetén járáskor, illetve nyugalomban is fájdalmat érez a beteg, míg teljes elzáródáskor akár amputációra is sor kerülhet.
Ha a vese kis-és nagyereit érintik a szövődmények, romlik a vérellátás, csökken a vesék tömege, rosszabbodik a vizeletelválasztó képesség, és veseelégtelenség alakul ki. A romló veseműködés miatt romlik a salakanyag ürülés, és a gyógyszerek kiválasztása. Az érelmeszesedés, érszűkület a kis erekre is hat, mint a szem ereire, és látásromlást okozhat.

Az érelmeszesedés kialakulása
Idővel az erek belső falán zsíros, meszes lerakódások, ún. plakkok alakulnak ki, melyek megvastagodva szűkítik az ereket. Különösen veszélyes azonban, hogy a plakkok felületén a vérlemezkék egymáshoz tapadva vérrögöket is képezhetnek, amelyek tovább szűkítik az ereket, vagy leszakadva vékonyabb ereket zárhatnak el Az érfalakban történő mészlerakódás csak következménye, nem oka az erek megbetegedésének.
Az érelmeszesedés létrejöttéhez előbb az ér sérülésére van szükség, ahol könnyen megtapad a koleszterin, főleg az LDL és annak „oxidált” formája. Az érfal sejtjei és az immunsejtek közötti kölcsönhatás következtében egy kötőszövet szaporulat jön létre az érfal fokozott vastagodásával.
Az érsérülés csak egyesekben jön létre, és a korral előrehaladva a gyakoriság nő. A magas koleszterin szint növeli a betegség kialakulásának valószínűségét, de nem feltétlen velejárója. A koleszterin a sérült érfalhoz könnyen hozzá tapad. főleg, ha maga a koleszterin is oxidált formában van jelen.

Az ér falának stabilitását a kötőszöveti rostok adják. Ezek a rostok fehérjékből épülnek fel, amelyeknek 30%-a Lizin és Prolin. A Lizin esszenciális aminosav, tehát kívülről kell bevinnünk. A Lizin nélkülözhetetlen a kötőszöveti stabilitáshoz, így ennek pótlása is fontos, főleg magas koleszterin szint, vagy kialakult érelmeszesedés esetén. Az 500mg/nap elegendő a megelőzésre, de súlyosabb esetekben nagyobb mennyiségek is javasolt. A Lizin és Prolin étrend kiegészítő könnyen beszerezhető.

Homocisztein hatása az érelmeszesedésre
McCully szerint az érelmeszesedést nem a magas koleszterinszint okozza, hanem a vitaminhiányból eredő magas homocisztein szint. Akiknek magas a vérben lévő H. szint, azok B6, B9 és B12 vitamin hiányosak. Az érelmeszesedést tehát nem a magas koleszterin szint, hanem a vitamin hiányból eredő magas homocisztein szint okozza A vér magas homocisztein szintje érfal sérüléseket okoz és ezek kijavítására tett kísérlet a plakk
McCully SM és McCully M.: The heart revolution. The extraordinary discovery that finally laid the cholesterol myth to rest Perennial, New York, 2000

Homocysteine szint kockázat mértéke

Cleveland Clinic Foundation munkatársa rámutatott, hogy a B6- vitamin, a B12-vitamin és a folsav szintje a vérben fontos tényezők a homocisztein-szint és a szívkoszorúér-megbetegedés kockázatának csökkentésében. Homocistein vizsgálata: Synlab
https://www.synlab.hu/storage/ldsHCrpwwdUwRf09oB5V0IMgdTiEAxrIyOBBcdbB.pdf

Az ér belső fala (endothelium)
Az erek belső felszínét egy vékony, összefüggő réteg borítja, ezt endothelnek nevezzük. Ez elválasztja a vért a környező szövetektől, és egy aktívan működő szabályozó szerv. Ehhez normál esetben semmi sem tapad hozzá. Az érelmeszesedésben szenvedő pácienseknél azonban ezek az endothel sejtek sérültek, így a lipidek megtapadnak az érfalon Életmódunk, táplálkozásunk, egyes gyógyszerek és betegségek is hatással vannak az endothel működésére, regenerációjára.

Az érfal belső részeiben kedvezőtlen elváltozások mehetnek végbe. Az ütőér rugalmas jellege a kor előrehaladtával csökkenhet, megkeményedhet, ami kihat az egész verőérrendszerre, de korlátozódhat egyes területekre. Az elváltozások gyakori helye az erek elágazása, olyan részei az érrendszernek, ahol a véráram örvénylik. Az agyi erek, a szív koszorúsere, a vesék külön-külön is érintettek lehetnek.
Az endoteliális diszfunkciót számos betegség okozhatja, beleértve a cukorbetegséget vagy a metabolikus szindrómát, a magas vérnyomást, a dohányzást és a fizikai inaktivitást
Az artériafal merevségének egy fő előidézője a meszesedés. Ez akkor áll elő, amikor a kalcium a vérből kirakódik a normálisan rugalmas artéria falra, ami szó szerint az artériák megkeményedéséhez vezet 10,23.
https://www.tenyek-tevhitek.hu/elozze_meg_az_arteriak_falanak_merevve_valasat.htm

Az érfal (endothelium) sérülésének oka
Az érfal sérüléseinek oka a hosszú ideig tartó sejttápanyag-hiány (Lizin, Prolin, C vitamin) elgyengíti az ér-kötőszöveteket és ez sérüléseket, repedéseket idéz elő az artériákban. A lizin együtt a prolin aminosavval a kollagén fő alkotórésze. Ez a két aminosav kb. 25%-a a kollagén molekulát alkotó aminosavaknak. A lizin és a prolin hiánya képes előidézni az érfalak gyengülését és instabilitását.
Az erek instabilitása és az érfalakon lévő sérülések a szív- és érrendszeri betegségek az elsődleges okai. Az érfal „cementje” a C-vitamin, amely stabilizálja a szöveteket. Az állatok azért nem szenvednek szívbetegségben, mert májukban elegendő endogén C-vitamint állítanak elő, hogy megvédhessék vérereiket. Ezzel szemben, az embereknél az érfalakon lerakódások alakulnak ki, amelyek szívrohamhoz és agyvérzéshez vezetnek, mert mi nem vagyunk képesek az endogén C-vitamin előállítására, és a táplálékból általában túl kevés vitaminhoz jutunk. A koleszterin és a zsírrészecskék az erek belső falán biológiai „ragasztóanyagok” segítségével tapadnak meg. Teflonhoz hasonló anyagok viszont megakadályozzák ezt a tapadást. A lizin és a prolin nevű aminosavak a természet teflonszerű anyagai, és C-vitaminnal együtt adagolva természetes úton megszüntetik a már meglévő lerakódásokat is.

Kollagén
A kollagén 18 fehérjéből álló komplex. Az artéria plakkokban a kollagén bontó enzimek rombolják a véredény falában lévő kollagént. C-vitamin hiány esetén csökken a kollagén termelése. Ez a folyamat elősegíti az érfal szerkezetének elvékonyodását és plakk-részek letöredezését, melyek beszorulnak kisebb szív- vagy agy-artériákba, szívrohamot, stroke-ot idézve elő.
A kollagén fehérje, ami az erek falát felépíti, nem képződik C-vitamin nélkül. Az emberi testben nem képződik C-vitamin csak az állatokéban. Ezért nem kapnak az állatok érelmeszesedést és az ezzel járó infarktust. A medve, nem kap szívinfarktust 600 mg/l koleszterin ellenére, mivel C-vitamint termel a testében.

A mindennapos szóhasználatban ezeket az elváltozásokat „érelmeszesedésnek” nevezik. Egészséges étrenddel, a fizikai aktivitás fokozásával megőrizhetjük ereink épségét, sőt, visszafordíthatjuk a már beindult káros folyamatokat.

Nitrogén-monoxid (NO) szerepe
Az egészséges endothel működésében központi szerepet játszik a nitrogén-monoxid (NO). Az endothel sejtekben képződött molekula hatására az ér kitágul. A nitrogén-monoxid természetes érelmeszesedés-elleni molekulaként működik, mert gátolja azokat a mechanizmusokat, melyek atherosclerosis esetén az ér beszűküléséhez vezetnek:
Az endothel állandóan pusztul és regenerálódik. Az endothel működése akkor károsodik, ha felborul a kényes egyensúly az endothelt károsító és az endothel regenerációját segítő hatások között. Az endothel működésének károsodása az érelmeszesedés kialakulásának első lépése Ahhoz, hogy az ér táguljon, az endothel sejteknek nitrogén-monoxidot (NO) kell termelniük. Ez a folyamat nagyon érzékeny a környezeti hatásokra, a vérben keringő anyagok mennyiségére. Ha a NO-termelés csökken, az erek tágasságát befolyásoló anyagok egyensúlya az érszűkítés felé tolódik el. Zsírban gazdag étkezés után az endothel működése átmenetileg romlik, és ezzel csökken az NO termelődése.
A dohányzás az elszívott cigaretták számával arányosan rontja az endothel működését. A dohányzás abbahagyása után 4 héttel az endothel működése már kimutathatóan javul. Az ereink és az endothel öregedését megállítani nem tudjuk, de megfelelő életmóddal, mozgással, diétával lassíthatjuk ezt az élettani folyamatot.
. A lerakódott lipidek legrosszabb esetben el is zárhatják az eret szívinfarktust vagy stroke-ot okozva

Érelmeszesedés megelőzése, csökkentési lehetősége, kezelése
A biológiai „rozsdásodás”, vagyis oxidáció károsítja a szív- és érrendszert és gyorsítja az öregedést. A C-vitamin, az E-vitamin, a béta-karotin és a szelén a legfontosabb természetes antioxidánsok. A táplálék kiegészítése ezekkel az antioxidánsokkal védelmet nyújt a szív- és érrendszer „rozsdásodása” ellen . Ne dohányozzék, mert a cigaretta füstje gyorsítja az erek biológiai „rozsdásodását”. A vitaminok és más alapvető tápanyagok krónikus hiánya a szívizomsejtek millióiban hozzájárulhat a szívműködés zavaraihoz. A vitaminok hiányának leggyakoribb következménye a szívritmuszavar (aritmia) és a szívelégtelenség (légszomj, ödéma és kimerültség).
Klinikai vizsgálatok bizonyítják, hogy a vitaminok és más alapvető tápanyagok optimális napi bevitele természetes úton megállítja, sőt visszafordítja a szívkoszorúér betegség kifejlődését. Ezek az alapvető tápanyagok életfontosságú bioenergiával szolgálnak a szív és az erek sejt millióinak, és ezzel optimalizálják a szív- és érrendszer működését. A vitaminok és más alapvető tápanyagok optimális adagolásával természetes úton előzhetjük meg a szív- és érrendszeri elváltozásokat, és segíthetünk azok gyógyításában. A szívroham, az agyvérzés, a magas vérnyomás, a szívritmuszavar, a szívelégtelenség, a cukorbetegséggel együtt fellépő keringési problémák, valamint más szív- és érrendszeri betegségek a jövő generációi előtt alapvetően ismeretlenek lesznek.
A szív- és érrendszeri betegségek kezelésére orvosi rendelvényre kapható gyógyszerek piaca csak az Egyesült Államokban meghaladja az évi 100 milliárd dollárt. Ezek a gyógyszerek azonban – ideértve a bétablokkolókat, az ACE-gátlókat, a kalcium-blokkolókat, a koleszterincsökkentő gyógyszereket és még sok más készítményt – csak a tüneteket fedik el, és nem szüntetik meg a betegségnek a sejtfolyamatokban rejlő valódi okát
Az a felfedezés, hogy bizonyos mikro tápanyagok sejtszinten előzhetik meg és fordíthatják vissza a szív- és érrendszeri betegségeket, az egész gyógyszeripari ágazatot létében fenyegeti. Mikro tápanyagok: -vitaminok, -ásványi anyagok, -élelmi rostok

Az artériák falának optimális szerkezetéhez, rugalmasságához és stabilitásához szükséges, ezáltal megelőzik a további lerakódásokat. Legfontosabb tápanyagok: C-vitamin, lizin, prolin, réz, mangán, N-Acetyl Glucosamine, Chondroitine Sulfate

Procianinok (piknogenol)
Az artériák védelmére a lehetőségek egyikét jelentik a procianinok (piknogenol gyűjtőnéven is szerepelnek). A procianinok növényi flavonoidok. A flavonoidok sárga növényi festékek (flavus = sárga, latinul). Az alapszerkezet mellett igen gyakran képződnek a növényekben, cukrokhoz kapcsolt szerkezetek. A procianinok színtelenek. A molekula hasonló szerkezete ellenére nem tartalmaznak cukrot, vízben nehezen oldódnak, A flavonoidok közül azokat, amelyek kedvező hatást gyakorolnak a szervezetre, bioflavonoid gyűjtőnévvel jelölik.
http://tgy-magazin.hu/fitoterapia/erelmeszesedes-6-resz

Ha érszűkülettel, érelmeszesedéssel kell szembenéznünk, az számos betegség forrása lehet Egy kimagaslóan jó összetételű és hatékony készítményről van szó az érhálózat védelmére, s a meszesedés ellen. Circuline kapszula
https://www.egeszsegplazabudapest.hu/sziv-ver-es-errendszer/biocom-circuline-kapszula-

Itt kell említenünk a koleszterint. A koleszterin létfontosságú a szervezet részére. Erre en-ged következtetni az a tény is, hogy a koleszterin nem ürül ki teljes egészében az emésztőrend-szerből, hanem újra felszívódik, és a vérkeringés közvetítésével visszajut a májba, majd az epé-be. A koleszterin újrahasznosításának gátlása a Golden Yacca segítségével, mivel csökkenti a vér koleszterin szintjét. A Yucca-fajokban található szaponinok, jellemző szerkezeti sajátságaik miatt, a bélben a koleszterinhez kötődnek. A képződött ún. komplex vegyületek (koleszteridek) kiürülnek a szervezetből anélkül, hogy a vérbe jutottak volna. Ezáltal a táplálékkal felvett koleszterin csak részben vagy egyáltalán nem szívódik fel.
http://vitamind.hu/gyogynovenyek/golden-yacca/hatoanyagai-es-hatasai/

Szintetikus gyógyszerek hatása
Az újonnan kifejlesztett szintetikus gyógyszer új lehetőséget teremt az érelmeszesedés és le-hetséges következményeinek megelőzése terén. A hatásos molekula nem található meg a ter-mészetben, kutatás során hozták léte, nevezetesen: Ezetimid, Ezetrol, Zeta)

Ezetrol
A vér teljes koleszterinszintjét, a "rossz" koleszterin (LDL koleszterin) szintjét és a triglicerideknek nevezett vérzsírok szintjét csökkenti. Emellett az Ezetrol emeli a "jó" koleszterin (HDL koleszterin) szintjét. egy Ezetrol 10 mg tabletta naponta egyszer szájon át szedve. Az Ezetrol a nap bármely szakában bevehető. Szedheti étkezés közben, vagy attól függetlenül is. Mellékhatásairól itt olvashat
https://www.hazipatika.com/gyogyszerkereso/termek/ezetrol_10_mg_tabletta/13023

Ezetimibe
Sandoz tabletta a vér teljes koleszterinszintjét, a \"rossz\" koleszterin (LDL-koleszterin) szintjét és a triglicerideknek nevezett vérzsírok szintjét csökkentő gyógyszer. Emellett ez a gyógyszer emeli a \"jó\" koleszterin (HDL-koleszterin) szintjét. Alkalmazható önmagában, amennyiben a sztatin adása nem megfelelő, vagy nem tolerált. Ne szedje az Ezetimibe Sandoz tablettát sztatinnal együtt, ha: önnek jelenleg májproblémái vannak; Mellékhatásairól itt olvashat:
https://www.webbeteg.hu/gyogyszerkereso/ezetimibe-sandoz-10/901264/betegtajekoztato

GOLDEN YACCA
„Az érelmeszesedés megelőzése, késleltetése, a kórfolyamat lassítása. A készítmény javítja a táplálékkal felvett, az erek falát védő flavonoidok bioértékesülését, de gátolja az állati eredetű táplálékkal felvett koleszterin felszívódását.
http://tgy-magazin.hu/fitoterapia/erelmeszesedes-3-resz

A Golden Yacca nevű készítményt az arizonai pálmaliliomból nyerik (Yucca shidigera). Az agávafélék családjába tartozik. Rokonai is az amerikai földrész növényei. Száraz, félsivatag vagy sivatag jellegű helyeken teremnek. Gyógyterméket a Yucca shidigeraból állítanak elő. A Yucca shidigera közel tucatnyi szaponint tartalmaz. Nem szívódnak fel az emésztőrendszer-ből, legfeljebb igen kis mennyiségben. Ezért fogyasztják úgy, mint bármely zöldséget, és ezért alkalmazható gyógyszerként.
http://tgy-magazin.hu/fitoterapia/erelmeszesedes-3-resz

A Golden Yacca Plus, kapszulába zárt Yucca shidigera és zöldárpafű. Ez utóbbit sajátos eljárással, kíméletesen szárítják és porítják. A fele-fele arányban kevert jukkapor és zöldárpa-por hatóanyagai kölcsönösen kiegészítik egymást. A jukkaszaponin gátolja a koleszterin felszí-vódását és ezáltal beépülését az érfalba. A zöldárpa SOD-tartalmával lerövidíti az említett sza-bad gyökök fennmaradását, érfal károsító hatását.

A Golden Yacca Plus a Yucca shidigera nevű pálmaliliom és a kansasi zöldárpa (Hordeum vulgare) értékes kombinációja. Egyenlő arányban tartalmazza a két növény kíméletes eljárással előállított porát. A Yucca shidigera az élőhelyén (Észak-Amerika délnyugati részének sivatagi fennsíkjai) jellemző szélsőséges éghajlati viszonyok elleni védekezésül különleges vitál anyagokat (szaponinok, flavonoidok, resveratrol) fejleszt ki és raktároz el magában. A zöldárpa porában lévő szuperoxid-diszmutáz (SOD) enzim kiemelkedően fontos antioxidáns, a klorofill pedig „zöld energia” formájában segíti az emberi szervezet regenerációs folyamatait. Adagolás: Naponta 2-4 kapszula, étkezés előtt vagy után egy órával.
http://herbatop.hu/bolt/golden-yacca-plus-kapszula-38-db/

Rezveratrol
A rezveratrolnak kiemelkedő a szívvédő hatása van. A szívet támogató hatásának köszönhetően védi a szervezetet az atherosclerosis ellen, ami azt jelenti, hogy az agyvérzéssel, szívinfarktussal szemben is fel vagyunk vértezve általa. A rezveratrolt nem véletlenül nevezik az egészséges élet meghosszabbítójának. Segít diabétesz és Alzheimer-kór esetén is.
https://www.drfachet-gyogygomba.com/errendszeri-betegsegek/

Fokhagyma
Az érelmeszesedés megelőzésére, a kórfolyamat lassítására használt fokhagyma jelentős szere-pet tölt be ételek elkészítésénél, de gyógyszerként adagolva is.
A fokhagyma (Allium sativum) gerezdekből összetett hagymája élő állapotban áll rendelkezé-sünkre egész éven át. Hatóanyaga csak feldarabolás, szétzúzás, préselés során szabadul fel a növényben képződő szagtalan alliinből azáltal, hogy elkülönítve, más-más sejtekben képződik, mint egy fajlagos enzim, neve allináz. Az alliinnel érintkezve átalakítja azt allicinné. Ez utóbbi jellemző szagú, illékony, csípős anyag. Az átalakulás csak langyos (40-45 fokos) vízben megy végbe, akárcsak a többi enzim, hatékonyságát magasabb hőmérsékleten elveszti. Ez egy vissza-fordíthatatlan folyamat, tehát lehűtve a vizes folyadékot (sejtnedvet) nem nyeri vissza átalakí-tó képességét.

Az allicin és rokon szerkezetű anyagok kedvezően befolyásolják a zsír anyagcseréjét és gátol-ják a vérrögök (thrombus) képződését, mert kivédik a vörösvértestek összecsapzódását a szer-vezeten belül (agglutinatio), és fokozzák a véralvadásban fontos szerepet betöltő fehérjerostok (fibrin) lebontását.

A fokhagyma igen előnyös módon csökkenti a vérszérumban az összkoleszterin-szintet: fo-kozza a kórfolyamatra nézve előnyös HDL arányát az LDL-hez viszonyítva Csökkenti az oxigén-szabadgyökök okozta károsodást. Mivel az alliin és az allicin kéntartalmú anyagok, mesterségesen is előállítottak hasonló anyagokat, de egyikük sem érte utol a fokhagyma hatá-sait. A friss fokhagyma napi ajánlott adagja 2 nagyobb vagy 3-4 kisebb gerezd. Összezúzva könnyen elfogyasztható túróval összekeverve (körözöttként), sajttal, kefirrel. Aki a szaga miatt nem fogyasztja, válogathat a készítmények között, egy részük szagtalan.

Készítményeire vonatkozó példák: ALLIDEX filmtabletta, ALLITERA kapszula (ligetszépe-olajjal társítva), ANTISKLERIN kapszula (tartalmaz lecitint és E-vitamint is). További példák: KWAI drazsé, CIRKULIN fokhagymagyöngy, DR. KLEINSCHROD’S KNOBLIN N ta-bletta (utóbbi sok összetevője között a fokhagyma is szerepel).

Allimax
Az Allimax egy prémium minőségű fokhagyma kapszula Angliából, az egyetlen, amely 100%-ban tartalmazza a fokhagyma legaktívabb baktérium és vírusölő összetevőjét, az allicint. Ma már több mint 15 országban érhető el, és folyamatosan halad tovább hódító útján.
A fokhagyma több ezer éve ismert antibakteriális, antivirális és gombaellenes hatása a növény védekező mechanizmusa során keletkező allicinnek köszönhető, e nélkül nem érvényesülnek a növény antibakteriális, egészségvédő tulajdonságai.
Magyarországon a piacon megtalálható fokhagyma készítmények közül egyedül az Allimax tartalmaz 100% stabilizált alicint!

A fokhagyma előnyösen befolyásolja a szív egészséges működését, hozzájárul a normál koleszterinszint fenntartásához, támogatja a normál vérzsír szint fenntartását. Mivel az allicin egy nagyon gyorsan lebomló, instabil vegyület, ezért a fokhagyma készítmények többségéből ez az összetevő hiányzik, amely a fokhagyma legtöbb jótékony hatásaiért felel.
Peter Josling kémikusnak azonban sikerült stabilizálnia az allicint, majd Norman Bennett és munkatársai segítségével létrehozták az Allimax-ot, az első és egyetlen olyan fokhagyma készítményt, amely stabil allicint tartalmaz.
Az Allimax egy olyan kivonat, amely friss fokhagymából kinyert allicinnel látja el a szervezetet.
A szabadalmazott eljárással előállított stabil allicin egy növényi kapszulába kerül.
Minden AlliMax kapszula 180 mg AlliSURE® port tartalmaz. Az AlliSURE® tartalmazza azt a stabilizált allicin kivonatot, amely a fokhagyma legfontosabb aktív alkotó eleme.
Bioaktív hatása bizonyított!
Beszerzése:
https://www.omega3wellness.hu/hu/osszes-termekunk/gyerek-keszitmenyek/allimax-90-db-os-fokhagyma-kapszula

D3 vitamint csak óvatosan szedjen
A túl magas D-vitamin-szint a vér kalciumszintjének emelkedésével járhat, emiatt túl sok kalcium épül be a csontokba, az érfalakba, a tüdőbe, a szívbe, a vesékbe, ez növeli az érelmeszesedés, valamint vesekő kialakulásának kockázatát is, gyermekeknél pedig növekedési zavarokat okozhat.

K2 vitamin kedvező hatása
A 29-37 éves kor közöttieket vizsgálva a férfiak 31%-ának, a nők 10%-ának már meszesedtek az erei (Mahoney és mtsi., 1996) A K2-vitamin két fehérjét aktivál: az egyik a kalciumot a csontokba szállítja, a másik a Gla-fehérje, amely az érfalban termelődik, és ha K2-vitaminnal találkozik, nem engedi a kalciumot lerakódni az érfalba, sőt aktívan el is távolítja azt az érfalból.
A K1 vitamin, ami a zöld növényekben található, nem mutatott védőhatást. A K2 vitaminfogyasztás mennyisége alapján három csoportot képeztek. A legtöbb -naponta legalább 32 mikrogramm- K2 vitamint fogyasztók körében a legkevesebbet fogyasztókhoz képest 57%-kal volt kevesebb a szívhalálozás, és 52%-kal volt kisebb mértékű az érelmeszesedés
A vese ereinek elmeszesedése az oka a romló vesefunkciónak és veseelégtelenségnek, ezért a K2-vitaminhiány vesebetegeknél is az állapot folyamatos romlását eredményezi (Ballegooijen és Beulens, 2017). Az elméleti cikkek is még mindig ott ragadtak le, hogy az érelmeszesedés oka és kezelési módszere egyelőre ismeretlen és egyetlen reményt a koleszterinszint csökkentés jelenti (Liu és mtsi., 2015). A meszesedési folyamatot különösen felgyorsítja a cukorbetegség és a veseelégtelenség. A warfarinnal kezeltekben tovább fokozódott a meszesedés, a K2-vitaminnak kezeltekben viszont hat hét alatt 50%-kal csökkent a már kialakult meszesedés mértéke (Schurgers és mtsi., 2007). A kapszulában kapható K2-vitamin MK-7 típusú, amit általában fermentációval nyernek. Ez jobban megemeli a vérszintet és ezért hatásosabbnak is gondolják. Hogy a táplálékkal felvett és a szervezet által szintetizált K2-vitamin a nyugati ember számára nem elég, azt jelzik a gyenge csontok, a torlódó fogak és a fiatal felnőttkortól elinduló érelmeszesedés.

A vizsgálatok szerint a D-vitamin felfokozza a K2-vitamin hatását (van Ballegooijen és Beulens, 2017). A természetben élő emberekben magas a D-vitaminszint, míg a nyugati világban az emberek többsége súlyos D-vitaminhiányban szenved.
Számunkra tehát nincs más választás, mint kapszulával fedezni a K2-vitamin szükségletünket. Ha nem egyszerűen csak megállítani akarjuk az ereinkben és csontozatunkban zajló destruktív folyamatokat, hanem vissza is akarjuk fordítani, akkor legalább 2-300 mikrogramm K2-vitamint érdemes naponta szednünk.
https://www.tenyek-tevhitek.hu/az_erelmeszesedes_kialakulasa_es_kezelese.htm

Sztatin gyógyszer hatása az érelmeszesedésre
A sztatinok szedése inzulinrezisztenciát okoz, ami kifejezetten rontja a szívbetegséget, hiszen fokozza a szervezet gyulladásszintjét. A sztatinok ettől a kevéske, szervezet által termelt K2-vitamintól is megfosztják a betegeket, mivel gátolják annak az enzimnek a működését, amely a K1-ből a K2-vitamint előállítja. Így a sztatinok fokozzák az érelmeszesedést, a lágyszöveti meszesedést (pl. a veséét), és fokozzák a csontok lebomlását. A sztatint szedők közt jóval nagyobb és kiterjedtebb mészlerakódásokat találtak a szívkoszorúerekben, mint a sztatint nem szedőkben.

A klinikai vizsgálatok szerint a sztatinok fokozzák az érelmeszesedést és súlyosbítják a szívelégtelenséget A sztatinok a K2-vitamin szintézisét gátolva fokozzák az érelmeszesedést. A sztatinok szívelégtelenséget okoznak a Q10 szintézis és Heme A szintézis gátlása miatt, melynek következtében a mitokondriumok tönkremennek, s nem tudnak többé a szívizom működéséhez elengedhetetlenül fontos ATP-t termelni.

Az érelmeszesedés előfordulási helyei
Az érelmeszesedés rendszerint nem terjed ki az egész érrendszerre, hanem inkább egyes szervek ereire korlátozódik.
--Koszorúér-elmeszesedés (coronariasclerosis) Ha a szív környéki erek szűkülnek be, angina pectoris, szívinfarktus vagy szívelégtelenség alakulhat ki.

--Alsó végtag ereinek elmeszesedése: Ha érelmeszesedés a lábak vagy a medence ereiben van, akkor a lábak fájnak, kezdetben csak nagyobb terhelésre, később járás közben is. A férfiak esetében a medence ereinek meszesedése akár impotenciát is okozhat
--Az érelmeszesedés az agyi erekre is ráterjedhet, a beteg agyi erek könnyebben megrepedhetnek, agyvérzés. Ha az agyban futó erekben történik lerakódás, az stroke-hoz vezethet.
--A vese környéki erek elmeszesedése magas vérnyomást és a vese működésének leállását okozhatja

Maga az érelmeszesedés nem okoz tüneteket, míg az erek beszűkülése oly mértékű nem lesz, hogy a vérkeringés jelentősen romlik. Ekkor lépnek csak fel a tünetek, melyek attól is függnek, hogy mely erek érintettek. Az infarktusok 85-90%-át az érelmeszesedés következtében az érfalon keletkező lerakódásokból, úgynevezett plakkokból kiáramló szöveti anyag miatti vérrögképződés okozza.
Az életveszélyes arterioszklerózis műtéti úton kezelhető. A kezelés módja az érelmeszesedés típusától és mértékétől függ. Ballonkatéter alkalmazása, Bypass (a vér útjának elterelése)
Az érszűkület– akkor következik be, ha az artériák korábban rugalmas fala megkeményedik. A zsíros lerakódások egyre nagyobb mértékben gátolják a vér megfelelő áramlását. Mellettük a koleszterin, a kötőszövetből és vérből származó anyagok rakódnak le az ércsatornában, s lágy plakkot hoznak létre.

A zsírlerakódás az első lépcső, majd a plakk képződése következik. Ha már kemény plakkról van szó, az érfal mindhárom rétegét érinti az elzáródás – eredménye az agy esetén agylágyulás, szívkoszorúér szűkületekor angina vagy szívinfarktus. A lábakban gangréna alakul ki, vagyis üszkösödés, szövetelhalással járó fertőzés.