Fitoszterolok és hatásuk a koleszterin szintre


Prológus

Mielőtt a fitoszteroloknak koleszterin csökkentő hatásáról olvasna itt a kedves Érdeklődő , csak emlékeztetni szeretném arra, ha elmegy az orvoshoz és egy vérvizsgálatra küldi,  ott első sorban a koleszterin értékét kifogásolja, ha meghaladja az 5,2 mMol/L értéket. Fontos azonban ehhez tudni, hoggy a célértéket már több ízben leszállították az illetékes állami egészségügyi szervezetek és emiatt egyre többen kényszerülnek az orvosok javaslatára koleszterin csökkentő sztatin származású gyógyszer szedésére, mert az előírt  alacsonyabb referencia értéket egyre többen meghaladják. A koleszterin a máj által előállított egyik legfontosabb szteránvázas vegyület, ami a legnagyobb koncentrációban, a májban és az  agyban fordul elő.  A világ különböző tájain nagy erővel kutató intézetek vizsgálódnak, hogy a sztatin gyógyszerek káros mellékhatásainak elviselése és statisztikailag is bizonyított veszélyessége  (sztrók, infarktus, halálozás)   megéri-e a várható eredményt, különösen akkor, amikor arról is bőven olvashatunk, hogy 50 év fölött éppen fordítottan az alacsonyabb koleszterin szint nagyobb kardiovaszkuláris, szív és agyi betegségeket eredményez. Az érfali lerakódások (plakkok) valódi és elsődleges oka, nem a koleszterin maga, mert az csak a sérült gyulladt érfal (endotelium) helyeken rakódik le, hanem az érfal sérülése.Ennek és a fent említett számos problémának néztünk utána a hazai és külföldi szakirodalom felhasználásával  A következőkben erről olvashat a növényi koleszterin csökkentők ismertetáse mellett.  Elmélyült, figyelmes, gondos és jó döntését elősegítő olvasást kívánok


Kritikus hangvételű bírálatok a koleszterin csökkentő sztatin alapú gyógyszerekről

A Lipitor forgalmazása első 14,5 évében 125 milliárd dollár (30 ezer milliárd forint) bevételt hozott, megdöntve ezzel minden idők eladási rekordját. Pfizer gyógyszervállalat éves bevételének 20-25%-át évekig ez az egy termék szállította

Pharmacology, March 2015, Vol. 8, No. 2 : Pages 201-

Malcolm Kendrick: The great Cholesterol Con. The truth about what really causes heart disease and how to avoid it. John Blake, London, UK, 2008

Az American Medical Association 1996-ban megjelent vizsgálatában kimutatták, hogy rágcsálóknál mindenfajta lipid csökkentő gyógyszer (fibrátok és sztatinok) rákot okoznak

Frank W. Pfrieger"Synapses, glia and cholesterol : what is it all about?". 19 jan. 2004

Egy ijesztő memóriavesztéses epizódot tapasztalt, ezért abbahagyta a gyógyszer szedését. Ezután egy évig teljesen rendben volt, úgyhogy az orvosa meggyőzte, hogy kezdje újra a sztatin szedést, amit ő meg is tett. Röviddel ezután egy, az elsőnél sokkal súlyosabb memóriavesztést tapasztalt, aminek során a tizenéves kori tudatállapotába került vissza, és egyáltalán nem emlékezett rá, hogy valaha járt orvosi egyetemre. Érthető módon, nagyon megrázta ez az eset és, a sztatinokat végérvényesen kiiktatta az életéből.

http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/sztatinok-mellekhatasai.php

http://www.drbezzegh.hu/kritikus-hangvetelu-tanulmany-kerdojelezi-meg-a-koleszterincsokkentok-sztatinok-hatasossagat/

A cukorbetegség megjelenésének nagyobb kockázata az elsődleges megelőzést célzó sztatinkezelés során

A kutatók meglátása szerint a betegtájékoztató iratokban úgy kellene bemutatni a lehetséges mellékhatásokat, hogy a betegek számára jól érthető legyen, mi jelent tényleges kockázatot és mi az, ami a sztatinok alkalmazása nélkül is előfordulhat


http://www.otszonline.hu/cikk/a_sztatinok_nem_karositjak_a_kognitiv_funkciokat


Owen R. Fonorow: CoQ10 and Statins: The Vitamin C Connection. Townsend Letter, 2006 febr./márc. www.townsendletter.com/FebMar2006/coq100206.htm

http://www.tenyek-tevhitek.hu/sztatinok-es-q10.htm


Many people are completely unaware that statin drugs have been directly linked to over 300 side effects, which include:

Cognitive loss

Neuropathy

Anemia

Acidosis

Frequent fevers

Cataracts

Sexual dysfunction

An increase in cancer risk

Pancreatic dysfunction

Immune system suppression

Muscle problems, polyneuropathy (nerve damage in the hands and feet), and rhabdomyolysis, a serious degenerative muscle tissue condition

Hepatic dysfunction. (Due to the potential increase in liver enzymes, patients must be monitored for normal liver function)


Dr Mercola: The Ugly Side of Statins: Systemic Appraisal of the Contemporary Unknown Unknowns

http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2013/10/09/statin-cholesterol-lowering-drugs.aspx

Mielőtt a Fitoszterolok ismertetésére rátérnénk, először tekintsük át röviden a Koleszterin és ezen  belül is a „jó” HDL, a „rossz” LDL, valamint az újabban felfedezett Lipoprotein  Lp(a) tulajdonságait és hatását a szervezetünkre.  Hát akkor vágjunk bele! 


Koleszterinről közérthetően mindenkinek

Koleszterint a szervezet minden sejtje előállít; a legnagyobb mennyiséget a máj állítja elő

A koleszterin-szint meghatározásából következtetni lehet a máj működési állapotára  A koleszterin lerakódva az erek falában annak rugalmasságát csökkenti, és elősegíti az érelmeszesedés kialakulását



Hazai lakosság koleszterin állapota a referencia értékekhez viszonyítva eléggé siralmas  A lakosság 67%-ának az ideális, 5,2 mmol/L felett van a koleszterinszintje, 25%-ának a már kórosnak mondható, 6,5 mmol/L felett.


 

Miért veszélyes a magas koleszterinszint?


 

Mitől lehet magas?

Táplálékkal az összes koleszterinnek a 20-30%-a kerül be a szervezetbe. Vannak, akik egész életükben ügyelnek táplálkozásukra, mégis magas a koleszterinszintjük. Mások nem fordítanak figyelmet az étkezésükre, koleszterinszintjük mégsem mozdul el a tökéletes értékről.

A koleszterinszint ugyanis nagymértékben függ a génektől. Ha felmenőknek magas volt/van a koleszterinjük, akkor nagyobb valószínűséggel emelkedhet 5 mmol/l fölé.



Hiperkoleszterinémia

Mindezek hozzájárulnak a koleszterinszint növekedéséhez.


Az LDL-koleszterinről

A magas LDL-koleszterinszint és alacsony HDL-koleszterinszint az érelmeszesedés, illetve az annak következtében kialakuló betegségek egyik legfontosabb előjelzője, de nem okozója a újabb elméletek szerint. .

Míg az LDL-koleszterin a vérben feldúsulva az erek falában rakódik le, a HDL-koleszterin magas aránya azért kedvező, mert az erekben már lerakódott koleszterint visszaszállítja az érfalból a májba, ahol lebontódik., Ezzel részt vesz az érfal védelmében.


Lp(a) Koleszterin 

Az Lp(a) koleszterin az LDL genetikus változata.  A magas Lp(a) egy nagy kockázati tényezőt jelent arra a veszélyre, hogy az artériákban zsírok fognak lerakódni. Az Lp(a) az artéria falán található anyagokkal reagálhat és hozzájárul a zsírüledék építéséhez.

Az L(a) azt a ragadósfehérjét jelenti, ami az LDL molekulákat körbeveszi. Ma már tudjuk, hogy a legveszélyesebb zsírszállító molekula nem az LDL, hanem ennek egy változata amit
lipoprotein(a) Lp(a) néven említünk. Az (a) jelzés az angol „adhesive” (ragasztóra) utalás, vagyis azt a ragadósfehérjét jelenti, ami az LDL molekulákat körbeveszi  Az Lp(a)a verőerek plakkjaiban található, mint az érelmeszesedés erős kockázati tényezője. Ez a vérrög képződését úgy segíti elő, hogy a vér alvadását gátló egyik enzimet blokkolja. Az LDL kapcsolatban van az Lp(a)-val.  Az oidált LDL  oxidált fosuzfolipideket ad át  az Lp(a) molekuláknak Ugyanakkor az Lp(a) a sejtek hártyájából is vesz fel oxidált foszfolipid molekulákat például az erek belső falának a sejtjeiből

Hatása

Az Amerikai Orvosi Társaság lapjában olvasható, hogy ez a koleszterin forma  hajlamosít a szív infarktusra. Mennyisége emberenként igen eltérő lehet, aminek genetikai okai vannak. 


Lp(a) vizsgálata

Vénás vér mintavétellel  Az értéke kiegészítő információt nyújt az orvosnak a szívbetegség kialakulási kockázatáról. Célzott szűrés része lehet a koronáriás artéria betegség (coronary artery disease /CAD/) és a cerebrovaszkuláris (agyi vérelzáródási)  betegség (cerebrovascular disease /CVD/) kimutatásában


Magyarázat cerebrovaszkuláris        

Az agyi erek elzáródása vagy megrepedése következtében fellépő tünetegyüttes, amelynek súlyossága a múló rosszulléttől az egyik testfél bénulását és beszédzavart okozó állapotig, akár halálos kimenetelig terjedhet. A cukorbetegség növeli az agyi erek megbetegedésének kockázatát  Vizsgálata


Gellért Medical Labor Kft.

1114 Bp., Kemenes u. 4. fszt. 4.

Lp(a) vizsgálat díja: 6700 Ft

 

telefon: +36-1 209 3682
+36-70 533 9236
honlap: www.gellertlabor.hu
email: gellertlabor@gmail.com


Fontos

The Copenhagen City Heart Study  above 50 mg/L had 2 to 3 fold increase risk for heart attack (myocardial infarction

2010-ben a European Atherosclerosis Society (EAS) javsolja a mérsékelten illetve magas kardiovaszkuláris rizikójú betegek  Lp(a) cdökkentését.  A kívánatos szintnek a Lp(a) levels < 50 mg/dL  értéket tartják

Újra említem: Az Lp(a) koleszterin az LDL genetikus változata.  A magas Lp(a) egy nagy kockázati tényezőt jelent arra a veszélyre, hogy az artériákban zsírok fognak lerakódni. Az Lp(a) az artéria falán található anyagokkal reagálhat és hozzájárul a zsírüledék építéséhez.

http://www.nlm.nih.gov/medlineplus/ency/article/007262.htm

 

Az öregedéssel kapcsolatos memóriaproblémák vészesen alacsony szérum-HDL szint miatt, is lehetnek, amikor nem jut elég közvetlenül felhasználható koleszterin az agyba, ezért nincs megfelelő kapcsolódás a neuronok között

 

Koleszterin távozása a szervezetből
A máj a koleszterint epesavvá alakítja át, így a koleszterin az epesavvá alakulással megszűnik, fölhasználódni. Ez a folyamat az egyetlen lehetséges biokémiai út koleszterin eltávolítására az emberi szervezetből. Ráadásul az epesav jelentős mennyiségű koleszterint is visz magával a májból az epeutakba és onnan továbbkerülve a bélrendszerbe, a széklettel nagy része végleg távozik a szervezetből.


Átszámítás mg/dl-ről mmol/l értékre

Koleszterin mért értékeinek átszámítása: mg/dl x 0,026 = mmol/l
Triglicerid átszámítása: mmol/l x 88,5 = mg/dl


Koleszterint emeli:

Néhány gyógyszer rendszeres szedése is okozhat koleszterinszint emelkedést: D vitamin, bizonyos vérnyomáscsökkentők, orális fogamzásgátlók, stb.



Kívánatos koleszterinszint

A koleszterinszint vizsgálatát az érelmeszesedés és ennek következtében fellépő betegségek (szívinfarktus stb.) kockázatának megállapítására használják. A kívánatos normálértékek mmol/l-ben:

Koleszterin

Normálérték

Összkoleszterin

< 5,1

LDL-koleszterin

< 3,4

HDL-koleszterin

> 1

 

A kívánatos értékek tehát : HDL > 1, triglicerid < 2, LDL < 3, összkoleszterin < 5 mmol/l.

Hazánkban a 19-64 év közötti felnőtt lakosság 60%-ánál a vér koleszterinkoncentrációja meghaladja az 5,2 mmol/l értéket.

2013-ban az 55-65 év közötti nők körében, 16%-nak volt 6 mmol/l feletti az össz- koleszterinszintje. Szívinfarktuson átesettek esetében az összkoleszterin határértéke 4,1 mmol/l.


Törekvések a koleszterin szint csökkentésére


A sztatin alapú koleszterin csökkentő gyógyszerek veszélyes tulajdonságai


300 féle káros mellékhatását ismeri a szakirodalom, legalább 28 különböző típusú mérgező hatás következtében. Ilyenek például:

 

 

A sztatinok kiürítik a szervezetből két olyan létfontosságú tápanyagot, mint a Q10 és a szelén, A  sztatinok erősen izom- és idegrendszeri károsító hatásúak.

Diamond és Ravnskov átfogó tanulmányukban rámutatnak, hogy az esetek 90%-ában nincs meggyőző javallat a koleszterincsökkentő szereknek a szedésére

Diamond és Ravnskov ezt írják:

„If you take LIPITOR® (atorvastatin calcium) tablets, tell your doctor if you feel any new muscle pain or weakness. This could be a sign of rare but serious muscle side effects. Tell your doctor about all your medical conditions and all medications you take. This may help avoid serious drug interactions. Your doctor should do blood tests to check your liver function before starting LIPITOR and during your treatment if you have symptoms of liver problems. Tell your doctor if you have diabetes. Elevated blood sugar levels have been reported with statins, including LIPITOR.

http://www.lipitor.com/




Magyarázat

A xenobiotikum környezetidegen, nem természetes, ember által szintetizált vegyi anyag. Görög eredetű kifejezés, melynek jelentése idegen. Megkülönböztetünk kémiai, fizikai és biológiai xenobiotikumok is egymástól. Kémiai xenobiotikumok például az élelmiszer-adalékok, a gyógyszerek valamint az ipari/ mezőgazdasági tevékenységből származó vegyi anyagok.



A koleszterin és a sztatin hatásával foglalkozó néhány szakirodalom


The Cholesterol Myths by Uffe Ravnskov, MD, PhD

http://www.ravnskov.nu/myth9.htm


Izomfájdalom

A sztatinok egyik legismertebb káros mellékhatása az izomzat leépülése és az ehhez társuló fájdalom. A kezelés első hónapjaiban majd 40% számol be ilyen tünetekről, a kutatások csak azokkal a betegekkel foglalkoznak, akiknek a vérében a creatine kinase (CK) szint két egymást követő mérés alapján legalább a tízszerese a normálisnak.

 

A sztatin károsodásokat idéz elő a vázizomzatban olyan pácienseknél is, akiknek egyébként nem éreznek izomfájdalmat Ez arra utal, hogy a sztatinokhoz kapcsolódó izomkárosodás akár univerzális is lehet, még ha ez az érintett milliók előtt sokszor rejtve is marad. (Journal of Pathology 2006)

 

Agyunk a testünk koleszterinben leggazdagabb szerve Becslések szerint az agyban levő koleszterin 70%-a a velőhüvelyhez kapcsolódik

A sejtmembránoknak különösen nagy jelentősége van, mivel ezeken keresztül folyik az idegsejtek közötti kommunikáció. .A sejtmembrán különösen érzékeny a sztatinok káros hatásaira”

"Az alacsony koleszterinszintről kiderült, hogy az a súlyos depresszió vagy az öngyilkossági hajlam biológiai jele is lehet, míg a magas koleszterinszint véd ezen zavarok ellen.

Davison és Kaplan tanulmányukban rámutatnak, hogy az alacsony koleszterinszinthez rosszabb kognitív funkcióik és az Alzheimer-kórra való fokozott hajlam társul, míg a magas koleszterint ebből a szempontból is védő hatású.

Magyarázat Bipoláris zavar

A bipoláris zavar kétpólusú, hangulati betegséget jelent.

Az egyén életében mély depressziós és erősen felhangolt, úgy nevezett mániás epizódok váltják egymást. A betegség első tünetei általában 15-30 éves kor között jelentkeznek, és nagyjából 70 százalékban depressziós epizóddal indulnak a tünetek A legjellemzőbb a nagyfokú lehangoltság, az érdeklődés elveszítése, az örömre való képesség jelentős csökkenése vagy teljes hiánya. Csökken az aktivitás, a beteg fáradékony, lelassult, koncentrációja, figyelme csökkent, gyakran memóriazavar is észlelhető. Önbizalma, önértékelése alacsony, negatív gondolkodási sémák jellemzik. Nagyon gyakori az alvászavar, étvágytalanság, szenvedélybetegség. A betegek teljesen elhanyagolják magukat, gyakran elfelejtenek enni, inni, agresszívek, ingerlékenyek 

Prof Dr Fred Kummerow Ph.D., University of Wisconsin, 1943 Lipid Biochemistry

 

Amerikai Kardiológiai Kollégium vagy az Amerikai Szívgyógyászati Társaság,  többnyire ezer szálon kötődnek a gyógyszergyárakhoz., amelyek csak az elmúlt évben 19,2 milliárd dollár büntetést fizettek különböző szabálysértések és bűncselekmények elkövetéséért.

 

A sztatinok sok évtizedes vizsgálata során kiderült, hogy némileg csökkentik a szervezetben a gyulladást. Azaz, akinél valami kis előny mutatkozik, az a gyulladáscsökkentő hatásból származik. Azonban kevés ennyire veszélyes és ennyire csekély mértékben hatásos gyulladáscsökkentőt ismerünk, mint a sztatinok.

 

Az American College of Cardiology és az American Heart Association 2013-as ajánlása a korábbi ajánláshoz képest tovább növelte azoknak a számát, akiknek melegen ajánlott a koleszterin csökkentők szedése.

Míg a Third Adult Treatment Panel (ATP III) of the National Cholesterol Education Program 115 millió felnőtt amerikaiból (40-75 évesek) 43 milliónak a (37.5%) javasolta sztatinok szedését, addig a 2013-as ajánlás már 56 millió (48.6%) embernél látja szükségesnek a gyógyszeres koleszterinszint csökkentést.

A kiterjesztett népességben 10 millió ember még teljesen egészséges, náluk "prevencióként" javasolt a sztatinok szedése.

Pencina MJ, Navar-Boggan AM, D'Agostino RB Sr, Williams K, Neely B, Sniderman AD, Peterson ED. Application of new cholesterol guidelines to a population-based sample.

N Engl J Med. 2014 Apr 10;370(15):1422-31.


2012-ben, amikor az FDA különböző megfigyelések, jelentések alapján elrendelte, hogy valamennyi sztatin típusú készítmény olyan alkalmazási előirattal kerüljön forgalomba, amely tartalmazza azt a figyelmeztetést, hogy az ilyen gyógyszer szedése a gondolkodóképességet kedvezőtlenül befolyásolhatja: memóriazavart okozhat, ronthatja az összpontosító, a nyelvi és a vizuális téri képességeket.

Brian R. Ott professzor és munkacsoportja a Journal of General Internal Medicine legújabb számában közölte azt a tanulmányt, amely a szakirodalom áttekintése alapján cáfolja ezt a feltevést. A kutatók csaknem 47 000 páciens adatait összesítő 25 dolgozat eredményeit dolgozták fel a mentális képességek és a sztatinkezelés összefüggéseit illetően.

Ezek a tanulmányok végeredményben nem igazolják, hogy a sztatinok bármilyen hatást gyakorolnának a mentális kapacitásra.

Brian R. Ott MD, Lori A. Daiello PharmD, ScM, Issa J. Dahabreh

Do Statins Impair Cognition? A Systematic Review and Meta-Analysis of Randomized Controlled Trials

Journal of General Internal Medicine, 2015


Niacin B3 vitamin

A csökkentés nem hatáso az alábbi esetekben:

Mára egyértelműen bizonyított, hogy a vérzsír magas szintjének csökkentésével, csökken a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata. Az életmód-változtatás, a kiegyensúlyozott táplálkozás, a mozgás, a dohányzásról való leszokás - pedig mind olyan tényezők, amelyek segítségünkre lehetnek az egészségünkért vívott koleszterincsatában


Figyelem The European Foods Safety Authority (EFSA) concluded that blood cholesterol can be reduced on average by 7 to 10.5% if a person consumes 1.5 to 2.4 grams of plant sterols and stanols every day. The scientists found that the effect is usually established within the first 23 weeks. Longer-term studies extending up to 85 weeks showed that the cholesterol-lowering effect could be sustained.

A European Foods Safety Authority (EFSA) szerint a vér koleszterin szintje  7-10,5% mértékeben csökkenthető napi 1,5-2,4 gramm  növényi szterollal. Ez az eredmény az első 2-3 hét elteltével jelentkezik. A 85 hét utáni vizsgálatok eredménye arra mutat, hogy a koleszterin csökkentő hatás ilyen hosszú távon is fenntartható Az EFSA tudósai kijelentik, hogy a növényi szterol csökkentette  a vér koleszterin szintjét és ezzel a szívkoszorú ér betegségének a kockázatát


European Food Safety Authority. "Plant Sterols and Blood Cholesterol - Scientific substantiation of a health claim related to plant sterols and lower/reduced blood cholesterol and reduced risk of (coronary) heart disease pursuant to Article 14 of Regulation


Napi egy-két gramm növényi szterol akkor csökkenti hatásosan a rossz LDL koleszterint, ha az étellel együtt vesszük be.  Napi 1 grammnál kevesebb azonban  nem csökkenti az LDL értéket. 

Az a vélemény, hogy minél több annál jobb az nem helytálló álláspont.  Kimutatták, hogy több, mint 2-3 grmm növényi szterin addicionálisan nem járul hozá az LDL szint csökkentéséhez  A növényi szterin tartalmú étrend kiegészítők kevésbé hatásosak az ilyen tartalmú élelmiszerekhez képest

Ostund RE. Phytosterols, cholesterol absorption and healthy diets. Lipids. e-pub 9 January 2007.

Malinowski JM and Gehret MM. Phytosterols for dyslipidemia. Am J Health Syst Pharm 2010;67;1165-1173.


A növényi szetrolok 40 típusa ismerete, azonban ezek közül  a beta-sitosterol, campesterol, and stigmasterol a leghatáspsabb


Fontos  Phytosterols may inhibit lung, stomach, ovarian and breast cancers

http://en.wikipedia.org/wiki/Phytosterol


A koleszterin csökkentő SZTATIN alapú gyógyszerekről

A sztatinokat két évtizeddel ezelőtti piacra kerülésük óta csodadrogként ünneplik, mondja Prof Dr David M. Diamond, holott nem olyan hatékonyak a szívinfarktus és az agyvérzés megelőzésében, és nem is olyan biztonságosak, mint elhitették velünk. Bár az elmúlt néhány évben a legtöbb gyógyszergyári profitot hozó, koleszterinszint-csökkentőként reklámozott sztatinok valóban csökkentik a koleszterinszintet, de nem csökkentik jelentős mértékben a kardiovaszkuláris betegségeket. Sok klinikai vizsgálat, amely a sztatinok eredményességéről számolt be, nemcsak figyelmen kívül hagyta e gyógyszerek számos súlyos mellékhatását, de statisztikai csalások révén a valóságosnál jobb színben tüntette fel azok hatékonyságát.


David M Diamond, Uffe Ravnskov: How statistical deception created the appearance that statins are safe and effective in primary and secondary prevention of cardiovascular disease   

.Expert Review of Clinical Pharmacology, March 2015, Vol. 8, No. 2 :
Pages 201-210  http://informahealthcare.com/doi/pdf/10.1586/17512433.2015.1012494


David M Diamond Highlights: Physiology of Behavior, Psychology of Learning, Neurobiology of Memory, Disturbance of Brain and Behavior by Stress.


Prof Dr McCully rámutat arra, hogy a sztatinok gátolják a szív működéséhez nélkülözhetetlen Q10 koenzim szintézisét, így valójában komolyan hozzájárulnak a szívelégtelenség, ill. szívritmuszavar kialakulásához. Ezen felül súlyos mellékhatásaik vannak,

A legriasztóbb azonban, hogy az állatkísérletek tanúsága szerint az összes sztatin rákkeltő hatású, írja McCully. Egy sztatin klinikai próbában a gyógyszercsoportban 12 mellrák alakult ki, míg a placebocsoportban csak 1. Egy 2002-es vizsgálat sztatinszedők körében másfélszeres mellrák kockázatot talált


Megjegyzés Dr McCully

Kilmer S. McCully received his A.B. degree magna cum laude (chemistry) from Harvard College in 1955 and his M.D. degree cum laude from Harvard Medical School in 1959. He studied cholesterol biosynthesis in the laboratory of Konrad Bloch at Harvard University and pregnenolone metabolism in the laboratory of Lewis Engel at Massachusetts General Hospital.


A CARE vizsgálatban 5 év alatt a sztatin csoportban 5.7% halt meg infarktusban, míg a placebocsoportban 4.6%.

Michel de Lorgeril egy újabb összefoglaló elemzésében rámutat arra, hogy a koleszterincsökkentők klinikai vizsgálatai rendre kudarcot vallanak a szívhalálozás megelőzésben. A simvastatinra vonatkozó vizsgálatban a carotis intima media vastagságának (IMT) változását mérték (A nyaki verőér szűkületéről van szó, amely a szokásos mércéje az érelmeszesedésnek.) Két év után a vizsgált és a kontroll csoport közt különbség nem volt. Az IMT nem csökkent, hanem nőtt. A részletes elemzés azt mutatta, hogy minél alacsonyabb volt a koleszterinszint, annál inkább vastagodott az érfal. "Ez a meglepő és kiábrándító adat magyarázhatja, miért rejtették el az ENHANCE eredményeit az orvos szakma elől, miközben milliók szedték a szert szerte a világon abban a reményben, hogy ezzel megvédik a szívüket.", írja de Lorgeril

de Lorgeril M, Salen P, Martin JL, Monjaud I, Delaye J, Mamelle N: Mediterranean diet, traditional risk factors, and the rate of cardiovascular complications after myocardial infarction: final report of the Lyon Diet Heart Study. Circulation. 1999, 16;99(6):779-85.

de Lorgeril M, Salen P: Cholesterol lowering and mortality: time for a new paradigm? Nutr Metab Cardiovasc Dis, 2006, 16(6):387-90.

http://www.tenyek-tevhitek.hu/sikertelen-koleszterincsokkento-vizsgalatok.htm


 

A növényi szterinek koleszterincsökkentő hatása

Három ciklohexángyűrűből és egy ciklopentángyűrűből álló ciklopentano-perhidrofenantrén-vázat, más néven szteránvázat tartalmazó vegyületcsoport.



Szterol kémia

A növényvilág ismert és bizonyított hatású koleszterinszint-csökkentőinek két nagy csoportját különbözetjük meg, a fitoszterolokat és a fitosztanolokat. A leggyakrabban előforduló vegyületeik a béta-szitoszterol, a kampeszterol és a sztigmaszterol. A koleszterinhez nagyon hasonló szerkezetű anyagok


A legfontosabb állati szterol a koleszterin és egyes szteroid hormonok. A koleszterin a sejtmembránnak része, amelynek a jelenléte adja a membrán folyékonyságát, és mint egy másodlagos meszendzserként szerepel a fejlődés irányításában
A legfontosabb fitoszterol pedig a szitosterol és a stigmasterol.

 


 

Szitoszterol
A béta szitoszterol a növényi szterolok közé tartozik, amelyek a növényekben megtalálhatók és szerkezetük a koleszterinhez hasonló, Fogyasztása segít a jóindulatú prosztata megnagyobbodás tüneteit csökkenteni, a vizelet áramlási paramétereket javítani.


A Béta-szitoszterol gátolja a tumor sejtek invázióját és metasztázisát. Mellékhatásuk vagy toxicitásuk a kutatók véleménye szerint nincsen.



Az emberek csökkenteni tudnák koleszterinszintjüket, illetve a szívmegbetegedések rizikóját, amennyiben egy egészséges, kiegyensúlyozott étrendet követnének


Vizsgálatok kimutatták, hogy a vér koleszterinszintjének csökkentése elérhető napi 1-3g növényi szterol, illetve sztanol fogyasztásával, de további csökkenés azonban nem érhető el

3 g feletti bevitel esetén sem.

Napi 2g növényi szterol, bevitele általában az LDL-koleszterinszint 10%-os csökkenésében nyilvánul meg.

Figyelem: 15%-os LDL-koleszterincsökkenés akkor érhető el, ha a 2 g növényi szterol vagy sztanol bevitelét telített zsírsavakban szegény, szívbarát étrenddel vegyítjük. Epidemiológiai adatokra alapozva úgy vélik, hogy az LDL-koleszterin 10%-os csökkenése a szív (CHD) rizikót életreszólóan mintegy 20%-kal csökkenti.   

 

Tudományos Élelmiszer Bizottság megállapította, hogy a napi 3 grammnál magasabb bevitel kerülendő.

Ennek eredményeképp az Európai Bizottság a hozzáadott növényi szterolok, illetve sztanolok mennyiségét számos élelmiszer (mint a kenőzsiradékok, salátadresszingek, tej, fermentált tej, joghurt-, valamint sajtfélék, szójaitalok, illetve csípős szószok) esetében szabályozza, olyan módon megjelenítve azokat, hogy könnyen lehessen elosztani a maximum 3 grammot 1 grammot tartalmazó adagokra, amennyiben 3 adagot fogyasztunk egy nap. .


Vigyázat A koleszterincsökkentő kezelés alatt állók csak orvosi felügyelet alatt fogyaszthatják őket; a termék várandós, valamint szoptató nőknek, illetve 5 év alatti gyermekeknek táplálkozástani szempontból alkalmatlan lehet.


http://www.eufic.org/article/hu/artid/Novenyi-szterolok-sztanolok-koleszterinszintet/


Előfordulnak a növényekben (fitoszterinek, vagy növényi szterinek - szitoszterin, sztigmaszterin) és az állatokban (zooszterinek vagy állati szterinek - koleszterin, dehidrokoleszterin, koproszterin, alloszterin) és az alacsonyabb rendű növényekben, főleg gombákban (mikoszterinek - ergoszterin, dehidroergoszterin, zimoszterin)

ergoszterin - a D-vitamin alapvegyülete

sztigmaszterin

szitoszterin


A növényi szterinek koleszterincsökkentő mechanizmusa még nem minden elemében ismert, leglényegesebb eleme, hogy gátolja a bélben a koleszterin egy részének a felszívódását: csökkenti az LDL- koleszterinszintet, míg a HDL-koleszterinszint és a triglicerid-koncentráció változatlan marad.



Szterinek az élelmiszerekben

Az európai, úgynevezett nyugati étrendben napi 150 mg növényi szterint fogyasztanak el, Japánban és Mexikóban 400 mg-ot, miközben 2-3 grammra lenne szükség.

A növényi szterinek fogyasztásával a vér koleszterinszintje egyértelműen csökken, miközben nem történik fokozott zsír-és energia-bevitel. A kiegyensúlyozott étrend fontos szerepet játszhat a koleszterinszint-csökkentésében, így a szív- és érrendszer egészségének megőrzésében.


 

Szterol veszélyes lehet?

Az aorta billentyű meszesedés (AS) oka a koleszterin felhalmozódása az aorta és a bal kamra közötti billentyűben. Ez akadályozza a vérkeringést, így a szívre nagyobb terhelés hárul.

A 65 év felettiek kb. 2 %-a, a 85 évnél idősebbeknek pedig az 5 %-a szenved ebben a betegségben. A társadalom öregedésével a probléma növekvő tendenciát mutat

Bár a növényi szterol gyengén szívódik fel, bekerülhetnek a szervezetbe. Satu Helske és munkatársai ezért azt vizsgálták, felhalmozódhatnak-e az aortabillentyűkben.

82 súlyos AS-es beteg vérmintáit gyűjtötték össze, illetve 21 műtéten átesett beteg aortabillentyűit vizsgálták. Megállapíották, hogy a nem-koleszterin szterolok felhalmozódhatnak az aortabillentyűkben,

Az eredmények arra utalnak, hogy a hasznos növényi szterolok növelhetik az AS kialakulásának kockázatát, habár több tanulmányra lesz szükség, például annak megállapítására, hogy az étkezési szterol illetve a táplálékkiegészítő termékek hatása eltérő-e.

http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/
a_szterolok_veszelyesek_lehetnek_az_egeszsegre
/


Kutatók azt találták, hogy néhány gramm fitoszterol (F)  átlagosan kb. 10%-kal csökkenti a „rossz” koleszterin  LDL szintet

A Fitoszterolok (F) hatása, hogy nem szívódnak fel a vékonybélben így nem kerülnek be a véráramba és kiválasztódnak a szervezetből.

Ráadásul azt tapasztalták, hogy a F megállítja illetve csökkenti az étellel bevitt koleszterin abszorpcióját és csak  a máj által előállított koleszterin marad a szervezetben. Ez a mechanizmus azonban még nem teljesen tisztázott.  Mindenesetre az elmondható, hogy a gyümölcsök, a zöldség félék a teljes kiőrlésű gabona csökkenti a telített zsírok mennyiségét és segít csökkenteni a koleszterin szintet


Clifton P. Lowering cholesterol a review on the role of plant sterols.
Aust Fam Physician 2009;38:218-221.

http://cholesterol.about.com/od/cholesterolnutrition101/f/phytosterolwork.htm...


Mellékhatása

http://www.preventissimo.hu/tudastar/cikk/7

 

Szterolok hatása

A növényi szterolok 50%-kal képesek csökkenteni a koleszterin bélrendszerből történő felszívódását, és növelni mind az étellel bekerülő, mind a bélrendszerbe kiválasztott koleszterin széklettel történő ürülését. Ezáltal a napi rendszeres, 2-3 grammnyi fitoszterol/fitosztanol fogyasztása 711%-kal csökkenti az LDL-koleszterinszintet, miközben a HDL- és a trigliceridszintet nem befolyásolja (normál és emelkedett koleszterinszint mellett). A vér koleszterinszintjének csökkenése pedig mérsékelheti a koszorúserek betegségének kockázatát.

A növényi szterolok, sztanolok a koleszterinszintet csökkentő gyógyszerek (például a sztatinok) hatásait fokozhatják. Azonban emellett is fontos a megfelelően összeállított, zsír- és koleszterinszegény, zöldségekben, gyümölcsökben gazdag étrend követése


Clifton P. Lowering cholesterol a review on the role of plant sterols. Aust Fam Physician 2009;38:218-221.

Ostund RE. Phytosterols, cholesterol absorption and healthy diets. Lipids 2007;42:41-45.




A nitrogén-oxid és az Arginin az erek kitágítása révén, együttesen javítják a vérkeringést akadálytalanabbá téve azt, ezzel a vérnyomást is csökkenthetik -, jobb koncentrációs képességet, egészséges szívet, és szexuális teljesítménynövekedést eredményezhetnek A NO-t termelő L-Arginin étrend kiegészítő hatásárol és beszerzéséről olvashat itt: http://nelegybeteg.hu/tanulmany-arginin.php


Az agyhoz vezető verőereken is kialakulhat megvastagodás, szűkület vagy elzáródás. Ez a betegség is gyakoribb, mint hisszük; s gyakoribb, mint amennyit az egészségügyi szolgálat napjainkban felfedez és meggyógyít.

Hazánkban 1986-ban 22 467 beteg halt meg agyi érbetegség következtében, ami akkor az összes halálozás 13,5%-a volt. A betegség gyakorisága az életkorral nő, ötévenként a betegek száma megduplázódik. Ma hazánkban évente közel 40 000 beteget kezelnek kórházban ilyen baj miatt

Az első nyaki verőér megbetegedésének tünetei súlyosabbak, következményei veszélyesebbek.

A két első nyaki verőér megbetegedésének tünetei a következők:

A nyaki verőér műtéti tágítása jó eredménnyel kecsegtet a beteg számára, de mint minden beavatkozás, ez is kockázattal jár. A műtét után is kialakulhat átmeneti vagy végleges mozgáskiesés, ennek valószínűsége azonban csekély (1-3%).

Az agyi érszűkület maga is sok panaszt okozhat, de jelentősége, hogy agylágyulás, vagy agyvérzés kialakulására hajlamosít

Az atorvasztatin-terápia a lipidszint erőteljes csökkentése révén mérsékli a keringési események kockázatát, függetlenül attól, hogy a nyaki verőerek meszesedése következtében létrejött-e szűkület is vagy nem



1. De Jong, A., Plat, J. et al.: Effects of long-term plant sterol or stanol ester consumption on endothelial function and arterial stiffness in patients on statin treatment. Atherosclerosis, 8, 1, 2007.
2. Raitakari, O. T., Salo, P. et al.: Plant stanol ester consumption and arterial elasticity and endothelial function. Br. J. Nutr., Feb 18, 2008. In press.

3. Hallikainen, M., Lyyra-Laitinen, T. et al.: Endothelial function in hypercholesterolemic subjects: effects of plant stanol and sterol esters. Atherosclerosis, 188: 425432, 2006.

http://www.ujdieta.hu/index5ad6.html?content=840


A koleszterincsökkentő hatást, elsősorban a nyers zöldség- és gyümölcsfélék, és hőkezelés nélkül használt olajok fogyasztásával lehet elérni, mivel a fitoszterinek hőérzékenyek, vagyis ételkészítés során hatástalanná válhatnak. A megfelelő mennyiségű zöldség és gyümölcsfogyasztással megakadályozható a szérum karotinoid-szint esetleges csökkenése is.


Hogyan alakul ki az érelmeszesedés?

Egyik elmélet

Az érfal belhártyája alatt jellegzetes lerakódás, úgynevezett plakk alakul ki, ami érszűkülethez vezet. Sokáig azt hitték, hogy a növekvő plakk fokozatosan szűkíti az eret, de kiderült, hogy az ér hosszú ideig kompenzál: egyre jobban kitágul, hogy a bedomborodó plakk elenére biztosítani tudja a vér átáramlását.

Ez a védekezés azonban csak rövid ideig működik, utána valóban elkezd beszűkülni az ér, és egy idő után szinte teljesen eltűnik az az üreg, amelyen a vér átáramolhat.

 


Másik elmélet

Az irodalomban közölt kissé eltérő értelmezés szerint az érelmeszesedésre hajlamosító tényezők következtében károsodik az erek fala és parányi zsírcseppek rakódnak le benne. Ezek környezetében gyulladásos folyamatok indulnak be. Egy fedőréteg képződik, ami mésztartalmú lehet. és lerakódik. Plakk keletkezik.


Harmadik elmélet



Mi okozza az érsérülést, mely az érelmeszesedési folyamat kiinduló pontja?


Az érelmeszesedés típusai:


Érelmeszesedés gátlása

Galagonya

Érelmeszesedés kialakulását gátolja a Galagonya Vitexin vegyülete  Galagonya vásárlásakor csak olyan engedélyezett készítményt vásároljon, amely legalább 5 mg vitexint - vagy ahogy időnként nevezik: vitexin-2-ramnozidot tartalmaz a napi adagban. 

A galagonya e hatóanyaga teszi lehetővé a szív védelmében betöltött szerepét.

Erről bővebbdnolvashat itt: http://nelegybeteg.hu/hirlevel/14027/index.html

Figyelem Az Interherb Galagony extraktum  galagonya virágzó ágvég kivonat 100 mg/kapszula, ebből Flavonoid Vitexin-2-Rhamnosid és Hyperosid 3 mg

A Gakagonya étren kiegészítőről és hatásáról olvashat itt: http://nelegybeteg.hu/hirlevel/14027/index.html



Beta-chol

Koleszterin-szint szabályozás és az erek védelme. Speciális zab ß-glukánt és egyedi „Czeizel formulát” (folsav és B-vitaminok összetett kombinációja) tartalmaz. A készítmény ß-glukán hatóanyagának koleszterin csökkentő hatását az Európai Élelmiszer Biztonsági Bizottság  (EFSA) elismerte.


Az EFSA kiemeli az oldható ß-glukán fizikai tulajdonságainak jelentőségét. A serum koleszterinszint csökkenése 30 nap fogyasztás után 15% (HDL-LDL arány javulása)  Diétás rosttartalma 44%, ebből 22% ß-glukán. Hozzájárul az emésztőrendszer egészséges működéséhez, probiotikus hatásokkal Mérsékli a vércukor és az inzulin szintjét
 Támogatja a testsúly kontrollt. Fehérje, folsav, E-, B1-, B2-, B6-vitamin és ásványi anyagok (Na, Mg, Ca, K, Fe, Zn) forrása


A homocisztein magas szintje a „Czeizel formulával” (folsav, B2, B6, B12 vitamin speciális arányban) az esetek döntő többségében eredményesen és igazoltan csökkenthető - ezáltal a kockázatok is csökkennek, és nő a túlélés esélye."

Adagolás: 1 adag/napFelhasználási javaslat: három enyhén púpozott adagolókanálnyi italport keverjen el 1,5-3 dl folyadékhoz (narancsléhez, tejhez, joghurthoz) ízlés szerint.

Megrendelés: http://www.aboltokboltja.hu/product/beta-chol-30-adag/976

 


Fitoszterinek

A kutatók azt jelzik, hogy a fitoszterolok ténylegesen csökkenthetik az egészséges emberekben az érelmeszesedés kialakulásának a  valószínűségét. Ez alól kivétel, akik fitoszterolémia betegségben szenvednek, amely magas fitoszterol szintet és idő előtti érelmeszesedést okoz. .

http://cholesterol.about.com/od/cholesterolloweringfoods/a/phytosterol.htm



Koleszterin Balance - Béta Sitosterol - 60 db tabletta (Natrol)

A Natrol Koleszterin Balance tabletta alkalmazható az emelkedett vér koleszterin- /triglicerid-szint csökkentésére, az érelmeszesedési folyamat lelassítására, az érelmeszesedési folyamat visszafejlődésének elősegítésére, az érelmeszesedés kapcsán létrejövő betegségek (pl. szívizominfarktus) megelőzésére. 

Napi ajánlott adag: 1 softgél  Ár: 3990 Ft

 

Amount Per Serving


Phytosterols (soy)

600 mg

Beta Sitosterol

240 mg

Campesterol

120 mg

Stigmasterol

80 mg

Citrus Pectin Cellulose Complex

60 mg


http://shop.builder.hu/shipping_and_payment.htm4

Személyes átvétel esetén nincs szállítási költség!
Budapesti irodánk: 1139 Budapest, Forgách u. 19. (Gold Irodaház)
Nyitva tartás: H-P: 9-17 óra között
Telefonszám: 06-20-900-08-64

 


A GYMSTORE webáruházban megrendelt termékek személyes átvételére az alábbi helyszíneken biztosítunk lehetőséget, díjmentesen:

Budapest, XV. Szilas park 34. (Pólus Center mellett)

Munkanapokon: 9:00-18:00

http://gymstore.hu/cms/ingyenes_szemelyes_atvetel.html

 


Inozitol  

Az inozitol, akárcsak a kolin, egy „nem hivatalos”


 

B-vitamin, mivel a szervezet képes szintetizálni. A lecitin része ráadásul, de nemcsak ebben, hanem élettani szerepében is rendkívül hasonlít a kolinhoz, így például szintén a sejthártya

 

alkotórésze foszfatidilinozitolként. Innen felszabadulva pedig az inozitol-trifoszfát fontos szerepet játszik az ingerület áttevődésben.


Inositol 500 mg - 100 Capsules


Help promote brain and memory health.



Akárcsak a kolin, az inozitol is lipotróp anyag, ami azt jelenti, hogy nagyban megakadályozza a zsír lerakódását a májban, ezáltal védi ezt a szervet, melynek igen sok betegsége az elzsírosodásra vezethető vissza.

Az inozitol is részt vesz ezenkívül  a zsírok és a koleszterin anyagcseréjében, így szigorú diéta mellett segítheti a zsírégetést, valamint csökkenti a koleszterinszintet. Elengedhetetlen továbbá az agy, az idegek és az izmok megfelelő működéséhez, ám másképp, mint a kolin



Mi hajlamosít érelmeszesedésre?

Számos tényező befolyásolja az érelmeszesedésre való hajlamunkat, ezek közül néhányat meg tudunk változtatni, másokat nem.


Kapcsolatos irodalom  



Élelmiszerek fitoszterol tartalma  

Egyes teljes kiőrlésű termékek nagy mennyiségű fitoszterolt tartalmaznak The following grains have the highest phytosterols content 100 grammban

Nuts also contain high amounts of phytosterols, ranging between 95 and 280 mg per 100 g serving of nuts. These nuts have the highest phytosterol content:

The following fruits and vegetables contain the highest amounts of phytosterols:100 gramm termékben

 

Piironen V, Toivo J, Puupponen-Pimia R, et al. Plant sterols in vegetables, fruits and berries. J Sci Food Agric 2003;83:330337.

Chen CY, Blumberg JB. Phytochemical composition of nuts. Asia Pac J Clin Nutr 2008;17 (S1):329-332.

http://cholesterol.about.com/od/cholesterolnutrition101/f/phytosterolconent.htm


Current Atherosclerosis Reports közlése szerint a tudósok a korábbi tanulmányokat elemezve megállapították, hogy az ételeinkben lévő a növényi szterolok biztonságos és hatékony módon csökkentik  a szív koszorúér betegségek kockázatát

Ráadásul a Recent Patents on Food, Nutrition & Agriculture arról ad számot, hogy a tudományos dolgozatok szerint  1-2 g növényi szterol  10-20%-kal csökkenti a „rossz” LDL koleszterint

Current Opinion in Lipidology  2004 számában megjelenő cikk arról ír, hogy a növényi szterol segíthet az LDL szint csökkentésében. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a növényi szterolok nagyobb mennyisége azonban  emésztési problémát, hányingert, hasmenést okozhat.

.



Niacin B3 vitamin 

Az érelmeszesedés megfékezésében sokat segíthet a B3 vitamin, amely képes csökkenteni a máj koleszterintermelését. Ezen kívül csökkenti a lipoprotein, a trigliceridek és a fibrinogén (a véralvadásért felelős fehérje) szintjét is, így nemcsak az érelmeszesedés ellen véd, hanem az infarktus kialakulásának kockázatát is csökkenti

A niacin, nikotinsav vagy B3-vitamin egy olyan vízben oldódó vitamin, amelynek jelentős szerepe van


A niacinból felnőtt férfiak esetében a napi minimális szükséglet 16 mg, nők esetében

14 mg. Ahhoz azonban, hogy a nikotinsav előnyös tulajdonsága érvényesüljön, nagy dózisokat, legalább napi 1-2 grammokat kell belőle szedni. „Nyugaton forgalmaznak receptköteles nagy dózisú nikotinsav-készítményt vérzsírcsökkentésre, itthon azonban ez nincs jóváhagyva


Előfordulása élelmiszerekben

A niacin megtalálható a húsokban (halakban különösen), a májban, a vesében, a tojásban, a zöldségfélékben, a céklában, a mogyoróban, a napraforgómagban vagy a barna kenyérben.


A szervezet maga is állít elő niacint triptofánból, 


A nikotinsav azonban itthon nem különösebben része a koleszterinkezelésnek” mondja dr. Pados Gyula, a Szent Imre Kórház lipidológusa.

1975-ös vizsgálatban a gyógyszerek közül a niacin csökkentette a legjobban, 10%-kal a koleszterinszintet, de az infarktusok számát is mondja dr. Pados Gyula.


Mellékhatása

Ezek azonban ártalmatlan tünetek, rövid időn belül elmúlnak, valamint étellel fogyasztva mérsékeltebbek is. Ugyancsak csökkenti ezeket a tüneteket a niacin aszpirinnel együtt való fogyasztása.

Cukorbetegek (megemelheti a vércukorszintet) csak szoros orvosi felügyelet mellett szedhetik.

http://www.origo.hu/egeszseg/koleszterin/20131107-mire-jo-a-b3-vitamin.html



Flush-Free Niacin  

A niacin kellemetlen mellékhatásainak elkerülésére a kezelést kisebb dózis szedésével kell indítani pl 250 mg majd néhány nap után felemelhető ez a dózis 500 mg-ra.


A fent említett kellemetlen bőrpírt, viszketést okozó niacin helyett ajánlható az alábbi termék, amely mentes ezektől de hatása gyengébb

There are also other forms of niacin, such as nicotinamide and inositol hexaniacinate, that are designated as ”flush-free” forms of niacin. Although they may not produce the side effects that nicotinic acid can cause, some studies have shown that these forms of niacin may not be effective in lowering cholesterol.



Flush-Free Niacin - 250 mg


This flush-free Niacin is formulated to avoid such reactions.

Inositol Hexanicotinate is a stable, non-flushing source of Niacin. This superior source, and lower potency, of Niacin works to reduce the problems associated with mega doses of Niacin supplements

 

Beszerzés: Bio boltokban



Life Extension, No Flush Niacin, 800 mg, 100 Capsules



Life Extension, No Flush Niacin, 800 mg, 100 Capsules

Itthon a vitaminboltokban általában 100 mg-os kiszerelésben kapható niacin (egy dobozban általában 100 db van), azaz nem kifizetődő ebből biztosítani a nagy dózisokat. Sportoláshoz sem ajánlott 50-100 mg-nál többet fogyasztani.

Beszerzés: +36/30 585-4701

http://drmineral.hu/shop_contact.php



 


Beta-Sitosterol Plant Sterols - 90 Softgels

CardioAid®-S Plant Sterol Esters is a combination of the ester forms of Beta-Sitosterol, Campesterol and Stigmasterol. Plant Sterols are plant-derived compounds that are structurally similar to cholesterol so that they help to limit the absorption of cholesterol from the digestive tract. In this way, CardioAid®-S can help to maintain cholesterol levels already within the normal range.*


Beszerzés NOW FOODS MINTABOLT

 és WEBÁRUHÁZ1092 Budapest, Erkel utca 14/A.

Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 10:00 - 19:00

Szombat: 11:00-14:00

06-30-405-2122; 06-30-574-6640

E-mail címünk: info@vitamin-abc.hu


 



Prolin

.A prolinnak nagyon jelentős szerepe van az érelmeszesedéses lerakódási folyamat visszafordításában. A koleszterint szállító zsír gömböcskék (lipoproteinek) az erek belső falához tapadnak. A prolin egy félelmetes „teflon”-anyag, mely képes semlegesíteni ezeknek a zsírcseppeknek a ragadósságát. A terápiás hatás kettős. Először, a prolin segít megelőzni a további érelmeszesedéses lerakódások képződését és másodszor, segít leoldani és a véráramba bocsájtani az érfalra már lerakódott zsírgömböcskéket Csökkenteni kell a károsító hatásokat (antioxidánsok, lúgosító étrend) és támogatni a kötőszövet felépülését (Lizin, Prolin C-vitamin). A lizin nélkülözhetetlen a kötőszöveti stabilitáshoz, így ennek pótlása is ajánlott, főleg magas koleszterinszint, vagy kialakult érelmeszesedés esetén. Legalább napi 500 mg szükséges a megelőzéshez, de súlyosabb esetekben nagyobb mennyiség javasolt. Naponta 1 tabletta üres gyomorba történő fogyasztása ajánlott      

http://www.vitaminsziget.com/ecikk.php?id=259



Magyarázat Lizin, Prolin

A Lizin esszenciális aminosav, tehát táplálkozás útján kell pótolnunk. Legnagyobb mennyiségben a sörélesztőben, a hüvelyesekben, a tejtermékekben, a halban és értelemszerűen a húsokban (lévén ott is a kötőszövet fő alkotója) található meg.

NOW L-Lysine 1000mg 100 tabletta

Now Mintabolt Vitamin ABC

A Prolin fél-esszenciális, ami azt jelenti, hogy képesek vagyunk előállítani, de megnövekedett igény esetén kívülről történő pótlásra is szükség van. Az ér falának stabilitását a sejtek közötti kötőszöveti rostok adják. Ezek a rostok fehérjékből épülnek fel, amelyek alapvető építőkövei az aminosavak.

Az aminosavak 30%-a lizin és prolin. Ezek a fehérjék hosszú, csavart és redőzött formájú láncokat alkotnak, amelyek egymással is összekapcsolódnak


B8 vitamin = Kolin

Gátolja a koleszterin lerakódását az érfalakra, a sejtek számára felhasználhatóvá teszi azt. Fontos feladata van az idegsejtek közötti "kommunikációban", ezáltal befolyásolva a koncentrációt és memóriát is.

Hiánya a szellemi teljesítőképesség romlásához, érelmeszesedéshez, anyagcsere-zavarokhoz vezethet.

Hatása: Zsírhasznosítás, májműködés, szívműködés, lazítás, megnyugvás, öregedés megelőzése, alacsony koleszterinszint, epehólyag működés, szellemi frissesség, koncentrálás


Étrend kiegészítő

100% Kolin bitartarát por formában. Közvetlen fogyasztás esetén napi maximum 2g

(1 mokkáskanál) Kolin bevitele javasolt vízben, folyadékban elkeverve lehetőleg étkezések után.

Beszerzés web áruházban például itt:

http://shop.vitaltrend.hu/index.php?option=com_contact&view=contact&id=1&Itemid=111



Niacin-amid vagy nikotin-amid

http://www.super-smart.eu/article.pl?id=0438&lang=en&fromid=GG132&gclid=CKSRsJy2rcQCFbPKtAodOB0Azw




 

Fitoszterin tartalom 100 g termékben:

Összes fitoszterin (mg)

Dió: 269g  Földimogyoró: 176,  Gesztenye: 22, Kakaóvaj: 226, Kesudió: 158  Kókusz étolaj: 100  Kukoricacsíra étolaj: 850  Lenmagolaj: 430, Mandula: 143 Margarin 260mg  Margarin, proaktív: 7500 Mák: 228  Mogyoró: 176  Napraforgóolaj: 620 

Olíva olaj: 110  Pálmamag étolaj: 80  Pálma étolaj: 40  Pisztácia: 108  Repceolaj: 268 

Szezámmag étolaj: 732  Szója olaj: 340  Tökmag: 264 

Forrás: www.pirula.net

http://www.cedruspatika.hu/index.php?id=koleszterincs_kkentes_n_venyi_szterinekkel


Dr. Vértes Andrása Magyar Szív Egyesület elnöke www.koleszterinszint.hu

Magyar Szív Egyesület vertesandras@istvankorhaz.hu

http://www.paramedica.hu/200806/10_prevencio1/index.htm



A növényi szterin tulajdonképpen a növényvilág koleszterinje: Szerkezetében  megtévesztően hasonlít a koleszterinre, de élettani hatása semleges, az emberi szervezet számára nem hasznosítható. Növényi szterinben gazdag


Szterin fogyasztásával a jó koleszterin (HDL) mennyisége változatlan marad.

A növényi szterin napi szükséges mennyisége az alábbi fogyasztási mennyiséggel érhető el: Csupán bizonyos növényi olajok, magvak, zöldségek és gyümölcsök tartalmazzák, de sajnálatos módon csak igen kis mennyiségben.

http://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/koleszterinszint_csokkentes/
cikkek/novenyi_szterinek_a_koleszterin_csokkenteseben/20120906154927




Mit tehetünk ha magas a koleszterin szintünk?

  1. meg kell mérni Vércukor, koleszterin vérzsír mérése egy eszközzel a Multicare IN mérővel (ábra)
  2. Ha most normális értéket mutat, az évek múlásával várhatóan növekedni fog.
  3. Konzultálni kell a  háziorvossal
  4. Az esetleges gyógyszeres kezelés mellett is érdemes az életmódunkra odafigyelni
  5. Testsúly megfelelő szinten tartása BMI<25.
  6. Kevesebb állati eredetű zsírt fogyasztása. Helyette olivaolaj, kókusz zsír .
  7. Hozzáadott növényi szterineket tartalmazó ételek fogyasztása.
  8. 2,5-3 gramm növényi szterint érdemes fogyasztani naponta a koleszterinszint csökkentéséhez.. 
  9. Alacsony zsírtartalmú tejtermékek fogyasztása.
  10. Naponta friss gyümölcs és zöldség többszöri fogyasztása .
  11. Naponta legalább 1,5-2 liter folyadék ivás, ami lehet víz, cukrozatlan tea vagy gyümölcs- és zöldséglé. Esetleg alacsony zsírtartalmú tej.
  12. Alkohol kerülése

http://www.otvenentul.hu/koleszterinszint_csokkentes/7499



Na és, ha diétázunk?

 



A sztatinok a máj koleszterintermelésébe avatkoznak be: a gyógyszerben lévő enzim gátolja a koleszterin kialakulását. A gyógyszerrel a koleszterinszint 20-30%-kal csökkenthető, és a hatás már néhány hét alatt megmutatkozik.

A trigliceridszint csökkentésére az orvosok elsősorban fibrátokat és nikotinsavat írnak, de a triglicerid diétával is jól befolyásolható. Érdekes módon a szénhidrátok bevitelének csökkentése erőteljesebben csökkenti a triglicerid szintet, mint a zsíros ételek visszafogása

http://drmineral.hu/shop_news.php?news=16833


Magyarázat Nikotinsav

Értágító hatása révén a nikotinsav fokozza az elmeszesedett és elzáródó végtag és agyi verőerek vérátáramlását, ezzel kedvezően befolyásolja a vérellátás hiányából adódó időszakos sántítást, a kezek szederjes-vöröses, vagy fehéres elszíneződését, segítséget nyújt a trombózis és embólia utókezelésében, előmozdítja a lábszár bőrének gyógyulását cukorbetegség eredetű üszkösödése esetén, fokozza az agyi vérátáramlást.


A B3-vitaminnak vitaminként két azonos aktivitású molekulája van, a nikotinsav és nikotinamid

Puritan's Pride Niacin B3-vitamin tabletta - 100 db tabletta

Ára: 1 590 Ft


Vizsgálatok kimutatták, hogy a napi 2000-3000mg fitoszterin fogyasztás kb 10-20%-kal csökkenti az LDL koleszterin szintet.
Még nem teljesen bizonyos a hatásmechanizmus, de sokan úgy vélik,
hogy a bélből való felszívódását gátolja.


Néhány növény szerin tartalma


 Élelmiszer

 Szterin/100g

 Napi 1500mg növényi
bevitelét biztosítja

 Alma

  13mg

 11,5kg

 Narancs

 24mg

 6.2kg

 Pisztácia

 280mg

 0.5kg

 Borsó

 135mg

 1.1kg

 Brokkoli

 39mg

 3.8kg

                         Forrás: Lugasi A.



Növényi szterin étrend kiegészítők


ArmoLIPID étrend-kiegészítő készítmény

Az ArmoLIPID étrend-kiegészítő, amely polikozanolt, vörös élesztővel (Monascus purpureus) erjesztett rizst, folsavat, koenzim Q10-et és asztaxantint tartalmaz. Az Armolipid a felsorolt táplálék-összetevők kiegészítésére szolgál, melyek a koleszterincsökkentő étrend során különösen hasznosak.


 

 

 

Magyarázat Polikozanol

A polikozanol növényi viaszból kivont nyolc hosszú szénláncú alkohol keveréke. Étrend kiegészítőként használják:


Gyártó: Rottapharm S.p.A., Olaszország Forgalmazó: Actavis Hungary Kft

Összetevők:  1 db tablettában
Vörös élesztős rizs kivonat 200 mg
Plikozanol  10 mg
Asztaxantin  0,5 mg
Koenzim Q10  2 mg
Folsav 0,2 mg

Európában nem forgalmazható gyógyszerként, emiatt főleg az interneten forgalmazzák étrend kiegészítőként.

Megrendelés: http://bolthely.hu/arcanum/oldal/kereso

Átvétel: http://partner.pickpackpont.hu/stores/pppboltlista.xls  az ország különböző helyein



Herbária Növényi szterin tabletta

60 tabletta/doboz

1 tabletta 485 mg növényi szterint és 0,6 mg B1 vitamint tartalmaz


Napi ajánlott fogyasztási mennyiség:
2 x 1 db vagy 3 x 1 db kapszula. Főétkezések előtt fél órával, bő folyadékkal kell bevenni a kapszulát


Alkalmazás:
Főétkezések előtt fél órával, bő folyadékkal kell bevenni a kapszulát. Napi ajánlott fogyasztási mennyiség: 2 x 1 db vagy 3 x 1 db kapszula.


Herbária bolt

Vámház körút 4

+36/30-7539-145

Honlap: herbaria.kasviragbolt.hu





 

Beszerzés

Budapest XX. kerület
Nyáry Pál utca 101.
telefon/fax: 285 18 87 
mobil: 06/30/505 4403



 

 


KOLESZTERIN KONTROLL

Béta phytoszterolt és sztannolt tartalmazó étrend-kiegészítő (LIFEPLAN)

OÉTI szám: 5952/2009
Forgalmazó: Quantum Pharma Kft.
Összetevők:

1130 mg növényi eredetű szterolt ebből Béta phytoszterol 450 mg Béta phytoosztanol 160 mg
Beszerzés: http://atepatikad.hu/index.php?option=com_infoscan&sku=825786

Ár: 2.850 Ft


Dr. Chen Kolesztár 800 mg tabletta 60 db

Forgalmazó:Herbapharma kft.


1 × 1 tabletta 800 mg növényi szterin bevitel érhető el. Jobb hatásfokot érhetünk el napi 2 × 1 tabletta alkalmazásával.

Biosziget, Biobolt webáruház

személyes átvétel esetén

Budapest, Bogdánfy u. 10/a

Tel.: 06-70-324-57-93
E-mail: biosziget@biosziget.hu

PickPack Pontos átvevőpontok országszerte több száz helyen

vegye fel a kapcsolatot munkatársainkkal a 06-70-324-57-93-es telefonszámon.


Béres Actival Szterin filmtabletta 60 db


Klinikailag bizonyított, hogy a növényi szterinek csökkentik a vér koleszterinszintjét. A magas koleszterinszint a szívkoszorúér-betegség kialakulásában kockázati tényező. A készítmény további hatóanyagai hozzájárulnak a szervezet vitamin-, ásványi anyag- és nyomelem szükségletének biztosításához.

Ha a vér mintában kimutatott koleszterinszint a kívánatos határérték felett van (meghaladja az 5 mmol/l értéket), ill. általános vitamin-, ásványi anyag- és nyomelemhiány lép fel, úgy ez az étrend kiegészítő alkalmas a pótlásra..

Adagolás: Naponta 2-3 filmtabletta, (megfelel 1,0-1,5g növényi szterinnek), amelyet célszerű étkezés közben, bő folyadékkal bevenni.

Ár: 4 210 Ft



Egyes források szerint a növényi szterinek rendszeres fogyasztása a koleszterincsökkentésen túl jó hatással van a szexuális teljesítményre, segíti az immunrendszert, eredményes a megfázás kezelésében, és mérsékli a menopauza kellemetlen tüneteit. A növényi szterinek továbbá gyakori alkotóelemei a kozmetikai termékeknek, hiszen külsőleg alkalmazva csodát tesznek a bőrrel. Bőrfiatalító hatásúak, csökkentik a ráncokat, és növelik a bőrfelszín rugalmasságát

OÉTI szám: 9153/2011

Ár  2500 Ft 60 db/doboz


 

 

Hidegen sajtolt szezám olaj

Fitoszterol tartalma: szezámmagolaj 714 mg/100 g olaj

Kukorica olaj 968 mg/100 g


Irodalom:


Kapcsolódó cikkek


Irodalomi hivatkozás a fitoszterolokra

1. Madsen, M. B., Jensen, A. M. et al.: The effect of a combination of plant sterol-enriched foods in mildly hypercholesterolemic subjects. Clin. Nutr., (6): 792798, 2007.

2. Plana, N., Nicolle, C. et al.: Plant sterol-enriched fermented milk enhances the attainment of LDL-cholesterol goal in hypercholesterolemic subjects. Eur. J. Nutr., 47 (1): 3239, 2008.


3. De Jong, A., Plat, J. et al.: Effects of long-term plant sterol or stanol ester consumption on lipid and lipoprotein metabolism in subjects on statin treatment. Br. J. Nutr., 100 (5): 937941, 2008.


4. Hallikainen, M., Lyyra-Laitinen, T. et al.: Effects of plant stanol esters on serum cholesterol concentrations, relative markers of cholesterol metabolism and endothelial function in type 1 diabetes. Atherosclerosis, 199 (2): 432439, 2008.


5. Calpe-Berdiel, L., Escolà-Gil, J. C. et al.: New insights into the molecular actions of plant sterols and stanols in cholesterol metabolism. Atherosclerosis, Jul 6, 2008. In press.


6. De Jong, A., Plat, J. et al.: Effects of long-term plant sterol or stanol ester consumption on endothelial function and arterial stiffness in patients on statin treatment. Atherosclerosis, 8, 1, 2007.


7. Raitakari, O. T., Salo, P. et al.: Plant stanol ester consumption and arterial elasticity and endothelial function. Br. J. Nutr., Feb 18, 2008. In press.


8. Hallikainen, M., Lyyra-Laitinen, T. et al.: Endothelial function in hypercholesterolemic subjects: effects of plant stanol and sterol esters. Atherosclerosis, 188: 425432, 2006.