A húgyhólyag krónikus, fájdalommal járó gyulladása és kezelése

Betegség leírása
Az interstitialis cystitis (IC), újabb nevén hólyagfájdalom szindróma (BPS) egy sajnos még nem eléggé ismert, ezért gyakran csak igen sokára, vagy egyáltalán nem felismert hólyagbetegség, amely újabb adatok alapján sokkal több embert érint, mint ahogy eddig gondoltuk. Magyarországon számuk 20 000-re becsülhető. Jelenleg e betegség csak mintegy 1-2%-ban kerül felismerésre, többnyire csak több éves szenvedés után.
Mai tudásunk szerint a betegség véglegesen nem gyógyítható meg, de megfelelő kezeléssel a súlyos panaszok jelentősen csökkenthetők, s a jobb állapot egyénileg változóan, hosszabbrövidebb időre stabilizálható.
Kezelés nélkül a hólyagfal tartósan fennálló gyulladásos folyamata hegesedéshez vezet, s a hólyag elveszti rugalmasságát, csökken a befogadóképessége, kapacitása. Évek múltán akár zsugorhólyag is kialakulhat, ami nemcsak az életminőséget rontja nagymértékben, de a vesék ürülését is gátolhatja, s veseelégtelenséghez vezethet.

Az IC/BPS oka nem ismert, de azt már tudjuk, hogy az igen gyakori vizelési ingerek, és kínzó hólyagtáji, húgycső vagy hüvelyfájdalmak hátterében a hólyag felszínét bevonó, védő nyákréteg (GAG réteg) elégtelen működése áll, lehetővé téve ezáltal, hogy a vizeletben lévő maró anyagok ingereljék a hólyagfal idegvégződéseit. Az állandó ingerlés steril, nem bakteriális gyulladást okoz, ami hosszú évek alatt a hólyagfal szerkezetének átalakulásához, hegesedéséhez vezet, s végül zsugorhólyag alakulhat ki.

Igen fontos ezért a betegség korai felismerése és minél előbb elkezdett kezelése. Ettől az életminőség javításán kívül a betegség előrehaladásának lassítása, esetleg teljes leállítása és tartós panaszmentesség elérése is várható.

Fontos ezért, hogy a lakosság szélesebb körben ismerhesse meg ezt a betegséget, de legalább annyira fontos, hogy a panaszos beteggel találkozó háziorvosok és nőgyógyászok is rendelkezzenek alapvető ismeretekkel az IC/BPS-ről. Talán az urológus kollégák is találhatnak néhány új információt. A korai felismerés legfontosabb eleme, hogy gondoljunk a betegség lehetőségére.
Dr Lovász Sándor PhD http://www.holyagfajdalom.hu/

Hólyag fájdalom (IC)

A megoldást az időben történő diagnózis, a megfelelő kezelés és a tartós utógondozás jelenti.

Oka. Tünetei
Az IC/BPS oka nem ismert, de azt már tudjuk, hogy tüneteinek az igen gyakori vizelési ingerek, és kínzó hólyagtáji, húgycső vagy hüvelyfájdalmak hátterében a hólyag felszínét bevonó, védő nyákréteg (GAG réteg) elégtelen működése áll, lehetővé téve ezáltal, hogy a vizeletben lévő maró anyagok ingereljék a hólyagfal idegvégződéseit. Az állandó ingerlés steril, nem bakteriális gyulladást okoz, ami hosszú évek alatt a hólyagfal szerkezetének átalakulásához, hegesedéséhez vezet, s végül zsugorhólyag alakulhat ki.
Igen fontos ezért a betegség korai felismerése és minél előbb megkezdett kezelése. Ettől az életminőség javításán kívül a betegség előrehaladásának lassítása, esetleg teljes leállítása és tartós panaszmentesség elérése is várható.
https://www.delpestikorhaz.hu/wp-content/uploads/2015/06/Az-interstitialis-cystitis-%C3%A9s-kezel%C3%A9se.pdf

Hólyag gyulladás tünetei


http://holyaggyulladas.hu/hogyan-hat/

Diagnózis
A betegség diagnosztizálása nem könnyű feladat. Nincs egyetlen olyan tünet vagy vizsgálati lelet, ami egyértelműen bizonyítaná az IC/BPS jelenlétét. Keletkezésében bakteriális fertőzés nem játszik szerepet, de a GAG réteg elégtelensége hajlamosíthat gyakran visszatérő húgycső- és hólyaggyulladásra, így nem egyszer ezek hívhatják fel a figyelmet a háttérben meghúzódó IC/BPS-re.

A hólyag szerkezete
A húgyhólyag védelmét biztosító sejtréteget urotheliumnak hívják. A vizelet a vese által kiválasztott káros anyagokat tartalmazza, olyanokat, amelyek ártanának a szervezetnek, ha nem ürülnek ki. Ezek az anyagok természetesen az urotheliumot is károsítanák, ha azt nem védené meg egy vékony, nagy molekulákból álló, magas víztartalmú védőréteg. Ezeket a molekulákat glukózaminoglikán (GAG) molekuláknak hívják és a húgyhólyagban, a legnagyobb mennyiségben a hialuronsav (képlet) képviseli őket.

A hialuronsav egy nagy molekulatömegű poliszacharid. melyben a D-glükuronsav és D-N-acetil-glükózamin molekulák között 1,4 és 1,3 glikozid kötések váltakoznak.

Magyarázat
A szénhidrátokon belül az aminocukrok, azon belül pedig a hexózaminok csoportjába tartozó vegyület a glükózból (szőlőcukor) vezethető le, ha egy hidroxilcsoportot
aminocsoporttal helyettesítünk
<=
Glukozamin

 

A hólyag szerkezete


Ha a húgyhólyag hámját védő GAG réteg sérül vagy hiányos, ott a vizeletben lévő irritáló anyagok elérhetik az urotéliumot és károsíthatják azt. Ez gyulladást okoz a húgyhólyag falában, mely okozhatja a gyakori vizelési ingert, vagy a hólyaggyulladást.

Mi árthat ennek a GAG rétegnek?

Bármi is okozta, ha a GAG réteg megsérült, nagyon nehéz helyrehozni. Pedig a hólyaggyulladás gyógyulás csak ettől várható.

Amikor a hólyagtágítást követően nagy kiterjedésű, kifejezett elváltozást mutató nyh. területek láthatók, vagy a hólyagban már eleve fekélyes területek (Hunner ulcus) voltak, ilyenkor egymagában a hólyag helyi gyógyszeres kezelése nem elegendő, hanem közvetlenül a hólyagtágítás után általános érzéstelenítésben vagy altatásban ezeket a beteg nyálkahártya területeket igen gondosan az utolsó darabig leégetjük elektromos árammal 

A hólyag fájdalom kezelése

Cystistat leírása
A Cystistat egy olyan készítmény Magyarországon, mely Európában az elmúlt években már bizonyította hatékonyságát.
A termék azon betegek számára készült, akiknek a mindennapi életét megkeseríti a krónikus húgyhólyag-gyulladás.
Több kórképben nyilvánul meg a betegség (Intersticiális Cisztitisz (IC) más néven hólyagfájdalom szindróma (Bladder Pain Syndrome, BPS), visszatérő bakteriális hólyaggyulladás, sugarazás vagy kemoterápia okozta hólyaggyulladás).

A Cystistat hialuronsav (nátrium hialuronát) tehát pont az az anyag, ami az Ön hólyagjának faláról hiányzik.
A Cystistat egy steril oldat, amely 40 mg hialuronsavat tartalmaz. Az oldatot katéteren keresztül kell az üres hólyagba juttatni

Magyarázat.
Hialuronsav
A hialuronsav egy  polimer a diszacharid, amelynek tagjai D-glucuronic sav és N -acetil- D- glükózaminon keresztül kapcsolódik váltakozóan β- (1 → 4) és β- (1 → 3) glikozidos kötéssel A húgyhólyag falát nagy méretű, nagy molekulasúlyú hialuronsavból álló GAG réteg védi a vizeletben található irritáló anyagoktól.
A Cystistat egy ilyen nagyméretű hialuronsav molekula. A Cystistat hialuronsav (nátrium hialuronát) az az anyag, ami a beteg hólyagjának faláról hiányzik
Fraser JR, Laurent TC, Laurent UB (1997). "Hialuronán: annak jellege, eloszlása, funkciói és forgalma". J. Intern. Med . 242 (1): 27–33

A hialuronsav nem egy meghatározható méretű molekula: az összekapcsolódott alkotóelemek számától függően változhat a mérete (D-glucuronsav és D-N-acetilglukózamin összekapcsolódott molekuláinak láncolata). A szervezetben rengeteg helyen találunk hialuronsavat a húgyhólyagon kívül is: szövetek közötti tér (kozmetikai ipar is ezért használja hidratáló krémekben), porcok és porcok közötti folyadék, és még sok más hely. Egy 70 kilogrammos emberben 15 gramm tiszta hialuronsav található!

Attól függően, hogy hol található és mi a funkciója, változó méretű hialuronsav molekulákat találunk. A húgyhólyag falát nagy méretű, nagy molekulasúlyú hialuronsavból álló GAG réteg védi a vizeletben található irritáló anyagoktól. A Cystistat egy ilyen nagyméretű hialuronsav molekula

A beavatkozás ismertetése

Jelenleg nem ismerünk hatékonyabb kezelést a krónikus hólyagfájdalom szindrómára. Minimum 4, de optimálisan 8-12 kezelés szükséges az érezhető eredményhez!

A Cystistat segít helyreállítani a sérült GAG réteget. Ennek épsége feltétele a szervezet saját hialuronsav és GAG felépítő működésének. Tehát ha a Cystistat rendbe hozta a hólyag védekező rendszerét utána az tartósan képes a GAG-réteget fenntartani. Ez pedig a hosszú távú gyógyulás alapfeltétele. Megszűnik a gyakori vizelési inger és a hólyaggyulladás.

Összefoglalva:

A húgyhólyagot bélelő hámsejtek felületét borító GAG réteg a vizelet vegyi hatásától lenne hivatott megvédeni a sejteket, hiánya esetén a felszíni réteg sérül, a sejtek pusztulnak. Ez sokszor igen kellemetlen tünetekkel társul. Sajnos az intestitialis cystistis az egyik olyan kórkép melynél ez a réteg hiányos, a gyógyítása is nehézkes. Fájdalom csillapítók szedése, muskarin receptor blokkolók szedése (pl, solifenacin) segíthet, egyes gyógyszerek mint pl. az SP 54 vagy lokálisan adott heparinos hólyaginstilláció (becsöppentés) segíthet a panaszok enyhítésében. Mindenképpen konzultáljon kezelőorvosával mielőtt emelné az SP 54 adagját, valamint azt is figyelembe kell venni, hogy ez a gyógyszer vérzékenységet okozhat.
https://www.webbeteg.hu/orvos-valaszol/urologia/85125

A kezelés eredményessége
Az eddigi közel egymillió kezelés és számos (valóban) tudományos kutatás a Cystistat-ot hatékonynak találta a húgyhólyag gyulladásos betegségeinek kezelésében.

A vizsgálat során a betegek egytől tízig pontozhatták betegségük súlyosságát (VAS: vizuális analóg skála, a legegyszerűbb pontrendszer bármilyen tünetekre).
A kezelés előtti átlagpontszám 8,2 volt - ez gyakorlatilag a majdnem elviselhetetlen kategóriát jelenti.
A kezelés utáni érték 2,7 pont volt, majd öt évvel később is megkérdezték a betegeket: a tartós hatásnak és a szervezet saját védelmi rendszerének elősegítése miatt itt a betegek közel tünetmentesek voltak: 2,1 volt a kapott érték.


Más vizsgálatok is hasonló eredményeket mutattak:
A készítményt kizárólag orvos adhatja be, ezért keresse az Önhöz legközelebbi szakorvost, akinél szintén beszerezhető a Cystistat. A pozitív hatás illetve a gyógyulás eléréséhez minimum 4, de optimálisan 8-12 kezelés szükséges, ezért fontos hogy szakorvossal konzultáljon a kezelés megkezdése előtt.
http://holyaggyulladas.hu/holyaggyulladasrol/

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-

SP 54 gyógyszer
Az SP 54 gyógyszer hatóanyaga a pentozán-poliszulfát-nátrium, egy véralvadást befolyásoló vegyület, mely képes a vérrögképződést gátolni és részben a kialakult vérrögöket feloldani.
Az SP 54 gélformában is használatos Képes a vérrögképződést gátolni, és részben a kialakult vérrögöket feloldani. Helyileg alkalmazva csökkenti a vér sűrűségét, javítja az erek vérátáramlását, gyulladáscsökkentő hatású. Közölje kezelőorvosával, amennyiben az alábbi gyógyszerek valamelyikét szedi:

Az SP 54 megakadályozza a trombózist, csökkenti a vér viszkozitását Filmtabletta:
A hatóanyagot orálisan adják be A gyógyszert 1-2 órával az étkezés előtt kell bevenni. 3-4 tablettát írnak elő naponta háromszor 6-8 héten keresztül. Az SP54-et a húgyhólyag fájdalmának enyhítésére és az interstitialis cystitishez társuló kellemetlenségre használják, ami a hólyag falának duzzanata és hegesedését okozza.. Úgy működik, hogy megelőzi a húgyhólyag falainak irritációját.
Kezelésében a kezdeti állapotban jótékony hatásúak a helyileg, a húgycsövön keresztül befecskendezett anyagok (hólyagkoktélok). Ezek a GAG-réteg helyreállítását segítik, tartalmaznak gyulladás gátlót, helyi érzéstelenítőt, hegesedést gátló anyagot.

Súlyosabb állapotban, amikor a hólyagban nagyobb kiterjedésűek a sérült területek, a helyi kezelés nem elégséges, így érzéstelenítésben vagy altatásban a hólyag kitágítását követően leégetik ezen területeket. Az itt felszaporodott fájdalomérző idegek is roncsolódnak és a beteg panaszai megszűnnek. A nyálkahártya regenerációja az ép területek felől indul meg, ami akár évekig is panasz mentességet eredményezhet. Ezen védőréteg regenerációját helyi kezeléssel lehet támogatni, gyorsítani.
A panaszok enyhítésében szájon át alkalmazott gyógyszerek, étrend kiegészítők és egy speciális IC diéta is segíthet.
https://www.urologuskecskemet.hu/hu/szakorvos/20-holyagfajdalom-szindroma

Szájon át szedhető egyéb gyógyszerek
A szájon keresztül szedhető gyógyszerek hatásossága csak töredéke a helyi hólyagkezelésekének.

A tramadol (képlet) - a Contramal retard filmtablettában levő hatóanyag - amely a központi idegrendszerre hat. A tramadol két enantiomerből áll, a (+)-izomer túlnyomóan opiát hatással rendelkezik, a (−)-izomer erősíti a (+) izomer fájdalomcsillapító hatását és noradrenalin és szerotonin uptake-gátló hatásánál fogva módosítja a fájdalomimpulzusok továbbítását. A fájdalomcsillapítás időtartama 3-6 órának bizonyult, a legjobb hatással a bevételt követő 1-4 órában.
A tramadol ajánlott adagjaival kezelt betegek esetében is beszámoltak epilepsziás rohamok előfordulásáról, aminek kockázata fokozódhat, ha a tramadol dózisa meghaladja az ajánlott napi legnagyobb adagot (400 mg). Felhívjuk figyelmét, hogy a Contramal retard filmtabletta alkalmazása testi és lelki függőséghez vezethet. Ha a Contramal retard filmtablettát Önnél tartósan alkalmazzák, a készítmény hatása csökkenhet, ezért egyre nagyobb adagokat kell használni (tolerancia alakul ki).

Mellékhatása közé tartozik a hasmenés, a szédülés, és a fejfájás.
A gyógyszer működése.
A vizsgálatok szerint a hisztamin stimulálja a pepszin és a sósav felszabadulását a gyomorban. A cimetidin megakadályozza a hisztamin és a gyomor receptorai közötti kölcsönhatást. Ez csökkenti a felszabadult hisztamin mennyiségét. 

Intravesicalis gyógyszerbevitel (közvetlenül a hólyagba adott gyógyszer)
Az eddig felsorolt kezelési lehetőségek ellenére fennálló vagy gyorsan visszatérő panaszok esetén megkísérelhető a korábban leírt lokális hólyagkezelések hatékonyságának fokozása, a hólyagba adott gyógyszerek felszíni kötődésének vagy a nyálkahártya mélyebb  rétegeibe jutásának elősegítése az új, nagy nyomású intravesicalis gyógyszerbevitellel.
Ilyenkor a „hólyagkoktél” (Cink-hyaluronat, Lidocain és szteroid oldat)
Cink-hyaluronat (Curiosin) oldat nagynyomású intravesicalis alkalmazása interstitialis cystitisben A hólyagba adása után egy speciális ballon katétert  vezetünk a hólyagba, aminek ballonját egy komputerrel kontrollált urodinámiás eszköz pumpájával, folyamatos nyomás- és térfogatérték rögzítése mellett fújjuk fel olyan nyomásra, amit a beteg a Lidocain érzéstelenítő hatása mellett még éppen elvisel (kb. 35-40vízcm-es nyomásig). Ezt a nyomást tartjuk fenn 10 percig.

Az így létrejövő túlnyomással a ballon katéter szinte „bepréseli” a gyógyszert a hólyagfal felső rétegeibe. Más szóval fokozza a gyógyszerek passzív diffúzióját, ami a gyógyszerek hatékonyabbá tételének egyetlen módja a hólyagban.

A hagyományos módon a hólyagba fecskendezett gyógyszerek passzív diffúzióját több körülmény befolyásolja, korlátozza:

A ballon katéteres, nagy nyomású helyi gyógyszeralkalmazás során az előző tényezők így változnak:

Hólyag tágítása
A diagnosztika fejezetben leírt hólyagtágítással láthatóvá tehetők az egyébként észlelhető elváltozást nem mutató beteg nyálkahártya területek. Ezek vérbő, vérzéses foltok formájában mutatkoznak, helyenként a nyálkahártya rianásszerű repedéseivel. Ezeken a helyeken sérült vagy hiányzik a védő belső nyák-bevonat, a GAG réteg. Itt jutnak át a nyálkahártya mélyebb rétegeiben lévő fájdalomérző idegvégződésekhez a vizeletben lévő ingerlő anyagok.

Az pumpával végzett dilatáció, a folyadékkal végzett hólyagtágítás sematikus rajza. A töltőfolyadék egy ballon katéteren keresztül közvetlenül a hólyagba kerül. Töltés közben folyamatosan mérjük a nyomást a hólyagban.

A ballonos tágítás során a hólyagba adott gyógyszer nagy nyomással préselődik be a hólyagfalba (nagy nyomású lokális gyógyszeralkalmazás).

Ballonos hólyagtágítás sematikus ábrázolása. A töltés sebességét egy elektronikus csepp érzékelő, a nyomást egy digitális nyomásérzékelő méri. A töltőfolyadék csak a ballonba kerül.

Általánosságban elmondható, hogy a hólyagnyálkahártya betegségének kezelésére annak helyi, lokális kezelése a leghatékonyabb.

IC/BPS - A hólyagnyálkahártya finom, pontszerű vérzései jellemzően a hólyag töltése során. A lassú, szivárgó, függönyszerű vérzések a hólyag töltésének leállítása után észlelhetők.

A nagy nyomású tágítás közben fellépő súlyosabb szövődmény a hólyagfal megrepedése lehet, aminek megelőzése céljából pontosan ellenőrizzük és digitálisan rögzítjük a hólyagban lévő nyomást.

Kezdeti stádiumban, csak minimális elváltozások esetén jöhetnek szóba helyileg, a húgycsövön keresztül a hólyagba fecskendezett anyagok (ún. hólyagkoktélok), melyek szinte minden szerzőnél tartalmaznak valamilyen GAG réteg regeneráló-pótló anyagot (hyaluronat oldat, heparin, chondroitin szulfát, pentosan poliszulfát) és helyi érzéstelenítőt (pl. Lidocain), a helyi érzéstelenítő hatását fokozó, vegyhatást lúgosító pufferoldatot (Na-bicarbonat) és gyulladás- és hegesedést gátló mellékvesekéreg hormont, szteroidot.

A kezelés a hólyagfal mechanikus megtágítása, a hólyagfal izomrostjainak megnyújtása révén növeli a hólyag kapacitását, ezzel megnövekszik az egyszerre kiürített vizelet mennyisége, s ennek következményeképpen ritkulnak a vizelési ingerek. A hólyagba adott, s ott nagy nyomással alkalmazott gyógyszer elősegíti a hólyagnyálkahártya nyákbevonatának regenerálódását, s ennek következtében csökkennek, vagy meg is szűnhetnek a hólyag- és húgycsőfájdalmak.

Kezelés
Az összesen 20 ml oldat-keveréket az üres hólyagba vagy katéteren keresztül fecskendezzük be, vagy a fecskendővel közvetlenül a húgycsőnyílástól nyomjuk be a húgycsőbe-hólyagba. Ez utóbbi alkalmazásnak előnye, hogy a következő vizelésig a hatóanyag a húgycsőben is bennmarad, s itt is gyógyító hatást fejthet ki, mivel a húgycső nyálkahártyája gyakran mutat hasonló elváltozást, mint a hólyagnyálkahártya. A gyógyszer keveréket a betegnek a lehető leghosszabb ideig érdemes a hólyagban benntartani. Segíthet ebben, ha a tervezett helyi hólyagkezelés előtt már 4-5 órával nem fogyaszt folyadékot a beteg. Az ilyen hólyagkezeléseket az irodalomban hetente egyszer, összesen 15 alkalommal javasolják elvégezni.
Tapasztalat szerint ennél kevesebb alkalom is elegendő, 4 hétig hetente 1x, ezt követően 2 hetente 2 alkalommal, majd havonta 1-1 kezelés 2x. A kúra így összesen 8 kezelésből áll. E kezelésre a panaszok lényeges és tartós csökkenése várható.
6-8 hetente 1 alkalommal fenntartó hólyagkezelést végzünk (akár hosszú éveken át). Ha a jó állapot elérésekor teljesen felhagyunk a kezeléssel, akkor a legtöbb esetben 6-10 hónapon belül megindul az állapot romlása.

Javasolt szakorvos
Dr. Lovász Sándor PhD
http://www.holyagfajdalom.hu/
Rendelések:
Rózsakert Medical Center
Kedd:    08:00 - 16:00 Csütörtök: 08:00 - 14:00
Bejelentkezés: Telefonon: (+36 1) 3920505
Interneten: medical-center.hu