Számos betegségre kedvezően ható új fejlesztésű kurkuma

A különféle termékekben lévő kurkuma őrlemények kurkumin hatóanyag tartalma nagyon változó, így előfordul, hogy egy Kurkuma 750 mg nevű termék csak 20 mg kurkumin hatóanyagot tartalmaz kapszulánként.

A daganatterápiában a kurkuma szuperkritikus extrakcióval készült kivonatát alkalmazzák, és a dózis egyénre szabott, mindig az esettől, a rák típusától és a szövettani eredményektől is függ.
A kurkumin szájon át történő adagolása során kis mennyiségben mutatható ki a vérben, ami azt jelzi, hogy rosszul szívódik fel a béltraktusból. A kurkumin nagy része a széklettel kiürül. Ha a gastrointestinális traktusban kell, hogy kifejtse a hatását, akkor az orális bevitel megfelelő.
A szájon át bevehető kurkuminnak  számos előnyös hatása ellenére  nem jó a felszívódási hatékonysága. Az emésztőrendszerből kevés kurkumin szívódik fel és jut a vérbe

Mivel a kurkumin zsírban oldódó, nehezen felszívódó vegyület, minden tényező, ami fokozza a felszívódást, az fokozza a hatását is. Fontos azsíros étellel fogyasztani.
A kurkumin szedése jelentősen csökkentette a
vastagbél adenokarcinóma előfordulását, illetve 57%-kal mérsékelte a rákos daganat nagyságát.
Cancer Res, 55(2):259-66, 1995. január 15
A kurkuma hatóanyagaival szemben a rákos sejtekben nem alakul ki rezisztencia. laboratóriumi vizsgálatok azt mutatták, hogy a kurkumából kivont kurkumin növelte a kemoterápia hatásosságát és csökkentette a rezisztenssé váló ráksejtek számát.
A kurkumin szokásos terápiás adagja 3 x 400-600 mg naponta. Nyilván megelőzésben kisebb adag is elég (Bengmark, 2006).

Az OETI állásfoglalása szerint napi 210 mg kurkumin/70 kg ember a javasolt maximális dózis. Ezt nem kell komolyan venni részben azért mert a hivatalos dózis mindig jelentősen alacsonyabb, mint a gyakorlatban pl.: C-vitamin esetében 60 mg/nap az előírás a minimális 1000 mg/nap helyett, amit már évek óta a kezelő orvosok is tanácsolnak, másrészt a referencia mennyiség nem hatásos. Az OÉTI nem halad a kutatási eredményekkel. Egy készítmény kurkumin tartalma a dobozon található. Ha ez nincs feltüntetve, akkor adagolás szempontjából értékelhetetlen. Ahhoz, hogy a napi 210 mg kurkumin biztosíva legyen 7000 mg (7 gramm) kurkumát kell fogyasztani ha netán élelmiszer üzletben vásárolná valaki. A minőségi étrend kiegészítőkön feltüntetik az aktív kurkumin kapszulánkénti mennyiségét. Erre kell figyelni! Javaslom az alább bemutatott Doctor’s Best termék fogyasztását.
Amire ügyelni kell az a következő:

Ár: 14 900 Ft

Garcea et al: Consumption of the putative chemopreventive agent curcumin by cancer patients: assessment of curcumin levels in the colorectum and their pharmacodynamic consequences. Cancer Epidemiol Biomarkers Prev. 2005 Jan;14(1):120-5.
https://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/17568/kurkuma

A Best kurkumin C3 Complex® termék (95% total kurkuminoidot tartalmaz) 3 kiemelt kurkuminoiddal: "tiszta" kurkumin (diferuloyl metán), bisdemethoxy kurkumin (BDMC), és a kurkumin demethoxy (DMC) (ábra). A Bioperine®, kivonatot a fekete borsból nyerik, amely 95-98% piperint tartalmaz, és segíti a termék felszívódását.



 


Best kurkumin C3 komplex bioperinnel / 120 db




A kutatások azt javasolják, hogy a 3 kurkuminoidot, ami megtalálható a Best kurkumin C3 Complex®-ben, együtt alkalmazzák így szinergikusan javítják egymás előnyös tulajdonságát
Több vizsgálat igazolta, hogy a kurkumin eljut a vastagbélbe és ott hatásos. A vastagbélrák kezdődő fázisa a vastagbélben kialakuló polipok, amelyek később elrákosodhatnak. Különösen nagy kockázatot jelent, ha családi hajlam van polipok kialakulására. Hatvan év felett az emberek 50%-ban jelen vannak a polipok. A polipok 75%-a adenóma (mirigy daganat) , ez a típus hajlamos a rákos elfajulásra. 

Biztonságos, tolerálható, nem toxikus, még napi 8 gramm esetén sem. (A vizsgálatokban olykor indokolatlanul kis adagot használtak, ami csökkentette az eredményesség esélyét!)
A felszívódását jelentősen fokozza a piperin (feketebors kivonat).
Egy 5 fős vizsgálatban hat hónapon át adtak a betegeknek 3x480 mg kurkumint és 20 gramm quercetint. Az eredmények szerint mind a polipok száma, mind a mérete jelentősen csökkent.

Forrás: Gupta SC, Patchva S, Aggarwal BB. Therapeutic roles of curcumin: lessons learned from clinical trials. AAPS J. 2013 Jan;15(1):195-218.

Figyelem: Bél probléma esetén nem szükséges, hogy a hatóanyag, a kurkumin, a véráramba jusson, elég, ha a bél szöveteihez eljut. Humán kutatások alapján megállapítható, hogy 10-12 ezer mg (10-12 g) tiszta (95%-os) kurkumin szájon át történő szedése szükséges, hogy hatásos mennyiség jusson a véráramba és 1800 mg alatt pedig semennyi sem jut a véráramba. Bélrendszeri problémákra azonban ennek töredéke is elégséges. A bélrák áttéte esetén vélhetően a véráramba kell kerülnie a kurkuminnak, de erről tudományos megállapítást nem találtam.
https://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/17568/kurkuma

A vastagbélrák korán képez áttéteket: a nyirok utakon keresztül továbbterjedhet a közeli nyirokcsomókba, a véráram közvetítésével pedig a májba, a tüdőbe, az agyba. A szomszédos szervek felé közvetlenül képez áttétet (metasztázist). Éppen ezért fontos a daganat korai tüneteinek felismerése. Sajnos szűrés és kivizsgálás nélkül sok esetben csak kései stádiumban és áttét esetén ismerik fel a vastagbélrákot. Ebben az esetben előfordulhat, hogy nem a vastagbéldaganat tünetei jelentik az első figyelmeztető jelet, hanem pl. már a májáttét által okozott tünetek által
https://www.webbeteg.hu/cikkek/daganat/253/a-vastagbelrak-es-tunetei

Következtetés

Bélrák esetén a Best kurkumin C3 komplex termékből
a 3x1 kapszula/nap (1425 mg kurkumin) lehet a megfelelő mennyiség. Ezt érdemes lenne kezelő orvosával egyeztetni, ami nem könnyű feladat. Ugyancsak orvosi konzultációt tartok szükségesnek áttéteknél és a kemo terápiával történő együttes kurkumin szedés esetén

Figyelem: "A kemoterápiás kezelések során a hatékonyság és a mellékhatások egyensúlyának gondos beállítására törekszenek az orvosok. Azonban, ha a beteg eközben antioxidánsokat szed - és erről nem tájékoztatja a kezelőorvosát - akkor könnyen felborulhat ez az egyensúly" - írja a Science Based Medicine. A kurkumin csökkentheti a kemoterápia hatékonyságát, mivel gátolja a reaktív oxigén származékok képződését. A kurkumin másik lehetséges hátrányos hatása, hogy befolyásolja a citokróm P450 enzimrendszer működését, amely többféle gyógyszer - köztük kemoterápiás szerek - lebontásában is fontos szerepet játszik. Az elmondottak miatt újra jelzem, hogy a kemoterápiás kezelés esetén mindenképpen konzultálni kell az onkológus orvossal!
Egy 2011-ben megjelent tanulmány szerint (University of Texas MD Anderson Cancer Center) a kurkumin képes megkülönböztetni a normál sejteket a rákos daganatsejtektől, az egészséges sejtek állapotát javítja, míg a rákos sejtek apoptózisát (programozott sejthalál) ösztönzi. Ez jó hír!
Amikor a sejtet kedvezőtlen hatások érik, a DNS károsodik, megnyitva a kaput a kedvezőtlen mutációknak, s a rákos elfajulásnak. A kutatók szerint  kurkumin képes ezt a hatást gátolni
https://drtihanyi.hu/rak-ellen/kurkuma-a-csodalatos-rakpusztito

A kurkumin két enzim működését is gátolja (ciklooxigenáz (COX) és lipooxigenáz (LOX) amely fokozza, táplálja a gyulladást, ezzel egyidejűleg a máj- és a vastagbélrák kifejlődésében, az áttét kialakulásában is fontos védő szerepet tölt be.
Erős antioxidánsként a kurkumin megvédi sejtjeinket a rákkeltő hatású szabad gyököktől, amelyek a DNS károsításával gyorsítják az öregedést.
Az eredmények azt mutatták, hogy a kurkumin szedése jelentősen csökkentette a vastagbél adenokarcinóma előfordulását, illetve 57%-kal mérsékelte a rákos daganat nagyságát. (Cancer Res, 55(2):259-66, 1995. január 15.)

GAL Biocurcumin+, 225 mg x 30 kapszula
A szájon át szedett kurkuma és kurkumin (a fő hatóanyaga) a bélrendszerből nem jut át a véráramba, márpedig ahhoz, hogy az egész szervezetre és ne csak az emésztőrendszerre legyen hatással, a véráramunkba kell jutnia. Ahhoz, hogy az agyunkra/idegrendszerünkre is kifejthesse hatását, még az ún. vér-agy-gáton is át kell jutnia.
Ma már egyre több megoldás született arra, hogy a szájon át szedett kurkumin is jó hatásfokkal a véráramba jusson. Az ilyen készítményekkel végzett vizsgálatokban már emberek esetében is hatásosnak találták az emésztőrendszeri problémákon túl is (ízületi gyulladás, Alzheimer-kór, depresszió stb.).
BioPerine® néven szabadalmaztatott, magas piperin-tartalmú feketebors-kivonatot kurkuminnal együtt szedő csoport vérében 20-szoros mennyiségű kurkumint mértek, mint a BioPerine® nélkül, azonos mennyiségű kurkumint szedő csoport vérében. Ezenfelül a BioPerine® segíti a kurkumin átjutását a vér-agy-gáton is, így agyunkra, idegrendszerünkre is ki tudja fejteni jótékony hatásait. A piperinhez hasonlóan a gyömbérből kivont gingerolok is azonos elven működve fokozzák a kurkumin hasznosulását,

Szájon át szedve képes a kurkuma fő hatóanyagát, a kurkumint nagy mennyiségben a véráramba juttatni egy szabadalmaztatott, teljesen természetes megoldás segítségével. A kurkuma illóolaját és teljes spektrumú gyömbér-kivonatot is tartalmaz.
A kurkuma hatóanyagai, a kurkuminoidok véráramba jutása nagyon korlátozott. Ennek áthidalására hoztuk létre ezen terméket. Egy feketebors-kivonat, a BioPerine® akár 2000%-kal is növelheti a kurkuminoidok felszívódását. A Bio-Curcumin® (BCM-95®) pedig egy új, szabadalmaztatott kurkuma-kivonat, amely  a kurkuminoidokat a kurkuma esszenciaolajával együtt tartalmazza mikronizálva, és még a feketebors-kivonatos megoldásnál is 6-szor hatásosabb. A gyömbér gingerol hatóanyaga is fokozza a kurkumin felszívódását, ráadásul hasonló hatással rendelkezik, mint a kurkumin, különösen gyömbér-illóolajokkal együtt. A kurkuma turmeronokra standardizált kivonata szintén jelentősen fokozza a kurkumin felszívódását. A termék mindezt együtt tartalmazza! 1g Bio-Curcumin® jobban emeli a vér kurkumin-szintjét, mint 12g magas (95%) kurkuminoid-tartalmú hagyományos kivonat.

https://www.vitaminvilag.hu/GAL-Biocurcumin?gclid=Cj0KCQiA1sriBRD-ARIsABYdwwHKUQIKxWqaRsnya20eIZwobHP1JSbfSOCMHXt80NpFRNpryluUME4aAruK

A diagramban a BCM-95® felszívódása látható összehasonlításban más kurkumin termékekkel

Hatása a rákos emlő daganatra
Texasi kutatók szerint a kurkumin segít meggátolni a mellrák továbbterjedését a tüdőbe. Emellett segíti bizonyos mellrák elleni gyógyszerek működését. Vizsgálták a kurkumin mellrák elleni hatását, pontosabban azt, hogyan akadályozza meg a rákos sejtek szaporodását. Azt találták, hogy a hatás függ ugyan az alkalmazás idejétől és dózisától, de a kurkumin által kiváltott sejtpusztulás mind a hormonfüggő, mind az attól független sejtvonalakra egyaránt vonatkozott.
Anticancer Drugs, 8(5):470-81, 1997. június

A kurkumin adása mellett csökkenthették a kemoterápia dózisát, s közben annak hatékonysága nem csökkent.

További vizsgálatok szükségesek. Madhuri laboratóriuma a Michigeni Egyetemen ma már évek óta kutatja a kurkumin – a kurkuma egyik legaktívabb hatóanyaga – és a piperin – a feketebors egyik összetevője – hatását az emlőrákra. Legutóbbi tanulmányában Madhuri kimutatta, hogy a kurkumin és a piperin étrendi bevitellel vagy étrend kiegészítők fogyasztásával elérhető koncentrációja képes elpusztítani az emlőrák-őssejteket anélkül, hogy az egészséges emlősejteket károsítanák. Tehát nem valamennyi sejtet érintő általános toxikus hatást fejteneki – mint a hagyományos rákterápiák – , hanem ultraszelektív módon kizárólag a rák őssejtjeire hatnak.
Kakarala, M., et al., Targeting breast stem cells with the cancer preventive compounds curcumin and piperine. Breast Cancer Research & Treatment, 2009. 
A kurkumin apoptózist indukálhat a legtöbb, de nem mindegyik mellrák sejtvonalban a sejtmembrán-potenciál változásának kiváltásával.
„ A kurkumin és a hozzá kapcsolt felszívódást elősegítő vegyületek nem toxikusak az egészséges emlőszövetre – állítja Madhuri. – Az emlőrák szempontjából erősen veszélyeztetett nők ma tamoxifent vagy raloxifent kaphatnak megelőzés céljából, de sok nő nem hajlandó szedni ezeket a gyógyszereket toxikusságuk miatt. Hogy bizonyos étrendi vegyületek jótékony hatásúak lehetnek, nagyon vonzó perspektíva, és a kurkumin és a piperin igen kevéssé toxikus.”
Forrás: Clinical Cancer Research

Mellrák megfékezése
Kínai kutatók azt találták (Zheijan Provincial People’s Hospital), hogy a kurkumin elősegíti a mellrák sejtek apotózisát tripla negatív mellrák esetén. Ezek azok a mellrákok, amik sem HER2, sem ösztrogén receptorokkal nem rendelkeznek, így kezelésük is a legkevésbé sikeres.

A jól ismert mellrák elleni kemoterápiás készítmény, a Tamoxifen az ösztrogén receptorokat célozza meg, míg a Herceptin a HER2 receptorokat. . Tripla negatív mellrák esetén azonban az ilyen típusú készítmények nem hatásosak, ezért még toxikusabb kemoterápiás készítményekre van szükségük a betegeknek. A kutatók szerint ebben a betegségben különösen fontos szerepe lehet a kurkuminnak, amely egy természetes vegyület ismert mellékhatások nélkül.

A kurkuminban lévő gyógyító potenciált jól jelzi, hogy a PubMed-ben (US National Library of Medicine National Institutes of Health), amely több mint 22 millió citátumot tartalmaz a MEDLINE-ból, számtalan tanulmány foglalkozik a kurkumin jótékony tulajdonságaival.

Fontos, hogy a kurkumát megfelelő formában fogyasszuk (pl. jó minőségű tabletta), hiszen az erős gyomorsav a kurkumin jelentős részét megsemmisíti. Éppen ezért, ha természetes formában szeretnénk használni, az ősi indiai recept szerint tejbe, kókuszdió olajba és fekete borsba kell kevernünk, elősegítve ezzel az értékes vegyületek eljutását a vékonybelekbe, ahonnan fel tud szívódni a vérbe.

Kurkumin hatása rákos sejtekre
A rákos őssejtek a rák visszatérésének és a kezelés meghiúsulásának egyik fő oka . Bár a rákos sejteket a rákellenes terápiák elpusztítják, ezeknek a kezeléseknek a rákellenes hatása több forduló után csökken vagy akár eltűnik. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a rákos őssejtek a rákos sejtek gyógyszer rezisztenciáját adják. Így a különböző ráksejtek, különösen a rákos őssejtek hatékony elpusztítására képes megközelítések azonosítása és fejlesztése kulcsfontosságú kutatási témává vált. 
A kurkumin kezelés csökkenti a rákterápiás gyógyszerek IC50 értékét és az őssejtek számát egyidejűleg.  A kurkumin fokozhatja a mitomicin C(MMC) kemoterápiás gyógyszer hatékonyságát . Zhou és mtsai. megerősítette, hogy a kurkumin csökkenti a kemorezisztenciát, miközben növeli a tumorsejtek  kemoszenzitivitását . A kurkumin kiegyensúlyozatlanságot okoz a Bcl / Bax komplex kialakulásában, ezáltal növelve az apoptózis sebességét a a tumorsejtek MMC-érzékenységének növelésével.
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2213453018300533

Úgy tűnik, hogy a kurkumin

Rákbetegeknek az étkezésekkel egy időben napi 2000-4000 mg kurkumin kivonat bevitele ajánlott.
A kurkumin a rák kialakulása, növekedése és terjedése szempontjából egyaránt gátló hatású. (J Am Coll Nutr, 64(2):192-8, 1992. április)
A kurkumin és a kemoterápia kombinált kezelésének hatásait vizsgáltk. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a kombinált kezelés jobb lehet, mint önmagában a kemoterápia
https://www.cancerresearchuk.org/about-cancer/cancer-in-general/treatment/complementary-alternative-therapies/individual

A kurkumin gátolja a különböző tumorsejtek proliferációját a kultúrában, és megakadályozza a rákkeltő által kiváltott rákokat.
A közelmúltban a curcumin potenciális hatását a rákos sejtekre a világ tudományos közössége felismerte, és a molekuláris biológiai megközelítések segítenek a tumorsejtekben a curcuminra gyakorolt hatások mechanizmusainak megvilágításában.

A kurkumin tumorellenes aktivitását alátámasztó molekuláris mechanizmusok azonban eddig még nem voltak egyértelműek. Másrészt a tumorsejteken a kurkumin molekuláris mechanizmusát in vitro tumor sejtvonalakkal tanulmányozták , és az in vivo molekuláris mechanizmusokat tovább kell vizsgálni.
Dongwu Liués Zhiwei Chen: A kurkumin hatása a mellráksejtekre
J Mellrák . 2013 június; 16 (2): 133-137

Humán papilloma vírus ellen
A kurkumin hatással van a humán papillomavírus (HPV) aktivitására.
A HPV olyan vírus, amely elősegíti a méhnyak és az orális rák kialakulását. "A kurkuma vírusellenes és rákellenes tulajdonságokat hoz létre" - mondja Dr. Alok Mishra, az Emory Egyetem, Atlanta, USA. " Dr. Mishra kutatócsoportja először 2005-ben jegyezte meg a kurkumin hatását a HPV-re és a méhnyakrákos sejtekre.
„Mivel a HPV-vel kapcsolatos szájüregi rákos megbetegedések emelkednek, ugyanazt a hipotézist teszteltük a szájrákra” - Az új kutatások azt mutatják, hogy a kurkumin a HPV-t a fertőzött orális rákos sejtekben csökkenti az AP-1 és az NF-kB sejtek transzkripciós faktorainak szintjének csökkentésével. Ezek az eredmények a kurkumin új terápiás szerepére utalhatnak a rák elleni védekezésben.

A kurkumin egyéb betegségekre gyakorolt hatása
Humán-klinikai vizsgálatokkal már igazolt hatások:

A gyógyszernek direkt fájdalomcsillapító hatása van, viszont a Bio-Curcumin® fájdalomcsillapító hatása a probléma okának enyhülésével magyarázható.

Egy 2014-es vizsgálatban depressziós betegek egy csoportja 6 héten át napi 500 mg Bio-Curcumin®-t szedett, ami 62,5%-os javulást hozott. Ez az antidepresszáns gyógyszert szedő csoportéval megegyező javulás volt. A gyógyszert és Bio-Curcumin®-t együtt szedő csoport még magasabb, 77,8%-os javulást mutatott.

Egy 2008-as vizsgálatban Alzheimer-kóros betegek állapotán javított napi 1g Bio-Curcumin®. A betegséget okozó ún. béta-amiloid-plakkok agyban lévő mennyiségét számottevően csökkentette, azaz igazolódott, hogy nemcsak enyhíteni, hanem képes hatásosan vissza is fordítani a betegséget.
A Bio-Curcumin®-nal kapcsolatos vizsgálatok folytatódnak... In-vitro és állatkísérletekben már igazolták hatását húgyúti problémák, mell- és prosztatarák ellen, ahogyan a máj méregtelenítését segítő hatását is.

A kutatáson túl: Új tanulmány mutatja, hogy a napi kurkumin kiegészítés javíthatja a memóriát és a figyelmet (28% -kal!)
American Cancer Society. (2015). Mellrák Tények és adatok 2015-2016. Atlanta: American Cancer Society, 1-
https://www.cancer.org/content/dam/cancer-org/research/cancer-facts-and-statistics/breast-cancer-facts-and-figures/breast-cancer-facts-and-figures -2015-2016.pdf

Az idősödés számos neurodegeneratív betegsége a fehérje aggregátumok felhalmozódását, az oxidatív károsodást és a gyulladást foglalja magában. A kurkuminnak több, a neuroprotektív hatóanyagra jellemző tulajdonsága van, beleértve a gyulladásgátló, antioxidáns és anti-protein-aggregált tevékenységeket, amelyeket korábban vizsgáltunk. 1 , 2 csökkenti a gyulladásgátló mediátorok mRNS-termelését, beleértve a citokineket, az indukálható nitrogén-oxid szintetázt (iNOS) és a ciklooxigenázt (COX) -2.

Az Alzheimer-kór (AD) az életkorral kapcsolatos demencia legelterjedtebb formája, az AD kockázata megduplázódik minden ötödik évben a 65 éves kor után. Így a nyolcvanas években élők AD-kockázata a népességtől függően 20–40% -ra emelkedik.

Összefoglalva, a kurkumin ismert aktivitásai legalább nyolc anti-amyloid mechanizmusra irányulnak, amelyek az AD patogenezis szempontjából fontosak, ami arra utal, hogy hasznos lehet az AD megelőzésében vagy kezelésében. Bár nem létezik olyan epidemiológia, amely a curcumin-bevételt változó, az életkorral korrigált AD prevalenciát és előfordulási gyakoriságot mutat egy magas kurkuminfelvételű területen (India-vidék), meglepően alacsony volt az Egyesült Államokban és más nyugati országokban. Együttesen a rendelkezésre álló bizonyítékok igazolják a kurkumin feltárását az AD kezelésére és megelőzésére irányuló klinikai vizsgálatokban; az UCLA Alzheimer-kórközpontjában jelenleg egy kísérleti kísérlet folyik, amelynek során a klinikai végpontok és a biomarkerek adagolását és hatékonyságát értékelik. 2
D állatmodelljeiben végzett vizsgálatok a kurkumin közvetlen hatását jelzik az AD amiloid patológiájának csökkentésében

Hatása COPD és tüdő fibrózis betegségekre
A kurkumin befolyásolja az enzimek és jelző molekulák széles skáláját, a sejtmechanizmust, amelyen keresztül védelmet nyújt a tüdő sérülés / fibrosis ellen. Sajnos azonban hogy ez eddig nem került meghatározásra. Egerekben fibrózist indukáltak és megállapították, hogy a CSD-peptid gátolja az alveoláris epitheliális sejtek apoptózisát, a neutrofilek, monociták és fibrociták migrációját a sérült tüdőszövetbe, és a kollagén túlzott expresszióját tüdő myofibroblasztokkal. Ezért meghatározzuk, hogy ezek közül a célsejt-típusok közül melyeket befolyásolja a kurkumin kezelés. Összefoglalva, ez az alkalmazás teszteli a kapcsolt hipotéziseket, amelyek szerint a kurkumin in vivo beadásának alternatív módszerei fokozódnak a keringő kurkumin szintjéhez, ami robusztusabb védelmet biztosít a tüdő sérülése / fibrózis ellen, és hogy a kurkumin jótékony hatásai megváltoztatják egy vagy több viselkedését. több sejttípus már kimutatták, hogy célpontok azoknak a terápiás kezeléseknek, amelyek gátolják a tüdő sérülését / fibrosist. Konkrétan: 1) Határozzuk meg, hogy a kurkumin beadásának alternatív módszerei magasabb fokú keringő kurkumint eredményeznek-e, és nagyobb előnyökkel járnak-e a tüdő sérülés / fibrosis progressziójának gátlásánál, mint amit a hagyományos orális adagolással biztosítunk. 2) Határozza meg, hogy a kurkumin jótékony hatásai a bleomicin által kiváltott tüdőkárosodás / fibrózis progressziójára vonatkoznak-e az alveoláris epiteliális sejtek, a neutrofilek, a monociták, a fibrociták és / vagy a myofibroblasztok viselkedésének változásai. Ezeknek a vizsgálatoknak a sikeres befejezése sokkal közelebb hoz minket a klinikai vizsgálatok elvégzéséhez, ahol a kurkumint humán betegeknél a tüdőkárosodás / fibrosis kezelésére használják.
http://grantome.com/grant/NIH/R21-AT004450-02

CSD-peptid védelmet nyújt a bleomicin által kiváltott tüdőfibrózis progressziójával az epiteliális sejtek apoptózisának és a gyulladásos sejtek infiltrációjának gátlásával, valamint a kollagén túltermelésének közvetlen gátlásával. A CSD-peptiddel végzett kezelés szinte teljesen megszünteti az apoptózist ezekben a sejtekben

Kimutatták, hogy a CSD-peptid a bleomicinnel kezelt egerekre történő szisztémás beadása blokkolja az epithelialis sejt apoptózist, a gyulladásos sejtek infiltrációját és a szöveti morfológia változásait, valamint a tüdőfibrózissal kapcsolatos jelátviteli molekula aktiválását és kollagént
https://www.researchgate.net/publication/5647433_Antifibrotic_properties_of_caveolin-1_scaffolding_domain_ _in_vivo

A bleomicin által kiváltott tüdőfibrózis eredményei (11. ábra) meglepően hasonlítanak a fibrotikus humán (SSc) tüdőszövetekkel kapott eredményekre (9. ábra).

Kimutatták hogy a CSD-peptid bleomicinnel kezelt egerekre történő szisztémás beadása blokkolja az epithelialis sejt apoptózist, a gyulladásos sejtek infiltrációját és a szöveti morfológia változásait, valamint a tüdőfibrózissal kapcsolatos jelátviteli molekula aktiválását és kollagént, tenascin-C-t és ASMA-expressziót.
https://www.researchgate.net/publication/5647433_Antifibrotic_properties_of_caveolin-1_scaffolding_domain_in_vitro_and_in_vivo

Erőteljesen csökkenti a szervezet szintű gyulladást, CRP-t, triglicerid- és koleszterin-szintet, fájdalomérzetet, lipidperoxidációt, vérnyomást, ödémát, depressziót, számos daganatos megbetegedés kockázatát, gyomor- és vastagbélfekély tüneteit és kockázatát. Ezeken felül nagyon erős antioxidáns, és fokozza az inzulinérzékenységet is!

A Celebrex, népszerű non-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszer. A Celebrex az úgynevezett nem-szteroid gyulladásgátló gyógyszerek csoportjába, annak is egy specifikus alcsoportjába, a szelektív ciklooxigenáz-2 (COX-2) gátlók közé tartozik. Szervezetünk úgynevezett prosztaglandinokat termel, amely vegyületek fájdalmat és gyulladást okozhatnak. Bizonyos betegségekben, mint a reumás ízületi gyulladás és ízületi gyulladások esetén, a szervezetben fokozódik a prosztaglandinok termelődése. A Celebrex úgy hat, hogy csökkenti ezen prosztaglandinok termelődését, és ezáltal enyhíti a fájdalmat és a gyulladás mértékét. A vizsgálatok során a kurkumin a gyógyszer anti-tumor és gyulladáscsökkentő hatását erősítette és csökkentette a mellékhatások előfordulási gyakoriságát is (pl. szívinfarktus, stroke).

Gyulladás csökkentő
A Kurkumin különösen hatékony gyulladáscsökkentő a következő betegségeknél: ízületi gyulladás (arthritis), ízületi gyulladás (osteoarthritis), reumás jellegű ízületi gyulladás (rheumatoid arthritis), heveny fertőzések. Egy klinikai kísérletben a kurkumin gyulladás gátló hatását összehasonlították az elterjedt gyulladás gátló gyógyszerével, a fenilbutazonéval. Azt találták, hogy a reumás jellegű ízületi gyulladással bajlódó embereknél a kurkumin ugyanolyan jótékony hatású volt, mint a gyógyszer, de az utóbbi káros mellékhatásai nélkül.
A kurkuma minden gyulladásos rendellenesség és autoimmun állapot esetén hasznos. Szerepet játszhat az Alzheimer- kór megelőzésében és kezelésében. Néhány állatkísérlet kimutatta, hogy a kurkumin blokkolta az Alzheimer-kórra jellemző plakk kialakulását és felhalmozódását. A kurkumin előnyös lehet a mellrák kezelésében, ha önmagában és rákos kezelésben használják, hagyományos terápiákkal kombinálva, mivel gátolja az emlő ráksejteket és elnyomja a tumor növekedését kevesebb mellékhatással. A kurkuminnal végzett klinikai vizsgálatoknak ígéretes eredményei vannak a biztonságosságával, tolerálhatóságával, nem toxicitásával és hatékonyságával kapcsolatban. A kurkumint számos országban alkalmazták különböző orvosi kezelésekre, és képes arra, hogy több, az emlőrákkal kapcsolatos jelátviteli utat irányítson. A gyógynövény biztonságos és ígéretes molekulát jelent a rák és más betegségek kezelésére.
Az allopátia a betegség kezelésének olyan módja, melyben olyan eszközöket és módszereket használnak, amelyek a betegséggel ellentétes hatásokat (tüneteket) váltanak ki, így ellensúlyozzák a probléma tüneteit.
Elizabeth Thompson Kurkumin - mellrák terápiás szer, hogy az allopátiás kezeléseket helyettesítse
Tény, hogy a vizsgálatok kimutatták, hogy a Curcumin gyengébb, de hatékonyabb, mint a gyakori gyógyszerek, mint például az aszpirin, az ibuprofen és a diklofenak a gyulladás kezelésében és a fájdalom csökkentésében.

Ahhoz, hogy a kurkumin hatékony egészségügyi előnyeit élvezhessük, magas színvonalú kiegészítőt kell szereznünk a tudomány által tesztelt adagokkal és a maximális biológiai hozzáférhetőséggel, különben csak a pénzt pazaroljuk.
http://novasolcurcumin.com/wp-content/uploads/2014/10/NovaSOL-Curcumin-Clinical-Study.pdf

Kurkumin étrend kiegészítő fejlesztése

A Bio-Curcumin®
A Bio-Curcumin® önmagában is rendkívül hatásosan emeli a vér kurkumin-szintjét, és képes átjutni a vér-agy-gáton is, ahogy azt a fenti kutatások egyértelművé teszik. Tovább fokozták a hatékonyságát, ugyanis további felszívódást segítő módszerekkel kombinálták: A fejlesztett termék a Bio-Curcumin® mellett nagy mennyiségben tartalmaz kurkuma-esszenciaolajat, gyömbér-kivonatot, gyömbér-esszenciaolajat és BioPerine®-t is. Nem ismert más olyan termék, amelyik a kurkuma összes létező felszívódását segítő lehetőségét együtt hordozná.
A kurkuminoidokat kurkuma-illóolaj egy speciális (magas aromás turmeron-tartalmú, hőhatás és vegyszerek nélkül kinyert) változatával elegyítik, majd ezt a speciális illóolaj-kurkuminoid-komplexet mikronizálják, azaz gyakorlatilag egy teljes hatóanyag-spektrumú kivonatot állítanak elő. Ezt Bio-Curcumin® és BCM-95® néven szabadalmaztatták.
Összehasonlították ezt a piperin-lecithin-kurkumin komplexével (azaz az eddigi fokozott felszívódást jelentő módszerekkel), és kiderült, hogy még ahhoz képest is több mint 6-szor több kurkumint volt képes a kísérletben részt vevő emberek vérébe juttatni! Ez nemcsak egyszerűen a kurkumin felszívódását javítja ilyen nagy mértékben, hanem a kurkuma-illóolaj turmeron-komponenseinek antioxidáns- és gyulladáscsökkentő hatásaival is rendelkezik! Nemrégiben Alzheimer-kóros, rheumatoid és osteoarthritises betegeknél is igazolták a Bio-Curcumin® rendkívüli hatását. Ez annak bizonyítéka, hogy valóban bejutott a véráramba (és így az ízületekhez is), sőt a vér-agy-gáton is át kellett hogy jusson az agyba (Alzheimer).

Curcumin 46XTM

A Curcumin 46XTM egy saját technológiájú UltraSOLTM technológiát használ, amely fokozza a kurkumin biológiai hozzáférhetőségét és növeli a zsírban oldódó összetevők víz-diszpergálhatóságát. Egy tanulmányban, amely a Curcumin 46XTM kurkumin biológiai hozzáférhetőségét vizsgálta a nem formált curcumin és más versengő formulázási technológiák ellen, a Curcumin 46XTM 46-szor nagyobb biológiai hozzáférhetőséget mutatott (a teljes curcuminoidok növekedése alapján), mint a curcumin egyedül, és lényegesen biológiailag hasznosabb, mint a többi fokozott kurkumin készítmények.
Egy 12 főből álló vizsgálatban az alanyok különböző napokban különböző kurkuminformátumokat fogyasztottak, és meghatározott időpontokban vér vettek, hogy meghatározzák a teljes kurkuminoidok és kurkumin vegyületek vérplazma-koncentrációit. úgy találtuk, hogy a Curcumin 46XTM készítmény lenyelése megfelel a plazma kurkuminoidok sokkal magasabb szintjeinek, mint bármely más mért készítmény. A Curcumin 46XTM összes curcuminoidja 46-szor nagyobb volt, mint a standard curcumin 1-ben.
http://app.specialtynutrition.com/curcumin-46x/detail

CurcuWIN
A CurcuWIN szintén jelentősen több biológiai hozzáférhetőséget jelentett, mint más továbbfejlesztett formák. Ráadásul a közelmúltban úttörő FloMeD-ben (Flow Mediated Dilation és Curcumin) a CurcuWIN-nek bizonyult, hogy segíti az egészséges véráramlást és keringést alacsony dózisban.
https://www.nutraceuticalbusinessreview.com/news/article_page/CurcuWIN_highly_bioavailable_curcumin_
obtains_selfaffirmed_GRAS/122268 21-Oct-2016

Bio-Kurkumin BCM-95® 
Bio-Kurkumin BCM-95® egy szabadalmaztatott speciális kurkuma kivonat, amelynek véráramba történő felszívódása jelentősen nagyobb, mint a hagyományos kurkuma kivonatoké, ezáltal a gyulladás csökkentésében és ízületek védelmében hatékonyabban fejti ki hatását. (további információ: humán klinikai vizsgálat a BCM95® felszívódásáról)
Ízületi problémák csökkentése, megszűntetése Egy 2012-es vizsgálatban középsúlyos reumás ízületi fájdalmakban szenvedők egy csoportja 2x50 mg diklofenák hatóanyag-tartalmú gyulladás- és fájdalomcsökkentő, erős hatású gyógyszert kapott, míg a másik csoport 2x500 mg Bio-Curcumin®-t. A Bio-Curcumin®-t szedő csoport állapota lényegesen többet javult és a fájdalmuk is jobban csökkent, mint az erős gyógyszert szedő csoporté. Ez azért is érdekes, mert míg a gyógyszernek direkt fájdalomcsillapító hatása van, addig a Bio-Curcumin® fájdalomcsillapító hatása a probléma okának enyhülésével magyarázható csak. Egy másik, 2011-es vizsgálatban egy Bio-Curcumin®-t és BosPure® tömjén-kivonatot tartalmazó készítmény hatását igazolták porckopásos ízületi fájdalomban szenvedő betegeken.
Középsúlyos ízületi gyulladásban szenvedő betegek egyik csoportja 2 hétig egy erős fájdalom csillapítót szedett: napi 2x50mg diclofenac-ot (A Voltaren és Cataflam hatóanyaga, a 2x50mg megegyezik napi 2db Cataflam tablettának, ami igen komoly dózis!)
A másik csoport napi 2x500mg Bio-CurcuminŽ-t szedett. A Bio-CurcuminŽ-t szedő csoport eredményei jobbak vagy megegyezőek voltak méghozzá mellékhatás nélkül! Külön érdemes kiemelni, hogy még az ízületi fájdalmak is ugyan úgy enyhültek, mint a diclofenac fájdalomcsillapítót szedő csoportban, ami azért érdekes, mert a kurkuma nem direkt fájdalomcsillapító mégis jobban teljesített a BioCurcuminŽ, mint az igen erős fájdalomcsillapító. Azt is érdemes megjegyezni, hogy míg a diclofenac azonnal hat fájdalomra, addig a kurkuma hatóanyagai 2hét után kezdenek csak el igazán hatni. A kísérlet pedig csak 2 hétig tartott. Mi lett volna az eredmény, ha több hónapig tart a szedése? Ez a kísérlet remekül bizonyítja, hogy a Bio-CurcuminŽ szájon át szedve is jelentős mennyiségű kurkumint képes a véráramba juttatni! (Hiszen az ízületekhez csak a vérárammal juthat el a kurkumin)
A BioCurcuminŽ szedése Alzheimer-kóros betegekre szintén jó hatású volt, segített csökkenteni az amiloid-plakkok mennyiségét az agyban. Ez azt is igazolja, hogy nem csupán a véráramba, de az agyba is képes a szájon át szedett Bio-CurcuminŽ kurkumint juttatni!

Turmeron
A kurkuma egy másik hatóanyaga, a turmeronok szintén fokozzák a kurkuminoidok fölszívódását és szövetekbe jutását. Sőt! A turmeronok maguk is hasonló antioxidáns, gyulladáscsökentő és rákellenes hatással rendelkeznek, mint a kurkuminoidok. A turmeronok kutatása még gyermekcipőben jár, de nagyon ígéretesek. A normál kurkuma-kivonatok nem tartalmaznak turmeronokat csak kurkuminoidokat. A kurkuma ún. szuperkritikus kivonata tartalmazza csak a megfelelő turmeronokat jelentős mennyiségbe. A szuperkritikus kivonatolás egy vegyszermentes, hőhatás nélküli eljárást jelent, ahol kizárólag a levegőből származó sűrített szén-dioxidot használnak föl a hatóanyagok kinyerésére.

Gyömbér (gingerolok)
A gyömbér csípős hatóanyagai, a gingerolok szintén fokozzák a kurkumin fölszívódását a feketebors-kivonathoz hasonlóan, azonban a gingerolok maguk is hasonló hatásúak, mint a kurkumin, különösen a gyömbér illóolajaival együtt (a kurkuma és a gyömbér rokon növények). A gyömbér ilyen teljes spektrumú kivonatai, melyek nem csak gingerolt, de gyömbér-illóolajat is tartalmaznak, a kurkumához hasonlóan hatásosak ízületi gyulladás esetén.
A Magyarországon és Európában kapható legtöbb kurkuma-készítmény csak magát a kurkuma-port tartalmazza kapszulázva vagy tablettázva, ami sejthetjük mennyit ér…. A jobb készítmények 95%-os kurkuminoidokra standardizált kurkuma-kivonatokat tartalmaznak, melyek szintén nem képesek szájon át szedve az emésztőrendszeren kívül bármilyen szövethet eljuttatni hatóanyagokat és turmeonokat, illóolajakat sem tartalmaznak. Sajnos sok olyan 95% kurkumin tartalmú készítmény is van, melyek szintetikusan előállított kurkumint tartalmaznak, nélkülözve a természetes kurkuminoidok megfelelő arányát.

Bio-CurcuminŽ+ és Bio-CurcuminŽ+ Forte

Bio-CurcuminŽ+ és Bio-CurcuminŽ+ Forte  ténylegesen fölszívódik és a kurkuma gyökér minden hatását érvényesíteni tudja. 1db Bio-CurcuminŽ+ Forte kapszula hatása fölér minimum 2450mg 95% kurkuminra standardizált kurkuma-kivonattal, illetve 5dkg, azaz 50g (50ezer mg) kurkuma gyökér porral, ami 50-100db sima kurkuma gyökérport tartalmazó készítménnyel egyezik meg!
A Bio-CurcuminŽ+ Forte termék 1db kapszulája közel 2x annyi teljes spektrumú kurkuma-hatóanyagot tartalmaz, mint a Bio-CurcuminŽ+ termék 1db kapszulája.
https://nulife.hu/Nature-Vitality-Bio-Curcumin-Forte- 60db-kapszula?utm_source=depo&utm_medium=
Nature & Vitality Bio-Curcumin + Forte 60db kapszula
https://www.paleocentrum.hu/en/spd/5999895398553/Bio-Curcumin-Forte-60-db-NatureVitality

Óvatosságra intenek
Néhány kurkumin készítmény piperint is tartalmaz, ami növelheti a kurkumin biológiai hozzáférhetőségét az anyagcsere gátlásával . A piperin azonban befolyásolhatja a gyógyszerek anyagcseréjét is. A kurkumin optimális dózisai rák kemoprevention vagy terápiás célokra nem kerültek megállapításra. Nem világos, hogy a 3,6 g-nál kevesebb napi dózis biológiailag aktív-e emberben Az üres gyomorban bevitt kurkuminoid tartalmú kiegészítők gasztritist és peptikus fekélyt okozhatnak (108) .

Irodalom