Metabolikus szindróma. Diabéteszes Neuropátia


Válasz Olvasómnak 70. szám



Kedves Olvasó írta

Metabolikus szindrómám van hogyan fogyhatnék,meg a neuropátiától zsibbad főleg a lábam ,de más is,mit lehetne tenni?


Válasz

1./  Metabolikus szindróma

Nemzetközi Diabétesz Szövetségnek (IDF)  meghatározása szerint a metabolikus szindróma (MS) egy civilizációs betegség,

 


A derék-csípő arány megállapítása: Normális testtömegű személynél (balra) a derék kerületét a legvékonyabb résznél mérik, míg elhízott emberek esetében (jobbra) kb. 2,5 cm-el a köldök felett. A bal oldali személynél a csípőkerületet a legszélesebb ponton mérik, míg a jobb oldali személynél a combcsont nagytompori részénél A jobb oldali képen látható személy csal, mivel lábait nem zárta össze, ami magasabb csípőkerületet ad ki.


A normális arány a következő: a nőknél 0,7, férfiaknál 0,9 a derék-csípő arány 



A témában ajánljuk Dr. Halmos Tamás "Metabolikus szindróma - Az összetett anyagcserezavar megelőzése és kezelése" című könyvét, a SpringMed Kiadó gondozásában, mely megrendelhető a kiadó webáruházában!



Az említett kóros állapotokat együttesen "halálos négyes" névvel is illetik, melyek közül mindegyik kezelésre szorul, együttes jelentkezésük pedig bizonyítottan évtizedekkel csökkenti az életkilátásokat. Ha az egyik tünet már megjelenik, nagy a valószínűsége, hogy idővel a többi is követi.


A metabolikus szindróma tünet együttest négy rizikófaktor okozza:


Ezeknek a betegségeknek a kialakulásához főként a mozgásszegény, stresszes életmód, valamint a helytelen táplálkozás vezet.


Mivel az MS megfelelő életmódváltással jól uralható, minél hamarabb érdemes változtatni, hosszú távon ugyanis nehezen gyógyítható, vagy esetleg maradandó károsodással járó kórképek fenyegetnek bennünket (érelmeszesedés, szívinfarktus, stroke). 


Változtasson az életmódján, nevezetesen:



Fogyókúrás klinikámon az elhízottság, a II-es típusú cukorbetegség és a metabolikus szindróma kezelésére az alapétrend az alacsony szénhidráttartalmú étrend." mondja Dr. Eric Westman, a Duke Egyetem Egészségügyi Központ Életforma Klinikájának igazgatója,


National Cholesterol Education Panel hivatalosan meghatározta a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásához vezető kockázati tényezőket:

túlzott kalória bevitel elhízáshoz vezet, az elhízás metabolikus szindrómát okoz, a metabolikus szindróma talaján kialakul a cukorbetegség, a szívbetegség - és a rák. 


Az elhízottság a metabolikus szindróma kezdete Metabolikus szindrómáról akkor beszélhetünk, ha az alábbi tünetek közül legalább három fennáll:


A vércukorszint normálisan 3,9-6,1 mmol/l között mozog éjszakai koplalás után.
Emelkedett éhomi vércukorszintről beszélünk, amikor az éhomi vércukorszint enyhe emelkedettséget mutat, 6,1-6,9 mmol/l, de a cukorterhelési vizsgálat 2 órás értéke (vagyis cukrot tartalmazó folyadék ivása után 2 órával) a normál tartományon belül marad.

http://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/kronikus_panaszok/cikkek/
amit_a_vercukorszintrol_tudni_kell/20040517102021

Ebből a felsorolásból a felnőtt lakosság kb. egynegyedénél fennáll három vagy annál több tünet. Photo: http://www.vitalitasprtal.com




A nem kezelt metabolikus szindróma a szív- és érrendszeri megbetegedések (koszorúér-betegség, stroke) és 2-es típusú cukorbetegség veszélyét rejti magában.


Stroke

A stroke kifejezés azt jelenti, hogy az agyállomány egy része oxigénhiány miatt hirtelen elhal. Iszkémiás (vértelen) stroke esetén az érintett terület vérellátása csökken vagy teljesen megszűnik, melynek hátterében az erek elmeszesedése vagy rögösödése állhat.

A stroke ismétlődésének legfontosabb rizikófaktora maga a megelőző stroke vagy TIA, ezért nem kérdés, hogy TIA esetében a beteget azonnal át kell vizsgálni, mert carotis szűkület, embóliaforrást jelentő carotis plakk., szívritmuszavar derülhet ki.

Magyarázat

A TIA előjele a stroke-nak az átmeneti keringési zavar (tranziens iszkémiás attak - TIA). A TIA egy agyterület viszonylag rövid keringészavarát jelenti, amely még nem vezet érdemleges sejtpusztuláshoz. A TIA tünetei azonosak a stroke-éval, de rövidebb ideig állnak fenn, néhány perctől 24 óráig, ezt követően megszűnnek. A TIA kiszámíthatatlan időközönként ismétlődhet is. A TIA jelzi, hogy az agy keringése rossz állapotban van, melynek eredményeként a későbbiekben stroke alakulhat ki. Azok a betegek, akiknél TIA alakult ki, sokkal nagyobb valószínűséggel fognak stroke-ot kapni, mint azok, akiknél nem.

http://www.webbeteg.hu/cikkek/stroke/22/a-stroke-es-tunetei



Diabéteszes Neuropátia


A diabéteszes neuropátia a cukorbetegség egyik szövődménye, amelynek a hátterében alapvetően két okot feltételeznek:


A végtagokban okoz érzészavart és érzésvesztést, neuropátiás fájdalmat. Áttételesen ez a jelenség az egyik oka annak, hogy cukorbetegeknél komoly problémát okozhat az úgynevezett diabéteszes láb.


Kialakulása

Jelenleg úgy tűnik, hogy a neuropátia kialakulása nem áll egyértelmű összefüggésben sem a cukorbetegség fennállásának időtartamával, sem pedig annak súlyosságával. Ez alapján feltételezhető, hogy kialakulásában komoly szerepet játszik az egyéni érzékenység. Hiába kezelik a cukorbetegséget, a neuropátia kialakulása akkor sem előzhető meg biztosan. Egyedül az valószínűsíthető, hogy a kezelt és karbantartott cukorbetegeknél kisebb eséllyel alakul ki ez a probléma.

 

Cukorbetegség esetén 50-60 %-os  eséllyel alakul ki diabéteszes neuropátia, az arány pedig a korral még inkább emelkedhet.

Magyarországon az érintettek száma 400 ezer körülire tehető, ami a 800 ezer cukorbetegnek nagyjából a fele.


Tünetei

A diabéteszes neuropátia első tüneti általában a lábon jelentkeznek, annak is a legtávolabbi pontján, a lábujjakon, majd a károsodás onnan halad felfelé. Ugyanez a helyzet a kézzel is: általában ott is az ujjvégeken jelentkeznek először a tünetek, onnan haladnak a váll felé. A probléma idővel általában mind a négy végtagot érinti.


Önmagában a cukorbetegség kezelése nem szünteti meg a diabéteszes neuropátiát, még akkor sem, ha a beteg vércukorszintjét jól karban tartják. A probléma kezelésére léteznek olyan speciális gyógyszerek, amelyeket cukorbetegek abból a célból szedhetnek, hogy kevésbé okozzon náluk problémát a diabéteszes neuropátia. 


A diabéteszes neuropátia nem gyógyítható, csak karban tartható, lefolyása lassítható, illetve a vele járó fájdalmak enyhíthetők. Tüneti kezelésre akkor is szükség van, ha a vércukorszint amúgy normalizálódott.


 A cukorbeteg láb jellemző kezdeti tünetei a következők:

  1. a bőrön egyre gyakrabban megjelenő gyulladások, hámlások és a bőr viszketése,
  2. a talpon vagy az ujjak talpi felszínén megjelenő bőrkeményedések (kóros nyomáspontok), amelyek kisebesednek
  3. kis sebek megjelenése a lábujjakon az ízületek felett, a talpon
  4. a lábak lógatásakor a bőr kékes-vörösen elszíneződik, felemeléskor pedig elfehéredik
  5. a lábujjak helyzete megváltozik, bütyök alakul ki, az ujjak elferdült állásban rögzülnek
  6. láb érzéketlensége tapasztalható pl. a hangvillával végzett vizsgálat során (neuropátia)
  7. zokniszerűen jelentkező égő érzés a lábakon, a lábujjak zsibbadása
  8. a körmök alatt és az ujjakon bevérzések alakulnak ki
  9. a járás bizonytalanná válása, majd az egyre gyakoribb megbotlások és elesések. A nem megfelelő ízületi helyzetérzékelés és az izmok gyengülése ügyetlenné, bizonytalanná, és széles alapúvá teszi a járást.
    dr. Vida Zsuzsanna PhD neurológus főorvos
  10. megváltozik a lábujjaink mozgása: az ízületek merevvé, az ujjak mozgása korlátozottá válik, és a lábujjak teljes kinyújtása lehetetlen

11. a körömlemezek feltűnően megvastagszanak


A fájdalmas neuropáthia férfiaknál gyakoribb. A fájdalom hirtelen alakul ki, égő, szúró, görcsös jellegű. Éjszaka ez a fájdalom is fokozódik. A járkálás, hideg jó hatású. Általában a panaszok a vércukorszint rendezésével fokozatosan mérséklődnek, megszűnnek
http://www.webbeteg.hu/cikkek/diabeteszes_neuropatia/6068/a-diabeteszes-neuropathia



A kedves Olvasó azt kérdezi  Mit lehet tenni?

Mint fentebb írtam nem gyógyítható csak lassítható illetve enyhíthetők a tünetek  Mivel én nem vagyok orvos, ezért gyógyszert nem is ajánlhatok. Ennek ellenére javasolhatom, hogy mielőbb keresse fel az angiológus és/vagy neurológus szakorvost. Panaszaira a Thiogamma 600 filmtabletta  kedvező lehet

Ez a gyógyszer sok anyagcsere-folyamatot befolyásol


Az alfa-liponsav vagy tioktánsav (képlet)  bioaktív vegyület. Kémiai szempontból kéntartalmú heterociklusos, karbonsav. Majdnem minden 

mitokondriumban megtalálható.

A szokásos napi adag 1 filmtabletta Thiogamma oral 600 mg (600 mg alfa-liponsavnak felel meg), melyet kb. 30 perccel a napi első étkezés előtt kell bevenni. Ha étellel veszi be a tablettáit, romolhat az alfa-liponsav átjutása a vérbe és a gyógyszer nem fog hatni.
A Thiogamma oral 600 mg filmtablettát egészben, elegendő mennyiségű vízzel, éhgyomorra kell bevenni.


Időskori cukorbetegségben szenvedőkkel végzett tudományos kísérletek bebizonyították, hogy a naponta használt 600 mg vagy annál nagyobb mennyiségű alfa-liponsav jelentősen támogatta az egészséges vércukorszint fenntartását

 

Ellent mondó közlések

A hatás biztosítására célszerű  a beteg tájékoztatóban leírt figyelmeztetések szerint eljárni  (ZsB)

 

Ezt  a gyógyszert az alábbiak kezelésére használják:

cukorbetegség által előidézett  idegkárosodás okozta fájdalom és érzés zavar esetén  nevezetesen

Megjegyzem, hogy ezek a szimptómák a lábakon majd a későbbiek során a kezeken  jelentkeznek. Mivel a gyógyszer mellékhatásokkal is jár ezért a szedését kezelő orvosával kell megbeszélnie.


Hatás növelés: alfa-liponsav (Thiogamma) + Acetil-Karnitin 

Az alfa-liponsav segít a sejteknek az inzulin vércukorszintet csökkentő hormon felvételében. Időskori cukorbetegségben szenvedőkkel végzett tudományos kísérletek bebizonyították, hogy a naponta használt 600 mg vagy annál nagyobb mennyiségű alfa-liponsav jelentősen támogatta az egészséges vércukorszint fenntartását [11,12].


Felhasználás: ha a két vegyületet külön,  és nem egy kapszulában szedi

Thiogamma + Acetil karnitin 600 és 2x 500 mg kapszula Ezzel a Thiogamma : Karnitin : arány: 0,6 szemben a YIYA termékkel (táblázat)   ahol ez az arány 0,67

http://www.yiya.hu/images/termekek/02-alfa-liponsav-osszetetel-kapszula-tabletta.jpg



Állatokon végzett kísérletek kimutatták, hogy alfa-liponsavval kombinálva a fiatal sejtek szintjére regenerálja az öreg sejtek mitokondriális anyagcsere folyamatait, segíti a szervezet energiatermelését, a fizikai aktivitást, a szellemi funkciót, a szív és immunrendszer optimális működését

Liu J., Neurochem Res., The Effects and Mechanisms of Mitochondrial Nutrient a-Lipoic Acid on Improving Age-Associated Mitochondrial and Cognitive Dysfunction: An Overview, 2008 Jan;33(1):194-203. Epub 2007 Jun 29.


[11] Jacob S, Henriksen EJ, Schiemann AL, et al. Enhancement of glucose disposal in patients with type 2 diabetes by alpha-lipoic acid. Arzneimittelforschung. 1995 Aug;45(8):872-4.

[12] Konrad T, Vicini P, Kusterer K, et al. alpha-Lipoic acid treatment decreases serum lactate and pyruvate concentrations and improves glucose effectiveness in lean and obese patients with type 2 diabetes. Diabetes Care. 1999 Feb;22(2):280-7.


Németországban orvosok használják a kórosan magas vércukorszint káros szövődményének, az idegirritációval járó problémák kiegészítő kezelésére, amely végül a végtagok érzéketlenné válását okozhatja. Az idegkárosodás attól lehet, hogy a megemelkedett vércukorszint miatt idegsejteket támadó szabadgyökök keletkeznek [9,10,13,18,19].


[9] Packer L, Witt EH, Tritschler HJ. alpha-Lipoic acid as a biological antioxidant. Free Radic Biol Med. 1995 Aug;19(2):227-50.

[10] Ziegler D, Ametov A, Barinov A, et al. Oral treatment with alpha-lipoic acid improves symptomatic diabetic polyneuropathy: the SYDNEY 2 trial. Diabetes Care. 2006 Nov;29(11):2365-70.

[13] Ziegler D, Gries FA. Alpha-lipoic acid in the treatment of diabetic peripheral and cardiac autonomic neuropathy. Diabetes. Sep 1997;46 Suppl 2:S62-6.

[18]  http://www.pdrhealth.com/drug_info/nmdrugprofiles/nutsupdrugs/alp_0159.shtml. Accessed July 16, 2007.

[19] Elérhető: http://lpi.oregonstate.edu/infocenter/othernuts/la/. Accessed July 16, 2007.


A kutatási eredmények szerint jótékonyan védik az agysejteket az elégetlen vérellátás okozta agykárosodással szemben [21,22,23].


[21] Manda K, Ueno M, Anzai K. Memory impairment, oxidative damage and apoptosis induced by space radiation: Ameliorative potential of alpha-lipoic acid. Behav Brain Res. Mar 5 2008;187(2): 387-95.

[22] Bharat S, Cochran BC, Hsu M, Liu J, Ames BN, Andersen JK. Pre-treatment with R-lipoic acid alleviates the effects of GSH depletion in PC12 cells: implications for Parkinsons disease therapy. Neurotoxicology. 2002 Oct;23(4-5):479-86.

[23] Suh JH, Wang H, Liu RM, Liu J, Hagen TM. (R)-alpha-lipoic acid reverses the age-related loss in GSH redox status in post-mitotic tissues: evidence for increased cysteine requirement for GSH synthesis. Arch Biochem Biophys. 2004 Mar 1;423(1):126-35.


A magas vércukorszint által okozott anyagcsere károsodások mérséklésében jó hatásúak a különböző B-vitamin származékok.

 

 

A képződő káros szabadgyökök ellen antioxidánsok használhatók. 

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/diabeteszes_neuropatia/6068/a-diabeteszes-neuropathia


Az ALC javítja az inzulin választ

Por alakban is kapható vagy a kapszula szétbontásával vízbe feloldani. Javasolt napi adag: egy csapott mokkáskanál (1500mg)

1 ml-es csapott mérőkanál=600mg (Acetil-L-karnitin)

Vízben, folyadékban elkeverve vagy kapszulázva reggel ébredés után éhgyomorra.


A diabéteszes neuropátia tünetei lehetnek többek között:

Bővebben: http://cukorbeteglettem.hu/szovodmenyek/diabeteszes-neuropatia-a-cukorbetegseg-idegkarosito-hatasai.html#ixzz4ZdK2mKdO


Vizsgálat

A szakemberek javaslata alapján évente legalább egyszer ajánlott a neuropátiás szűrővizsgálat elvégzése. Akiknél már megállapították a perifériás neuropátiát, azoknál gyakoribb ellenőrzés szükséges. Az átfogó vizsgálat kiterjed a láb bőrére, izmaira, csontozatára, vérkeringésére és az érzékelésére, amelyet többféle eszközzel végeznek:

http://cukorbeteglettem.hu/szovodmenyek/diabeteszes-neuropatia-a-cukorbetegseg-idegkarosito-hatasai.html#ixzz4ZdLLwdcJ


Kalibrált hangvilla

A szenzoros neuropátia kialakulásának első figyelmeztető jele lehet a vibrációérzet csökkenése. Ennek megállapítására a kalibrált hangvilla szolgál, amelyet egy mérésre szolgáló skála különböztet meg egy normális hangvillától. A vizsgálat során a villát rezgésbe hozzák, majd a beteg kezén vagy lábán egy csontra helyezik. A beteg szól a vizsgálatot végző személynek, amikor nem érzi már a rezgést, a vizsgáló ekkor leolvassa a 8 fokú skálán szereplő értéket. Ha ez az érték 6-os, akkor fennáll a szenzoros neuropátia gyanúja, ha 5-ös vagy annál alacsonyabb, akkor biztosra vehető a betegség jelenléte.


Neurometer

Érzékenyebb, de egyúttal költségesebb is a Neurometerrel végzett vizsgálat, amely során az áramérzet küszöbértékét határozzák meg. A vizsgálat bőrön keresztül történő elektromos ingerlés során az áramérzet küszöbérték (Current Perception Threshold: CPT) meghatározásán alapul. Az áramerősséget fokozatosan addig növelik, amíg a vizsgált személy az impulzust megérzi, majd arra a szintre csökkentik, amelyen már nem vált ki áramérzetet. A vizsgálatot mind a felső, mint az alsó végtagon három különböző frekvencián (2 kHz, 250 Hz, 5Hz) végzik.

Használata során 1 cm átmérőjű elektródapárokat helyeznek el a mutatóujjon vagy az öregujjon kétoldalt szimmetrikusan, és kisfeszültségű, egyenáramú elektromos ingert alkalmaznak. Az áramerősséget fokozatosan addig emelik, amíg a vizsgált személy az ingerlést megérezi. A vizsgálatot a felső és alsó végtagon három különböző frekvencián végzik. A műszerrel a neuropathia korai és késői stádiuma is kimutatható.


Neurometer®CPT® electrodiagnostic devices provide painless automated neuro-selective evaluations of both myelinated and unmyelinated fiber function. The evaluation maps neuropathies, radiculopathies and other sensory pathologies.  It detects both painless and painful impairments as well as sub-clinical nerve dysfunction.

http://www.neurotron.com/products.html


Kezelés

Lábápolás

A neuropátiában szenvedőknek különleges figyelmet kell fordítaniuk a lábápolásra. A lábfejben lévő idegek a test leghosszabb és a neuropátiában leginkább érintett idegei. A lábfejben kialakult érzékvesztés azt jelentheti, hogy a gyulladások és a sérülések nem érzékelhetők, így elfekélyesedhetnek vagy elfertőződhetnek. A keringési zavarok szintén növelik a lábon kialakuló fekély kockázatát.

Cukorbetegek kórházi felvételére a fejlett országokban a leggyakrabban lábszövődmények miatt kerül sor. A legtöbb amputációt talpi fekély előzi meg. Napjainkban a diabéteszesekben történt alsó végtagi amputációk 85%-át tartják megelőzhetőnek. Magyarországon évente 3-4000 cukorbeteg lábát amputálják, bár neuropátás eredetű amputációnak nem lenne szabad előfordulnia. (IDF, 2005)

Forrás: NIDDK, 2009. február

http://cukorbeteglettem.hu/szovodmenyek/diabeteszes-neuropatia-a-cukorbetegseg-idegkarosito-hatasai.html#ixzz4ZdOSGuLT

 http://www.webbeteg.hu/cikkek/cukorbetegseg/6785/diabeteszes-lab


 

Lökéshullám terápia

A lökéshullámok olyan, nagy erejű hanghullámok, amelyek a bőrön keresztül továbbítanak energiát a kezelt területre. A speciális Swiss DolorClast® lökéshullám terápiás készülék által keltett hanghullámok vérbőséget okoznak a kezelt területen, így a szervezet öngyógyító mechanizmusa felgyorsul.

A speciális lökéshullám terápia 80%-os eredményességgel alkalmazható az alábbi problémák esetén:



Ezek a tünetek többnyire összefüggenek egymással, és a talpi inak, izmok megerőltetéséből adódnak. A megerőltetést okozhatja a súlyfelesleg vagy az intenzív, esetleg bemelegítés vagy a futás utáni nyújtás nélkül végzett sportolás, esetleg az álló munka is.

Teniszkönyök, golfkönyök és vállfájdalom panaszára is eredményes gyógyulást nyújt  a lökéshullám.

Mindhárom adódhat a túlerőltetésből (pl. sport) vagy a helytelen eszközhasználatból pl. munkavégzés, számítógépezés során.

Egyes csípőtáji fájdalmak és sportsérülések, pl. izomhúzódás, izomszakadás és ugró térd problémájának gyógyításában is kiváló eredménnyel alkalmazható.

http://www.harmonia-centrum.hu/lokeshullam-terapia

http://www.bmm.hu/kezelesek/lokeshullam-terapia?gclid=COWJs8CXvdICFUO3GwoduDULjA


Diabéteszes neuropathia a lábakon


Kóros nyomáspont kialakulhat az újjakon. Az elszarusodott réteg közepén  keletkezik a seb





Ideg károsodás miatt az 5. ujj gyulladt  A bőr hámlását az állandó dörzsölés okozza


 



A láb izmait nem megfelelően mozgatják a károsodott idegek, ezért az ujjak egymáshoz nyomódnak, az I. ujj kóros állásba rögzül, „bütyök” alakul ki.



 


Az izmok kóros beidegzése miatt az ujjak „kalapácsállásban” vannak.

 















 

 

 

A kis erek károsodnak és a cipő szorítása miatt  pontszerű vérzések keletkeznek


















http://sebkezeles.com/kronikus-sebek/cukorbeteg-lab/?gclid=CKGn1Mvmv9ICFYeVGwodLfAGMg#iLightbox[gallery-rw-1]/null