Resveratrol. Szedjem, vagy mégsem? - Válasz olvasóimnak 9. rész



Kérdés: Mellrák műtét után a Resveratrol étrend kiegészítő
                  szedhető-e?


Felkérő levél:

Nagyon érdekes a cikk a rezveratrollal kapcsolatban, de egymásnak ellentmondò informàciókat tartalmaz. Az egyik mondatban azt olvasom, hogy azok a nők, akiknek ösztrogén függő mell ràkjuk, petefészek ràkjuk volt, ne szedjenek rezveratrolt. Néhàny sorral lejjebb pedig mellràk-ellenes hatàsàt dicsérik. Most akkor melyik az igaz? Engem kifejezetten érdekel a rezveratrol, több ismerősöm is szedi, az utóbbi időben jó reklámot kapott es divat is lett. Engem viszont 2010-ben mellrákkal műtöttek, és emiatt most nem tudom, hogy javasolt-e, vagy ellen javalt a rezveratrol. Nagyon örülnék egy hiteles tàjékoztatásnak. Köszönettel, üdvözlettel „


Válasz

A Resveratrolról szóló korábban írt dolgozatomban http://www.nelegybeteg.hu/tanulmany-resveratrol.php számos részletet nem ismertettem, nem terhelve ezzel az olvasókat. Minthogy azonban a dolgozat elolvasását követően konkrét kérdés érkezett hozzám, a téma bonyolultságától el kellett tekintenem, a kérdező kedves olvasó miatt az érdeklődésére tekintettel.

A Resveratrol kapszula formában történő árusításával  hazánkban és külföldön egyaránt sokan foglalkoznak elhallgatva számos bizonytalanságot,  ami  a R hatása körül szakmai körökben a mai napig is terjeng. Ennek oka, hogy a gyártók/forgalmazók elsődleges szempontja  a termék forgalmának növelése, a minél nagyobb profit elérése érdekében.  Ha a sokszor hiányos vagy lakonikus ismertetőjükben még bizonytalanságot is keltenek a potenciális vásárlókban az nem lenne összhangban eredeti üzleti szándékukkal. Számukra az elsődleges cél ugyanis ennek hangoztatása ellenére kevésbé az egészség fenntartása/javítása/visszaszerzése, sokkal inkább  az üzleti érdek diktálta haszon maximalizálása.

Szóval azok a kedves hölgy olvasóknak, akik a Resveratrolnak az emlőrákkal kapcsolatos hatása után érdeklődnek  őszinte szívvel ajánlom az alábbi rövid összefoglaló áttekintést annak ellenére hogy ezen kérdésre egyértelmű pozitív/negatív válasz a mai tudományos ismeretek alapján sem adható. Másrészről  ezen témát sokkal jobban ismerő szakorvos állásfoglalást érdemes kikérni, értelmes magyarázatot adó, adekvát és a kérdező olvasót kielégítő válasz reményében.    .


Resveratrol tulajdonságai

Howitz KT, Bitterman KJ, Cohen HY, et al. Small molecule activators of sirtuins extend Saccharomyces cerevisiae lifespan. Nature. 2003;425(6954):191-196.  (PubMed)


Wilson T, Knight TJ, Beitz DC, Lewis DS, Engen RL. Resveratrol promotes atherosclerosis in hypercholesterolemic rabbits. Life Sci. 1996;59(1):PL15-21.  (PubMed


The results of some animal studies suggest that high oral doses of resveratrol could decrease the risk of thrombosis (clot formation) and atherosclerosis (72, 73), but at least one study found increased atherosclerosis in animals fed resveratrol




A Resveratrol kémiai szerkezete  nagyon hasonló a szintetikus ösztrogénhez, a nem szteroid diethylstilbestrolhoz. (képlet)  Hasonlítsuk össze a R lent bemutatott képletéhez


Ebből arra gondolhatunk, hogy a R úgy viselkedik, mint egy ösztrogén amely bizonyos feltételek mellett  receptorhoz kapcsolódik.





A
transz- Resveratrol



Igen ám, csakhogy más feltételek között. az ösztrogén antagonistaként viselkedhet  (1., 2.) .Egyes vizsgálatok szerint ER+ mellrák sejt esetén R  úgy működik, mint egy ösztrogén agonista.   

Magyarázat

agonistának nevezzük azokat az anyagokat, amelyek valamely receptorhoz kötődnek, és azon biológiai válaszreakciót idéznek elő


A Resveratrol nem egy „szilárd jellem”, minthogy 17beta-estradiol endogén-ösztrogén jelenlétében agonista, de  távollétében antagonistaként működik (3., 4.) Jelenleg úgy tűnik, hogy agonista vagy antagonista  olyan tényezőktől, függ, mint a


Az ösztradiol (17β-ösztradiol) (képlet) egy női nemi hormon. Az ösztrogén onkogénnek tekinthető, mivel fenntart bizonyos ráktípusokat, főként a mellrákot és a méhnyálkahártya rákjait.




-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.





In summary, our results show that resveratrol, a partial ER agonist itself, acts as an ER antagonist in the presence of estrogen leading to inhibition of human breast cancer cells.

Journal of Cellular Physiology

Volume 179, Issue 3, pages 297304, June 1999




„A Resveratrol megelőzheti a mellrákot

„…A Resveratriol kapcsolódik azokhoz a receptorokhoz, amelyekre egyébként ösztradiol kapcsolódna, így akadályozva az ösztradiolt, hogy az rákos sejteket építő mechanizmusoknak küldjön „üzenetet”.

http://peakshop.hu/shop/resveratrol_regeneralo

A kutatás vezetője szerint még további vizsgálatok szükségesek a témában, azonban több okból is érdemes lehet magas resveratrol tartalmú ételeket fogyasztani.


Laboratóriumi vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy a resveratrol előnyösen csökkenti a gyógyszer rezisztencia kialakulását mellrákban. Kutatók ezért most vizsgálják a két vegyület rákos sejtekre gyakorolt együttes hatását.

Korábbi kutatások már utaltak arra, hogy a resveratrolnak szerepe lehet a mellrák megelőzésében, mivel a resveratrol képes blokkolni az ösztrogén összekapcsolódását a sejtek DNS-ével. Emellett a resveratrol részt vesz a PTEN gén ellen, aminek a mutációja elősegíti a rákos sejtek növekedését. .


Magyarázat


Steck PA, Pershouse MA, Jasser SA, Yung WK, Lin H, Ligon AH, Langford LA, Baumgard ML, Hattier T, Davis T, Frye C, Hu R, Swedlund B, Teng DH, Tavtigian SV (April 1997). "Identification of a candidate tumour suppressor gene, MMAC1, at chromosome 10q23.3 that is mutated in multiple advanced cancers". Nat. Genet. 15 (4): 35662.



Az ösztrogén szerepe a mellrákban

Estrogen promotes the growth of breast cancer cells. Tamoxifen blocks estrogen from attaching to estrogen receptors on these cells. By doing this, it is believed that the growth of the breast cancer cells will be halted.

Az ösztrogént, elősegíti a ráksejtek növekedését  A Tamoxifen gyógyszer megakadályozza az ösztrogénnek a sejt receptoraihoz való kapcsolódást.

http://www.webmd.com/breast-cancer/hormone-therapy-overview


A Rapamycin egy TOR gátló gyógyszer. A TOR egy sejten belüli jelfeldolgozó-jeltovábbító molekula, amely számos, a sejt szempontjából létfontosságú információt összegez, hatása pedig rendkívül szerteágazó. Az mTOR egyszerre figyeli a növekedést irányító külső jelzéseket, a sejt tápanyag-ellátottságát, valamint a sejtet érő stressz hatásokat, és mindeme körülményeknek megfelelően szabályozza a fehérjetermelés folyamatát. Ennek a fehérjének kulcsfontosságú szabályozó szerepe van a tumorsejt fejlődésére, az érhálózat növekedésére és a sejt metabolizmusára Az mTOR aktivitása számos humán daganat esetén fokozott

Ha az mTOR-t gátoljuk akkor súlyosan megzavarható a sejtműködés.

Daganatok.hu 2012. január 4

2013. július 2.| Szerző: betegszoba.hu  

http://www.drugs.com/drug-class/mtor-inhibitors.html


Az 1000 beteg bevonásával végzett tanulmány azt mutatta, hogy az ösztrogénblokkoló gyógyszer 60%-kal csökkenti a viszonylag könnyebben gyógyítható daganat típusok ismétlődő előfordulását. Azonban a ritkább, női hormonokra kevésbé érzékeny daganatok előfordulását a másik mellben 44%-kal megnöveli!!!



ER  (negatív)  tumorok

Az ER (ösztrogén receptor) negatív tumorok sokkal veszélyesebbek és jelenleg nincs olyan gyógyszer, amely célzottan hatna rájuk.

Cancer cells that are estrogen receptor negative do not need estrogen to grow, and usually do not stop growing when treated with hormones that block estrogen from binding. Also called ER-.

Azok a rák sejtek, amelyeknek negatív az ösztrogén receptoruk azoknak nincs szükségük ösztrogénre a növekedésükhöz, ezért a növekedésük nem áll le, hormon kezelésre.

http://www.cancer.gov/dictionary?cdrid=45272

Ilyen daganatnál nincs értelme ösztrogén-ellenes hormonkezelést alkalmazni (amelyet ösztrogén pozitív daganatoknál hosszú évekig szoktak adni).

http://rakgyogyitas.hu/kerdes/malignus-emlo-tumor-jelige-szovettan2013/



ER+ (pozitív) tumor        

About 75% of all breast cancers are "ER positive". They grow in response to the hormone oestrogen.

http://www.webmd.boots.com/breast-cancer/guide/types-er-positive-her2-positive



A Tamoxifent 20 éve használják a mellrák kezelésben, és ezalatt több százezer nő életét mentette meg. DE attól függetlenül, hogy úgy tűnik, hogy csökkenti a halálozást, komoly kockázatot hordoz magában, mert egy sokkal rosszabb indulatú mellrákfajta gyakoriságát viszont megnöveli.

2001-ben már voltak eredmények, amik azt mutatták, hogy kapcsolat van a tamoxifen hosszabb távú alkalmazása és a megnövekedett ER-negatív, másodlagos tumorok kialakulása között.

A legutóbbi tanulmányban 1103 ER-pozitív, mellrákban szenvedő beteg bevonásával kísérletet végeztek (40 és 79 éves kor között). Közülük 369 betegben alakult ki újabb mellrák. Majdnem mindenkinél, aki hormonkezelést kapott tamoxifent használtak.


Az ösztrogén elősegíti azoknak a mellráksejteknek a növekedését, amelyek ösztrogén receptorokban gazdagok. A Tamoxifen gátolja ezt a hatást, azáltal, hogy hozzákapcsolódik a ráksejt felületén található molekulához vagy receptorhoz, amit a hormon használ. És ez blokkolja az ösztrogén hatását a ráksejten (az ösztrogén már nem tud hozzákapcsolódni a ráksejthez, mivel a tamoxifen már elfoglalta a helyét). Az ösztrogén receptor nélküli ráksejtekre azonban nem hat a tamoxifen.


Ezért a Tamoxifen gyógyszer nem adható rutinszerűen, HANEM KIZÁRÓLAG CSAK AZOKNAK, AKIKNEK DAGANATA ERŐSEN ÖSZTROGÉN POZITÍV! Sajnos volt olyan időszak, amikor 40 év alatt szinte minden mellrákban szenvedő nő megkapta ezt a szert, mert bizony a receptor vizsgálatok elmaradtak!


Ez a tanulmány tehát rámutat arra, hogy szoros kapcsolat van a tamoxifen terápia és a megnövekedett számú másodlagos, ER-negatív daganatok kialakulása között. A kutatás vezetője azonban árnyaltan és visszafogottan fogalmaz, mivel kiemeli, hogy mindebből nem következtethetünk arra, hogy a mellrákot túlélő betegeknél le kellene állítani a hormon terápiát a másodlagos tumor kialakulása érdekében, csupán figyelmeztet, hogy a kezelés kockázattal jár.

Az egyik ilyen kockázati tényező pedig a megnövekedett számú, másodlagos, ER-negatív tumorok előfordulása



Magyarázat

Estrogen receptors are a group of proteins found inside cells. They are receptors that are activated by the hormone estrogen (17β-estradiol). Two classes of estrogen receptor exist: ER, which is a member of the nuclear hormone family of intracellular receptors.




Az irodalmi közlések összefoglalása


1./ „Nem ajánlják a szedését  mivel eddig nem ismeretes a R.  ösztrogén szerű aktivitása.” (ebből arra gondolhatunk, hogy a R hasonlóan működik, mint a Tamoxifen vagyis elősegítheti a másodlagos ER tumor képződést) 


2./ „Ösztrogén ellenes aktivitása miatt gátolja a  mell rákos sejtjeinek a növekedését”  (itt az előző állítással szemben az R kedvezőnek ítéli) 


3./ Resveratrol gátolja az ösztrogénnek a sejtek  DNS-hez való kapcsolódását ezért előnyösnek tartják Más szóval a Resveratrol képes megakadályozni, hogy  az ösztrogén a sejtek DNS-éhez kapcsolódjon .


4./ A R megakadályozza az ösztrogén kapcsolódását a sejtek receptoraihoz (ez előnyös tulajdonság)


5./ A  resveratrol előnyösen csökkenti a gyógyszer (Rapamycin)  rezisztencia kialakulását mellrákban


6./ Egyes irodalmi közlések  a Resveratrol hatását a használatos gyógyszerek hatásához, (Tamoxifen, Rapamycin) működési mechanizmusához hasonlítják arra célozva, hogy a Resveratrolnak is lehet egy kedvezőtlen hatása  az ER- tumor kialakulásának elősegítése miatt. .


Orvosi konzultációra lenne szükség

info@drtihanyi.hu email címen, vagy a +36 70 323-4456 telefonon. Hivatkozással Zsoldos Bence web írásaira  www.nelegybeteg.hu


Balaicza doktornőnél Hivatkozással Zsoldos Bence web írásaira 
www.nelegybeteg.hu




A szöveg közötti hivatkozásokon kívüli felhasznált irodalom

 

1. Bowers JL, Tyulmenkov VV, Jernigan SC, Klinge CM. Resveratrol acts as a mixed agonist/antagonist for estrogen receptors alpha and beta. Endocrinology. 2000;141(10):3657-3667.  (PubMed)


2. Gehm BD, McAndrews JM, Chien PY, Jameson JL. Resveratrol, a polyphenolic compound found in grapes and wine, is an agonist for the estrogen receptor. Proc Natl Acad Sci U S A. 1997;94(25):14138-14143.  (PubMed)


3. Bhat KP, Lantvit D, Christov K, Mehta RG, Moon RC, Pezzuto JM. Estrogenic and antiestrogenic properties of resveratrol in mammary tumor models. Cancer Res. 2001;61(20):7456-7463.  (PubMed)


4.   Lu R, Serrero G. Resveratrol, a natural product derived from grape, exhibits antiestrogenic activity and inhibits the growth of human breast cancer cells. J Cell Physiol. 1999;179(3):297-304.  (PubMed)


5. .  Tangkeangsirisin W, Serrero G. Resveratrol in the chemoprevention and chemotherapy of breast cancer. In: Bagchi D, Preuss HG, eds. Phytopharmaceuticals in Cancer Chemoprevention. Boca Raton: CRC Press; 2005:449-463