Vérnyomás helyes mérése, értékelése, stabilizálása TÜSI készülékkel otthon.  Válasz Olvasómnak 74. rész


Vérnyomás csökkentő gyógyszer

Normodipin a Calciumcsatorna-blokkoló gyógyszerek csoportjába tartozik.

Erről az alábbiakat érdemes tudni:

A kalcium-csatorna-gátló hatású gyógyszerek részben meggátolják a kalcium belépését a szívizomba, ezért a szív nem húzódik össze olyan nagy erővel, és emiatt csökken a terhelése. A kalcium csatorna gátlók ugyanakkor érfalvédő hatásúak, a szívizom elfáradás miatti megvastagodását kivédik, az agyvérzés gyakoriságát csökkentik és a vese megfelelő működését is elősegítik, hiszen enyhén vizelethajtó hatásúak.


Az Egyesült Államok egyik neves orvosi egyeteme által a közelmúltban végzett kutatás kimutatja azt a tényt, miszerint a kalcium gátló gyógyszerek, amelyeknek az a szerepük, hogy meggátolják a kalcium bejutását a sejtekbe, 85.000 halálesetet okoztak, mert a gátlók szívrohamot vagy infarktust okoznak. 

1996. júliusában napvilágot látott egy olyan vizsgálati eredmény is, amelynek alapján felmerült annak a lehetősége, hogy a kalcium antagonista gyógyszerek idős betegekben fokozzák a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát

A kalcium csatorna blokkolók szedésekor fokozott figyelmet kell fordítani a grapefruit fogyasztására (a grapefruit-lé ivására is), mivel a grapefruit egyik összetevője növeli a kalcium csatorna blokkolók szintjét és ezáltal a hatását.


TENSIOMIN

Ez a gyógyszer az angiotenzin konvertáló enzim (ACE)-gátlók családjába tartozik. Ezek a készítmények megakadályozzák egy érszűkítő anyag, az angiotenzin II képződését, Az ACE gátlók szedése még akkor is kívánatos ha nincs kimutatható vérnyomáscsökkentő hatása Ennek oka, hogy helyreállítja a károsodott érfalat,


Tanydon

Angiotenzin-II-receptor-gátlók csoportjába tartozó gyógyszer. Gátolja az angiotenzin-II hatását, így az erek ellazulnak, és a vérnyomás csökken.


Egyik változata Tanydon HCT  (nem tetszett írni, hogy ezt szedte)

Ez a gyógyszer két hatóanyag, a (telmizartán és a hidroklorotiazid) kombinációja egy tablettában. Mindkét hatóanyag segít a magas vérnyomás csökkentésében.

a./ A telmizartán  angiotenzin II-receptor gátló

b./ A hidroklorotiazid növeli a termelődő vizelet mennyiségét, és ez a vérnyomás csökkenéséhez vezet. 



Vérnyomáscsökkentő gyógyszerek mellékhatásai
Minden gyógyszeres kezelés okoz a fő hatáson kívül nemkívánatos mellékhatásokat is. A kérdés az, hogy mi az, ami elviselhető, és mikor kell az egyébként hatásos és hatékony kezelést megváltoztatni miatta. Ezt minden esetben panaszai alapján, orvosával közösen kell eldöntenie
Átmeneti panaszok


Egyes vérnyomás csökkentők



Napi vérnyomás értékek és értékelésük


A vérnyomás definíció szerint az a nyomás, amelyet a szív összehúzódásának következtében a vér az ér falára kifejt. Az erek falán mérhető nyomás a vérkör különböző részein a szívtől való távolság és az erek vastagságának függvényében változik. Az általános orvosi gyakorlatban - és az otthoni mérés esetén is - vérnyomás alatt a bal felkar artériájában a szív magasságában mért nyomást értjük.

Előljáróban  az alábbiakról fontos említést tennünk:

1./ ha az SZTK-ban az orvos, vagy asszisztense megméri a vérnyomását az bizony lehet tájékoztató de valójában nem sokat ér.  A természettudományokkal foglalkozók jól tudják, hogy egy mérés nem mérés. Ha valóban tudni szeretné valaki, hogy milyen értékű a vérnyomása akkor  azt ajánlom hogy az alábbiak szerint járjon el. Csak megjegyzem, hogy  az itt szereplő kedves olvasóm ennek megfelelően járt el, vagyis a közölt vérnyomás értékeit az általam javasolt eljárás szerint mérte. De hogyan is?


2./ Hogyan mérjük a vérnyomásunkat otthon, hogy biztosan tudjuk vajon magas vags alacsony az értéke

2.1 Kalibrálás. Mindenek előtt ellenőrizze a készüléke helyes működését. Ezt úgy teheti, hogy   a saját készülékével mért értékeit a patikában, család orvosnál használt készülék értékeivel összeveti  a mért saját értékeit. Ez persze feltételezi, hogy az összeghasonlításul használt patikai/ orvosi készülék helyes értéket mutat. Az összehasonlított eredmény mutatja az érték azonosságát esetleg az eltérés mértékét.


2.2 Hitelesítő laboratórium A hitelesítés egy másik módja a következő lehet: Szervizünkben minden fajta vérnyomásmérő rövid határidejű javítását és kalibrálását, hitelesítését műszaki tanácsadást vállalunk. Vállaljuk a Magyarországon képviselettel nem rendelkező vérnyomásmérők javítását is.

A COMMED TRADE Kft. KALIBRÁLÓ LABORATÓRIUMA az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormányának társfinanszírozásával, a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében valósult meg 2006-ban.

Személyes átvétel és kipróbálás lehetősége!

 

Commed Trade Kft

1074 Budapest Vörösmarty u.3/a

H-Cs: 9-17.00 P: 9-14.30

Tel: 061-2227000, 061-2520758

Ügyfélszolgálat elérhetősége: 70/3699688, 0612227000 (8-17.00), sztehlo@commed.hu


3./  Ha tehát meggyőződtünk arról, hogy az otthoni készülékünk pontosan mér, vagyis hiteles értékeket mutat akkor a mérést otthon a következők figyelembevételével végezzük.

3.1 Mérési időpontok

A vérnyomásmérés helyes technikájának ismerete nélkül hibás értékeket kaphatunk, mellyel nem csak magunkat csapjuk be, hanem akár a kezelésünket is rossz irányba terelhetjük.

Ha heti egyszer, vagy annál ritkábban ellenőrizzük a vérnyomásunkat, akkor fennáll annak a veszélye, hogy teljesen megfeledkezünk róla.

Érdemes mindig ugyanabban az időpontban mérni, hogy az egyes értékeket lehessen mihez hasonlítani. Különbségek lehetnek a munkanapokon és szabadnapokon mért eredmények között is, így hétvégén se feledkezzünk meg a vérnyomásmérésről. Mikor mérjünk?

a./ reggel 8 óra tájban. Megemlítem, hogy az ébredés utáni vérnyomás általában magasabb, mint a nap további szakaszában

b./ 14-15 óra körül

c./ 19-20 óra tájban


4./ A helyes vérnyomásmérés technikája

1. A mérés előtti 30 percben ne fogyasszunk kávét, alkoholt, ne cigarettázzunk és ne sportoljunk.

2. A mérést nyugalomban, több perces pihenés után végezzük el.

3. Lehetőleg a felkarunkon mérjünk.

4. Rövid ujjú felsőben, vagy a hosszú ujjú inget kigombolva, lazán feltűrve végezzük el a mérést.

5. Üljünk le egy asztal mellé, karunkat helyezzük az asztalra és lazítsuk el. A hátunkat támasszuk meg, lábainkat ne keresztezzük.

6. Megfelelő méretű mandzsettát használjunk (a nem megfelelő méret téves értéket eredményez).

7. A vérnyomásmérő leeresztett mandzsettáját a karon húzzuk  ne túlságosan (két ujj még beférjen a mandzsetta és a kar közé).

8. A vérnyomásmérő mandzsettáját helyezzük a szív magasságába.

9. Mérés közben ne mozogjunk és ne beszéljünk.

Az alkart csuklóval fölfelé fektessük az asztalra, a tenyér fölfelé nézzen. 

10. Ha rendszeresen magasabb az első mérés eredménye, akkor érdemes megismételni a mérést 1-2 perc múlva és ennek az eredményét feljegyezni.

 Figyelem

Ülő helyzetben a diasztolés vérnyomás 5 Hgmm-rel magasabb, mint fekve. A hát megtámasztásának hiánya is emeli az alsó értéket néhány Hgmm-rel. A keresztbetett lábak a szisztolés, azaz a felső értéket akár 8 Hgmm-rel is emelhetik.

http://www.webbeteg.hu/cikkek/magasvernyomas/8307/otthoni-vernyomasmeres


5./ A mért értékek írásbeli rögzítése

A mért értékeket jegyezzük fel egy vérnyomásnaplóba. A mérési naplóból ne hagyjunk ki eredményeket, ne kerekítsük és ne „kozmetikázzuk” a számokat, hiszen ez befolyásolhatja kezelésünket és ezáltal egészségi állapotunk alakulását. A kapott értékek mellett jegyezzük fel a mérés pontos időpontját, a mérés körülményeit (pl. fizikai aktivitás után, idegeskedés, stb.), az esetleges panaszokat.

A mért vérnyomásértékeket akár már elektronikusan is vezethetjük a  A vérnyomásnaplót rendszeresen mutassuk be a kezelőorvosunknak.


6./ Értékelés

Normális vérnyomás 120-129 / 80-84

Emelkedett-normális vérnyomás 130-139 / 85-89

Kóros vérnyomás - hipertónia 140 Hgmm-nél nagyobb és a diasztolés 90-nél nagyobb 

A normálértékének felső határa 135/85 Hgmm, az orvosok már ennél az értéknél is bizonyos életmódbeli változtatásokat javasolnak. Magas vérnyomásról akkor beszélünk, ha nyugalmi állapotban, két mérés átlaga nagyobb mint 140/90 Hgmm


A magas vérnyomásra szedett gyógyszerek mellékhatásai betegséget okozhatnak 

vernyomas-csokkentese.hu/?gclid=CP3PgJHZ4tMCFVmLsgodkxQM3w



Testsúly hatása a vérnyomásra

A testsúlynövekedés általában együtt jár a vérnyomás emelkedésével. Minél több valakinek a súlytöbblete, annál inkább magasabb a vérnyo­másértéke.

Egy 70 kg súlyú, 1,70 m magas egyénnél a testtömegindex (BMI): testtömegindex: számítása:

70 / 1,7 x 1,7 = 24,22 kg/m2

A kedves Olvasómnak, aki tanácsot kért vérnyomás ügyben a BMI értéke:

59 / 1,6 x 1,6 = 23 kg/m2 Kedvező, ha BMI <25 


A hozzámforduló kedves Olvasó mérési eredményeinek összesítése

 

április 29. 137 7 egyedi mérés átlaga
április 30. 147 6 egyedi mérés átlaga
május 1. 146 10 egyedi mérés átlaga
május 2. 147 3 9 mérés (3 alkalommal 3 mérés átlaga )
május 3. 148 3 9 mérés (3 alkalommal 3 mérés átlaga )
május 4. 137 5 egyedi mérés
május 5. 137 6 egyedi mérés
május 6. 144 3 9 mérés (3 alkalommal 3 mérés átlaga )
május 7. 140 3 9 mérés (3 alkalommal 3 mérés átlaga )

 


9 nap  átlaga    139 Hgmm

összesen 52 egyedi mérés alapján számolva 


A 9 napi mérések átlagára elmondható, hogy „emelkedett normális” vérnyomásról van szó.  Ha a beteg ezt orvosának bemutatja, akkor meg is dicséri a széleskörű mérési eljárás miatt és a mérések átlag értékét tekintve azt mondhatja, hogy nincs mit tenni, mert jól van ez így De tényleg ez a helyzet?    Egyáltalán nem, még akkor is, ha az orvosnak nem illik ellentmondani!  Vizsgálódjunk tovább.

Ápr. 30 máj. 3. közötti napokban  átlagosan 147 Hgmm t mért a kedves Olvasó de nem egy mérés alapján hanem a nap különböző szakaszában 9 méréssel. Ezeket az eredményeket hitelesnek kell tekinteni, vagyis  ez a 147 Hgmm a fentebb jelzett definició szerint a I.  fokozat (enyhe hipertónia) 140-159  kategóriába esik.

A máj. 4 és 5. mérések napi átlaga viszont 137 Hgmm, ami a hivatalos besorolás szerint az „Emelkedett-normális vérnyomás 130-139” kategóriába tartozik.  1. ábra

A beteg kérdezheti orvosától, hogy ha 2 napon át ezt az alacsonyabb és elfogadható értéket el lehetett érni, akkor a többi vizsgálati napon miért volt  ennél kedvezőtlenül magasabb.  Itt nem pillanatnyi idegességről, indokolt vagy nem magyarázható feszültségről van szó mert a két nap egy tartós helyzetet mutat vagyis  átlagos alacsonyabb szintet jelez.

Ennek okára azért nem tudok válaszolni, mert a napi tevékenységről a lelki/testi terhelés változásáról nincs a beteg részéről feljegyzés.


1. ábra Napi átlag értékek változásai

 



dátum

Hgmm  max  -  min

       Hgmm        

29

154  128 

26

30

160  136

24

1

164  135

29

2

157  137

20

3

159   135

24

4

144   124

20

5

140  130

10

6

149   140

9

7

157   123

34



2. ábra

 


A 2. ábra értékeinek elemzésénél  vegyük észre, hogy a napi mérési eredmények legnagyobb és legkisebb értékei a mérési periódus első 5 napján  azonos távolságot tartva követik egymást.  Ez azt mutatja, hogy egy napon belük átlagosan 25 Hgmm a vérnyomás különbség. Ez nem a méréssel járó ingadozás, hanem a vérnyomás tényleges változása. 

Kezelő orvosa erre azt mondaná, hogy biztosan a szedett gyógyszer hatását látjuk a diagram vonalának változásán  Az elemzés gyógyszerr mentes vérnyomás értékeket mutat. A gyógyszer hatására a későbbiekben térek ki


 

3. ábra

 



Az egy napon belül mért értékek különbségét (a szórás helyett a közelítő range /R/ ) a 3. ábra mutatja. A naponként változó (csökkenő) mértékű ingadozásaira én nem tudok magyarázatot adni, pedig erre oda kell figyelni, hiszen az ingadozás mértéke jelentős. Arra meg különösen oda kell figyelni, hogy  a csökkenő trend ellenére az utolsó máj 7. napon  a 9 mérés  ingadozása miért megdöbbentően magas? ( Hgmm 34). Érdekelne, hogy erre is mit mond a kezelő orvosa. (3. ábra)



4. ábra

 


Az itt közölt 4/a diagram tulajdonképpen a 4. ábrának egy kissé de direkt eltorzított formája a nyomáscsökkenés szembetűnőbbé tételére


 

4/a ábra

 


Ezek után nem a napok közötti változás mértékét, hanem az egy napon belüli ingadozást vizsgáltam. A mérési eredmények máj. 2.-ra vonatkoznak (4. ábra)   A piros vonal az egy napon belüli változás trendjét mutatja.

Ebből az látható, hogy reggeltől dél tájig az ingadozás mértéke növekszik, majd délután az esti órák felé haladva a mérések ingadozása csökken. Más szóval a nyomás értékek kiegyensúlyozottan normalizálódnak.  Orvosa erre vélhetően azt mondja, hogy a napi tevékenység a délelőtti órákra datálódik, míg a nyugodtabb órák a délutániak. Ez valószínűleg így is van. Ezt mutatja, jelzi a vérnyomás ingadozásának  változása is.

Ennek  a magyarázatnak azonban kissé ellentmond az 5. és 6, ábrán látható trend, mivel itt ha igen kis mértékben is de a délutántól az este felé haladva nem csökken, mint a 4. ábrán látható  -  inkább valamelyest emelkedik a vérnyomás.

A 4. ábra a máj. 2.-i méréseket mutatja, ahol déltől az estig haladva  20 Hgmm  a csökkenés,  a május 3. és 5. mérések  trend vonala szerint pedig   kb. 5 Hgmm növekedés figyelhető meg. Meg kell jegyezni azonban, hogy ez az 5 Hgmm növekedés nem szignifikáns változás, ezért inkább azt mondjuk, a déli és az esti időszak vérnyomás értéke közel azonos  Arra vonatkozóan, hogy máj 2.-án a déli 160-ról az este mért 140 re mitől esett 20Hgmm-re azt jó lenne tudni, mert ennek ismeretében ezt a kedvező csökkenést más napokon is állandósítani lehetne gyógyszer fogyasztása nélkül.  

 

 

5. ábra

 

 

6. ábra

 

 

Megjegyzés

A mérési pontoknál feltüntetett első szám a mérés idejét, a mellette lévő 3 jegyű szám a vérnyomás értékét Hgmm  mutatja


Normodipin vérnyomáscsökkentő  hatásának vizsgálata


Ápr. 29

21:05   142/68

21:40   Normodipin bevétel

21:50   128//70

Nem értékelhető, mivel  a gyógyszer bevétele után 10 perc elteltével mért relatív alacsony 128 Hgmm nem lehet a gyógyszer hatása

 

-0-0-0-0-0-0-0-0-

 

Ápr. 30

Nem értékelhető

A gyógyszer bevételét megelőző legalább 1 órában nem volt mérés, ezért  nem értékelhető a Normodipin esetleges hatása.  Másrészt a 00:30 idejű mérés eredménye nem bizonyítható a N. hatásának 

20:45   Normodipin

00:30   136/68

 

-0-0-0-0-0-0-0-0-

 

Május 1

20:05   148/74

20:45   Normodipin

23:15   130/60

Értékelhető

20 órai 148 Hgmm     23 óra  130 Hgmm   Csökkenés 12%

 

-0-0-0-0-0-0-0-0-

 

Május 2

20:30   134/72

20:50   Normodipin

23:10   134/72 

Értékelhető: Nincs hatás

 

-0-0-0-0-0-0-0-0-

 

Május 3.


20:25   160/84

20:45   Normodipin

21:25   150/76

Értékelhető

20:25  160      21:25   150   Csökkenés  6%

 

-0-0-0-0-0-0-0-0-

 

Május 4

20:30   124/68

20:40   Normodipin

23:05   136/72

Értékelhető:  Nincs hatás

 

-0-0-0-0-0-0-0-0-

 

Május 6

20:25   148/78

23:30   130/66

20:45   Normodipin

Értékelhető

20:25  148      23:30   130   Csökkenés  12%

 

-0-0-0-0-0-0-0-0-

 

Május 7

20:30   160/80

Normodipin

21:05   148/76

Értékelhető

20:30  160      21:05   148   Csökkenés  2%

                                                                                                                                           

Összesítés


Dátum

Értékelés

Megjegyzés

Ápr. 29


Nem értékelhető

Gyógyszer bevét után csak 10 perc

Ápr. 30


Nem értékelhető

Gyógyszer bevét előtt nincs mérés

Május 1


Értékelhető

Csökkenés 12%

Május 2


Értékelhető

Nincs hatás

Május 3.


Értékelhető

Csökkenés 6%

Május 4


Értékelhető

Nincs hatás

Május 6


Értékelhető

Csökkenés 12%

Május 7


Értékelhető

Csökkenés 2%



A 8 vizsgált eset eredmény szerinti megoszlása




eset

%

nem értékelhető

2

25

vérnyomás csökkentette

4

50

Nem volt hatása

2

25


összesen

8

100


Normodipin hatása




eset

%

vérnyomást csökkentette

4

67

nem volt hatása

2

33


összesen

6

100


A Normodipin  vérnyomás csökkentő hatásának

átlagos mértéke  2+12+6+12=32  32:4  =        8% vérnyomás csökkenés





A vérnyomás csökkentés új módszere: A Tüsi készülék ismertetése

 

A Tüsi az első olyan készülék a világon, amely az emberi szervezet bioáramát felhasználva jótékony hatással lehet a te magas vérnyomásodra is. Használata segíthet abban, hogy gyorsan és, ami a legfontosabb gyógyszerek nélkül érjük el a kívánt hatást, az optimális vérnyomásértéket.

„Ha a sejtekben kevés a bioáram pozitív töltése, akkor sérültek, az erek beszűkülnek, ilyenkor a vérnyomás megemelkedik. Az alacsony vérnyomásnál mindez fordítva működik. A magas vérnyomás okozója tehát a pozitív töltésű részecskék hiánya és a negatív többlete.

A vérnyomás csökkentése érdekében pótolni kell a hiányzó töltést, így az erek kitágulnak és a vérnyomás normalizálódik. A Tüsi a sejtekben található túl sok negatív töltésű részecskét pozitívvá alakítja, majd ezt visszatovábbítja a szervezetbe, így az átalakított töltés újra a sejtekbe kerül.

A Tüsi segítségünkre lehet, hogy helyreállítsuk és egyensúlyba tartsuk testünk elektromos egyensúlyát.”

Működési elv, a használata Rövid, négy és félperces, magyar nyelvű bemutató videó (kapcsold be a hangszórót)

http:

vernyomas-csokkentese.hu/?gclid=CP3PgJHZ4tMCFVmLsgodkxQM3w

 


A kínai Orvostudományi Kutató Intézet állítása szerint a Tüsi gyógyszeres kezelések nélkül szüntetheti meg a magas vérnyomást.

A Tüsi tömeges használata során kiderült, hogy az esetek 90%-ban 5 hét volt az a maximum idő, mely alatt, rendszeres használat mellett sikerült elérni egy normál vérnyomásértéket olyan embernél, aki több éve szenvedett krónikus magas vérnyomásos betegségben.

Több magas vérnyomással küzdő vásárlónk elmondása alapján sikerült abbahagyni a vérnyomáscsökkentő szedését.

A Tüsi az emberi szervezet bioáramát felhasználva jótékony hatással lehet a te magas vérnyomásodra is, viszont javíthatja az alacsony- és ingadozó vérnyomás tüneteit is, mivel megfelelő mennyiségű töltéssel elektromos egyensúlyba hozhatja a szervezet belső bioelektromos áramkörét. Tehát, bármilyen vérnyomás problémánk is van, nyugodt szívvel ajánlható ez a teljesen természetes, kockázatmentes lehetőség.

1 év magyarországi cseregarancia érvényes a készülékre. Ez azt jelenti, hogy hibásodás esetén nem kell heteket várnia a javításra, azonnal küldünk egy vadonat újat helyette. A garanciális idő kezdete a kapott számla kiállítási dátuma.

Ez a készülék a Magyarországon szükséges forgalmazással kapcsolatos hatósági engedélyekkel valamint TŰV, KERMI megfelelési bizonyítványokkal, tanúsítványokkal rendelkezik!

 

Forgalmazó:

NET INNOVATION Kft
3535 Miskolc Csendes utca 44 

A Tüsi bolti forgalomban nem kapható, kizárólag itt, az interneten, ezen a weboldalon vásárolható megÁra 50 eFt

http://vernyomas-csokkentese.hu/?gclid=CP3PgJHZ4tMCFVmLsgodkxQM3w


A Tüsi az Európai Unióban elfogadott CE minősítéssel rendelkezik. Bevizsgált, biztonságos készülék. 

Ügyfélszolgálat

E-mail: kapcsolat@vernyomas-csokkentese.hu

Írj levelet az email címünkre vagy használd az üzenetküldő űrlapot, mi a lehető leggyorsabban, de maximum néhány órán belül válaszolunk.


Gyártó

TIENS egy világhírű, rendkívül sikeres nemzetközi cég.

 Tiens cég Kínában alakult, jelenlegi formában 1995-től működik, az elmúlt 20 év alatt nemzetközi üzletóriássá, cégcsoporttá nőtte ki magát, mely sokféle üzleti tevékenységet folytat ( pld. egészségügy, turizmus, kutatás-fejlesztés, oktatás stb.).  A cég székhelye Kínában, Tianjin városában, a TIENS cég saját Egészség és Ipari-Parkjában található

 Tiens cégcsoport a világ 200 országban van jelen, 110 országban van hivatalos képviselete.

A TIENS cégcsoport 2002-től - az ENSZ hivatalos beszállítója. A WHO is számos elismeréssel és díjjal jutalmazta az elmúlt 20 év során a Tiens cégcsoport, termékeit, készülékeit.