Reflux gyermekkorban. Máj és epehólyag tisztítás Reflux oka, kezelése

 

életmód változtatással - Válasz Olvasóimnak 23. rész



A kedves Olvasó levele

Tisztelt cím! A kérdésem a következő: Mit lehet tenni, ha a refluxot 10 éves gyermeknél diagnosztizálták, jelen pillanatban Omeprazolt és Zantacot is szed, de a tünete teljesen nem múlik. Nála jobbára "csak" mellkasi nyomás a panasz, amely minden étkezésnél jelentkezik, függetlenül attól, hogy mit eszik. Hozzáteszem, hogy biztos vagyok benne, nála ez a stressz miatt alakult ki, mivel édesapja súlyos beteg volt évekig (szerencsére meggyógyult) és a nagypapáját ugyanezen idő alatt szintén egy súlyos betegség miatt elvesztette. Jelenleg Omeprazolt és Zantacot is szed, de szeretném elhagyni, hiszen még olyan kicsi! Hogyan lehet ekkor gyereknél szigorú diétát tartani, megvonni tőle a csokoládét stb.? Reménykedve várom válaszukat, mert mint írtam, aggódom a sok gyógyszerszedés miatt. Tisztelettel: egy édesanya


Válasz

 

Tisztelt O Zsuzsanna,

 

Első feladat  a pontos diagnózis

A pontos diagnózis felállítását követően kerül sor a nem gyógyszeres, szükség esetén a gyógyszeres kezelésre.


A levelében említett gyógyszer részben protonpumpa gátló (PPI), másrészt sav termelést csökkentő. A lejjebb közölt dolgozataimban ezekről a probléma okát nem kezelő „gyógyszerekről” részletesen említést teszek. Az orvos feladata, a baj okának kiderítése és kezelése nem pedig a tünetek esetleges, átmeneti eredménnyel járó korlátozása.



Szíves tájékoztatására közlöm továbbá:

1./ nem vagyok orvos az ő tevékenységüket előíró protokoll (szabványok) betartására vagy komplementer medicinára  a konkrét esetben nincs jogom javaslatot tenni

2./ A Hírlevelemre feliratkozott Olvasók száma  több, mint 650, a nem Hírlevelesek létszáma 240 fő. Az eddig elkészült dolgozataim össz terjedelme A/4  mértékben 2500 oldal.

3./ Nem vagyok cég, (T.Cím), ezért nyugodtan a nevemen szólíthat és egyes szám 2. személyben írhat nekem.

4./ Egy magam dolgozom,  ingyen,  nyugdíjamból fizetem a web mestert. Abban az altruista szemléletben végzem öntevékenyen ezt a munkát, hogy talán hasznára lehetek a bajba jutott és hozzám forduló betegeknek Ezt talán különösnek tartja a mai pénzközpontú, érdekeken alapuló konzum világban.

5./ Kisfia tüneteinek enyhülése majd utóbb vélhetően megszűnése majdnem kizárólag  az étkezési szokás megváltoztatásán, a stressz megszüntetésén, sportolás preferálásán múlik és nem a gyógyszeres kezelésen, ami nem oldja meg a baj okát.!!   Nem biztos azonban,  hogy az orvosoktól  ilyen jellegű eligazításban fog részesülni.

6./ Ha további kérdése van vagy eligazítást kér, ne hezitáljon hanem bátran írjon, mert készséggel segítek.

Örömömre szolgálna, ha a doktornővel való konzultációt követően pár sorban az eredményről tájékoztatna.


Ne aggódjon, mert kisfia meggyógyul, de az életmódjának váltásában Ön legyen következetes és szigorú (pl.: csoki megvonva!!). Nem akkor szereti jól a kisfiát, ha kívánságait maradéktalanul teljesíti, hanem ha az egészsége érdekében betartatja  a szükséges előírásokat még akkor is, ha ez átmenetileg a kisfiának kellemetlen.  A lemondás gyakorlása egyébként lélektani szempontból is előnyös, mivel akaratot erősít és hozzájárul a férfias jellem kialakításához!

Tisztelettel üdvözli

Zsoldos Bence (80)

Dipl Chem. Eng R+D adviser


Tisztelettel ajánlom önálló websitem  áttekintését, aminek elérhetősége:
www.nelegybeteg.hu
;


Javaslat gyerek szakorvosi vizsgálatra


A Svábhegyi Gyógyintézetben

dr. Szigeti Katalin gyermek gasztroenterológiai magánrendelése a Refluxszal kapcsolatban.

1037 Budapest, Bokor u. 17-21. II. emelet

Magánrendelésre  jelentkezés

A szakvizsgálat ára: 12 eFt



A doktornő bemutatása

A doktornő 2004-ben szerezte meg a gyermek gyasztro enterológia szakvizsgát.

2005 óta a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórházában dolgozik.  Jártasságot szerezett a gyermekek gyomor-béltükrözése (endoszkópia) területén, így a szakrendelés, osztályos ellátás mellett rendszeresen végez endoszkópos beavatkozásokat is.


-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-



Bethesda gyermekkórház

Itt is rendel a doktornő

Gasztroenterológiai szakrendelés

Bethesda utcai fő épület II. emelet 13-as rendelő

 1146 Budapest, Bethesda utca 3. Tel.: (06-1) 422 27 64

Tel.: (06-1) 364 90 20


Előzetes telefonos bejelentkezés Telefonos időpont egyeztetés


Dr. Szigeti Katalin

adjunktus

hétfőn és szerdán 800 -900 között

Piri Ilona asszisztensnél

(06 1)422 28 25


Rendelés

Dr. Szigeti Katalin

adjunktus

hétfő

9:00-15:00

Főépület II. em.

13-as rendelő

 

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-

 

 Ha valóban érdekli gyermeke refluxszal kapcsolatos betegsége, úgy szíves figyelmébe ajánlom a régebben írt 3 dolgozatom áttekintését. Az általam ismertetett orvosnővel a kapcsolatot ezen összeállítások áttanulmányozását követően érdemes felvenni, amikor már erről a betegségről valamit tud.

Ezen említett dolgozatok elérhetősége itt:



http://www.nelegybeteg.hu/tanulmany-reflux.php

http://www.nelegybeteg.hu/tanulmany-reflux2.php

http://www.nelegybeteg.hu/tanulmany-gerd.php



Megjegyzés

A dolgozataim nem olvasmányosak. Monitorról való áttekintését nem ajánlom. Ha van lehetősége rá, nyomtassa ki és ne TV nézés közben olvassa el. Ha valamit nem ért, úgy szívesen várom jelentkezését.



Olvasói levél

Tisztelt Doktor Úr! Engedje meg, hogy így szólítsam,véleményem szerint Ön sokkal több e címnél. Szeretném kérni a véleményét Andreas Moritz Máj és epehólyag tisztítás című könyvéről. Aki könyvében ír a máj és epehólyag tisztításról kíméletes módon,kés és lézer nélkül. Eddig csak laikus véleményeket hallottam pro és kontra. A gyomorsavval küzködőknek Ön szerint valóban sok a gyomorsavuk,vagy pont az a gond,hogy kevés? Férjemnek sokat ég a gyomra és nem igazán jó a tapasztalatunk a sav lekötőkkel kapcsolatban. Ezért sokat kutakodok a neten ,így bukkantam olyan infóra,hogy a problémát a kevés vagy nem megfelelő gyomorsav ph is okozhatja. Ha ez valóban így van akkor kinek is jó,ha a beteg savlekötőt szed? Köszönöm megtisztelő válaszát Erzsébet


Válasz

Kedves Erzsébet,

A mellékletben csatolt dolgozatom az Ön részére készült abban a reményben, hogy talán segítségére lesz a tisztábban látásban. Ha kérdése/kérése van, úgy bátran írjon emailban és szerény tudásom szerint válaszolni fogok.

 

Ha érdekli a lelki/testi egészség megtartása/javítása/visszaszerzése téma, úgy minden kötelezettség nélkül nevének további titokban tartása mellett, kérem iratkozzon fel Hírlevelemre, amelyre a www.nelegybeteg.hu web első oldalán található lehetőséget kínál.

 

Amennyiben munkámat használhatónak tartja, kérem adjon ennek hangot családi/baráti/ismerősi körben, mert az eddigi 650 hírleveles és kb 150 nem hírleveles olvasói tábor létszámának növelése segít nagyobb tekintélyt adni az általam készített web oldalnak

 

Érdeklődve várom megtisztelő értékelő véleményét. Addig is tisztelettel üdvözli

 

Válasz

1./ Máj és epehólyag tisztítás

2./ Reflux oka, kezelése életmód változtatással


Válasz a kedves Olvasónak

Noha nem vagyok orvos, talán az Ön részére készített dolgozatommal egy kis segítséggel szolgálhatok


1./ Máj és epehólyag tisztítás

Andreas Moritz  A csodálatos máj- és epehólyag tisztítás


Az epekövek kialakulásának okai


Figyelem

1./ Ha 22 óra helyett rendszeresen éjfél után megyünk aludni, és reggel 6 helyett 8-9 órakor kelünk, eltolódik a kortizon hormon kibocsátásának csúcspontja. A hormonális időeltolódás a szervezetben kaotikus viszonyokat hoz létre.

2./ melatonin és szerotonin agyi hormonok fény által vezérelt kibocsátásának eltolódása megzavarja az összes testi funkció összehangolásáért felelős bioritmust. Ennek egészségi következményei beláthatatlanok, kezdve az egyszerű fejfájástól a rákos daganatokig.


Tisztító kúra

 A kúra 6+1 nap, amelyet időzítsünk a fogyó holdra, a befejezése pedig a hétvégére essen.


A tisztító kúra anyagai 


Előkészület


A 6. nap teendői


A 7. nap teendői


A kúra megkezdése előtt, szükség esetén konzultáljon kezelőorvosával! Mivel a kúra után még maradhatnak epekövek és méreganyagok a belekben, a májtisztítás után legkésőbb 3 napon belül végezzen béltisztítást, beöntést, és 2-3 alkalmanként vesetisztító kúrát is

Az összes kő kiürülése érdekében a májtisztítást addig érdemes havonta ismételni, amíg két alkalommal már nem ürül epekő.

Egészségünk fenntartása érdekében évente kétszer, évszakváltás előtt végezzük el a tisztítást



-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-


2./ Reflux oka, kezelése életmód változtatással


A Refluxot a nyelőcső alsó végét és a gyomrot elválasztó simaizomból álló alsó nyelőcső záró gyűrű, más néven cardia működési zavara okozza.

Ez a záróizom normális esetben szélesre nyílik, hogy a lenyelt étel és ital könnyen átjuthasson a gyomorba. A büfögésen kívül, ez az egyetlen eset, amikor a cardiának nyitva kell lennie.

 

 

 

 

 

Ha a cardia jól működik, akkor mindegy, hogy mennyi sav van a gyomrunkban, az nem fog visszajutni a nyelőcsőbe

A Refluxot tehát a gyomorban megnövekedett nyomás okozza, ami a cardia (Záróizom) rendellenes működéséhez vezet.


A zsíros ételek, a koffein, a kávé, a csokoládé, a mentaolaj, az alkohol és a cigaretta füst a nyelőcső záróizom relaxációja által refluxot válthatnak ki. Bizonyos gyógyszereknek lehet ugyanilyen hatása (pl. ösztrogén, progeszteron, barbiturátumok).A citrusfélék leve is súlyosbíthatja a refluxot. Ezen kívül ajánlani szokták az ágyfej felőli részének megemelését, az evés utáni lefekvés kerülését, és túlsúlyos egyéneknél a fogyást.


A reflux oka

Az utóbbi két jelenséget az alacsony gyomorsav szint váltja ki. Mind a bakteriális terhelés, mind a szénhidrát bevitel csökkentése jelentősen javítja, és bizonyos esetekben teljesen meggyógyítja a savas refluxot 


Nem nélkülözhető a gyomorsav

Figyelem Idősebb korban csökken a gyomorsav termelése és lassúbb a bélmozgás

http://www.egeszsegkalauz.hu/gyogyszerterapia/gyogyszerek-es-az-idoskor-107263.html

 


Dr. Bálint Márta (Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi tanszékének docense) mondja, hogy az életkor előrehaladtával a gyomorsav és az emésztőenzimek mennyisége is csökken, így a „túlevés” hasmenést, puffadást okozhat. 

http://semmelweis.hu/hirek/2015/02/23/veresne-dr-balint-marta-idoseknel-kiemelt-figyelmet-igenyel-a-taplalkozas/


Az erjedés gáz képződéssel jár, ami a hasban nyomás növekedést okoz  Reflux akkor alakul ki, amikor ez a hasüregi nyomás felfújódást okoz és  felnyomja a gyomor tartalmát a savval együtt a cardián (zárógyűrűn) keresztül a nyelőcsőbe.


Kérem figyelje meg az ördögi kört


A hasüregi nyomás oka tehát a baktériumok túlszaporodása és a szénhidrátok elégtelen emésztése. Mindkettőt részben az alacsony gyomorsav szint okozza.

Károsan befolyásolja a refluxot az elhízás, hiszen ez is nyomást gyakorol a gyomorra.

Bethanechol is sold under the brand names Duvoid (Roberts), Myotonachol (Glenwood), Urecholine (Merck Frosst) and Urocarb (Hamilton).



Sav csökkentők hosszú távú szedésének veszélyei

Sav csökkentő gyógyszerek több éven át tartó szedése növeli a nyelőcsőrák kialakulását

A kutatási eredmények kimutatták, hogy a protonpumpa gátlók (PPI)  (ide értve az összes prazol név végződésű gyógyszereket) a csontsűrűség csökkenését ezért a csontok törési hajlamának növelését okozhatják. Az amerikai gyógyszerellenőrző szervezet az FDA 2010 májusban bejelentette, hogy az említet gyógyszerek  tájékoztató előírásait felül kell vizsgálni a csípő, a gerinc, a csukló  törésének megnövekedett kockázata miatt


Záró gyűrű kezelése gyógyszerrel

GENERIC NAME: BETHANECHOL - ORAL (be-THAN-e-kol)

BRAND NAME(S): Urecholine

A leírások szerint ez a gyógyszer segíti  a gyomorban lévő élelem gyorsabb áthaladását valamint növeli a záró izom erejét

Szedése: étkezés előtt 1 órával illetve étkezés után 2 órával Ha közvetlenül az étkezés után veszi be, úgy émelygés, hányinger  hányás lehetséges

http://www.medicinenet.com/bethanechol-oral/article.htm



A záró gyűrű (cardia) nem gyógyszeres kezelése

Mélylégzés


Lassú és mély légzéses gyakorlat

Stresszes állapotban a légzés felszínes. Amikor a  légzés tudatossá válik egész napon át, akkor lelassíthatja a légzést,  ha nyugtalanabbá válik. 


Lassabban kell enni és inni

Ezzel megakadályozható, hogy levegő jusson a gyomorba


Jóga és meditáció alkalmazása

Mindkét módszer elősegíti a lassú és mély légzést. Ez a technika azonban nem alkalmazható minden esetben pl.: munkahelyen. Ezek alkalmazásával a reflux gátlására ható légzés technikája elsajátítható.


Madeline Vann, MPH | Medically reviewed by Pat F. Bass III, MD, MPH

Strengthening the diaphragm muscles around the lower esophageal sphincter could help tame heartburn.

http://www.everydayhealth.com/gerd/take-a-deep-breath-for-gerd-relief.aspx


Érdemes glutén mentes étkezésre áttérni

A glutén okozója lehet a refluxnak illetve súlyosbítja a reflux hatását.

Glutént tartalmaznak a következő termékek:

a búza, a rozs, árpa, zab és tönköly, kamut, valamint az ezek keresztezésével előállított magokból készült, a felsorolt búzaeredetű termékekkel analóg termékek, valamint a maláta és a malátakivonat is.

A „búza és búzaeredetű termékek” a következők:

búzaliszt, búzakorpa, búzatöret, búzadara, búzacsíra, búzacsíraolaj, búzakeményítő, módosított búzakeményítőfélék, hidrolizált búzafehérje, búzafehérje alapú sütőipari térfogatnövelő szer

 

A gluténmentes kifejezés azt jelenti, hogy a termék gyártása során a felsorolt anyagok egyike sem került a termékbe és a gyártás és a csomagolás során a terméknek a fenti anyagokkal való szennyeződése is kizárható.

 

A termékek olyan szójaszószt sem tartalmazhatnak, amelynek készítése során búzát vagy tönkölyt használtak. Ha a termékhez állományjavító adalékként módosított keményítőt adtak és a keményítő eredete nem tisztázott, a termék nem tekinthető biztonsággal glutén mentesnek. 

Gluténmentesnek minősülnek mindazok az élelmiszerek, amelyeket a KÉKI Biológiai Osztály Laboratóriumában végzett vizsgálat szakértői véleménye gluténmentesnek nyilvánít.

http://www.taplalekallergia.hu/


-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-

 

A kedves Olvasó viszont válasza

Tisztelt  Zsoldos  Bence  Úr ,

Köszönöm szépen gyors, Öntől megszokott részletes és precíz válaszát. Egy ideje van szerencsém a hírleveleiben küldött tanulmányait olvasni, amik igazán lebilincselőek számomra.

Amiért írtam, hogy szerettem volna az Ön személyes véleményét ki kérni. Elsősorban a máj és epehólyag tisztítással kapcsolatban, amit én 2013-ban  nyolcszor, tavaly  egyszer és az idén  eddig csak egyszer csináltam meg, Andreas Moritz által leírtak alapján.  Őszintén megmondom, szinte minden alkalommal kijelentettem, többet nem fogom csinálni. Kis idő elteltével úgy éreztem újra meg kell csinálnom.

Sajnos már az almalét sem szeretem, pláne a keserűsót.  Környezetemben mindenkinek az volt a véleménye, a gyógynövényt árusító hölgynek is, hogy ők nem csinálnának ilyen "drasztikus beavatkozást".

Nagyon elbizonytalanodtam, de a lézer és a szike talán nem az ?! A homlokomon és a kézfejemen sok barna " májfolt " van, ezek szaporodását is szerettem volna a kúrával csökkenteni. A bőrgyógyász szerint a korral jár. Ez kb. 8 évvel ezelőtt volt, akkor voltam 50 éves. Legelső alkalommal nagyon rosszul lettem hajnal felé, még el is ájultam és egy napig nagyon gyenge voltam. Az eredmény kb. 30 kő , később változó 30 és 5  között.

Úgy tűnik a szervezetem szépen hozzá szokott. Az idén a 7-ik napon délután már kerékpároztam, amit szinte napi rendszerességgel teszek / 6-20 km-t elektromossal /.

Tisztelettel: Szné Erzsébet